Csendes tüntetés Szabadka főterén

Csendes tüntetés volt szerdán Szabadka főterén a Sever villamos- és gépgyár egykori alkalmazottai és kisrészvényesei, valamint a Polgári Kezdeményezés civil szervezet szervezésében. A tiltakozás szervezői felolvasták a követeléseiket, amelyek egyik legfontosabb pontjaként a Sever magánosításának felülvizsgálatát jelölték meg.

A tüntetésen a Sever valamikori dolgozóin kívül képviseltették magukat azoknak a vállalatoknak az egykori alkalmazottai is, akiknek a munkahelyét a privatizáció hasonló vagy még rosszabb helyzetbe sodorta. Mintegy háromszázan gyűltek össze a főtéren.

Vanja Dragojlović, a kisrészvényesek képviselője elmondta: nem engedhetik meg, hogy azt a gyárat, amit a saját kezükkel építettek fel és fejlesztettek világhírűvé, tönkretegyék. Mint kiemelte, már hét éve igyekeznek felhívni az illetékesek figyelmét arra, hogy a magánosítás óta rossz irányba haladnak az üzem dolgai, ám senki sem foglalkozott figyelmeztetésükkel.

“Követeltük az állami szervektől, hogy semmisítsék meg a vállalat adásvételéről szóló szerződést. Ez az egyetlen lehetőség, hogy megmentsük a Severt. Ha ők nem tudnak stratégiai partnert találni, hát majd mi tudunk” – emelte ki Vanja Dragojlović.

Olajos Nagy Miklós, a Polgári Kezdeményezés civil szervezet aktivistája elmondta: büszkén, gondtalanul szeretnének végigsétálni a város főterén, és nem a mindennapi megélhetési gondoktól elkeseredetten. Szabadkának gazdasági stratégiára és biztos pénzügyi alapokra van szüksége. Ez a tüntetés nem küld rossz üzenetet a külföldi és a hazai beruházók felé, ennek a tüntetésnek az az üzenete, hogy a szabadkai munkásokat nem lehet kizsákmányolni.

A szabadkai munkás nem hülye! – hangsúlyozta ki Olajos Nagy Miklós. – A Sever csupán az egyik példa a rossz magánosítási folyamatra, de támogatnak bennünket más hasonló helyzetben levő vállalatok alkalmazottai is. Csak közös erővel tudunk elérni kikecmeregni a bajból. És a szabadkai munkások most bajban vannak – tette hozzá. Összefoglalva a Sever magánosítási folyamatát, elmondta, hogy a vállalat privatizálása után mintegy 700 gépet adtak el, ugyanakkor az új tulajdonos nem hozott a gyárba semmi újat, 1600 alkalmazottat azonban elbocsátott. Ezért követelik, hogy a minisztériumtól kezdve a városi szerveken keresztül minden illetékes intézményt vizsgáljanak meg, hogy megtalálják, kik a felelősek azért, hogy ez a valamikor világszínvonalú cég a tönk szélére került.

Követeléseik között szerepel az is, hogy az illetékes bíróság akadályozza meg a vállalat vagyonának eladását addig, amíg az elmaradt béreket ki nem fizetik. A követelések teljesítésére három hetet adtak, ha mégsem teljesítik őket, akkor újabb tüntetést szerveznek.

Olajos Nagy Miklós felolvasta Saša Vučinić levelét, amelyben a polgármester támogatásáról biztosította a kisrészvényeseket. Megígérte, hogy segítséget nyújt az illetékesekkel való kapcsolattartásban, illetve a magánosítás folyamatának törvényességéről szóló adatok begyűjtésében.

Az önkormányzatból Karai László gazdasági tanácsos ott volt ugyan a helyszínen, de nem szólt az egybegyűltekhez. Ibolya, aki 26 évig dolgozott a gyárban, már 7 éve és 10 hónapja pereskedik az ATB Severrel. Mint megtudtuk, elmaradt fizetését követeli. Emellett a Zorka vegyi üzem alkalmazottai is támogatták a tüntetést. “Hiányolom, hogy az önkormányzat egyetlen képviselője sem jött el. Ezek szerint őket az emberek problémája nem érdekli. Ez embertelenség” – mondta Rajcsányi Ignác, a Zorka egykori alkalmazottja.

Kis János a Zorkából ment nyugdíjba, akkor, amikor a gyár még dolgozott, de munkaévei felét a Severben dolgozta le. Marković Stipan nem volt ilyen szerencsés: 34 évig dolgozott a Zorkában, és valószínű, amíg el nem éri az öregségi nyugdíjkorhatárt, nem is tud majd nyugállományba vonulni.

Magyar Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Trump ügyvédje ellen vallott az USA uniós nagykövete

Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédje, Rudy Giuliani kifejezetten azt kérte, hogy a katonai segély fejében Kijev indítson vizsgálatot Joe Biden volt alelnök és a demokraták jelenlegi elnökjelölt-aspiránsa és fia, Hunter Biden ellen - jelentette ki Gordon Sondland, az USA Európai Unióhoz delegált nagykövete szerdán a képviselőházi meghallgatásán.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás