Slota egy Most-Híd nélküli kormányt támogatna

Nemzetmentő jelmezt öltött Ján Slota. A Szlovák Nemzeti Párt kibővített elnökségi ülését követően tálcán kínálta frakcióját a kormánykoalíciónak, hogy amolyan csendestársként kisegíti a Szlovákia szuverenitását, alkotmányosságát, az uniós ügyeket, a költségvetési és egyéb fontos törvényeket megszavazza, hogy „ne kelljen a zsaroló Híddal“ együttműködnie.

„A Most-Híd nem összeköt, hanem elválaszt“, szóban az együttműködést emlegeti, valójában azonban rombol, szabotálja a parlamenti munkát – fejtette ki Slota indítékait, melyek olyan elhatározáshoz vezettek, hogy „minden ellenszolgáltatás nélkül“, a szlovákok javának szolgálatában támogassa a kormányt, s megmentse azt a „zsarolókkal való kollaborálástól“. A párt első alelnöke, Andrej Danko még hozzátette Slota szavaihoz: a Smer-SD-től is határozott és egyértelmű elhatárolódást várnak a Most-Hídtól és az MKP-tól.

Slota azon is háborgott, hogy a parlament áttörte az államfői vétót az államnyelvtörvény módosításakor, így a koalíció hozzájárult, hogy „az államalkotó nemzet tagjai diszkriminálva legyenek saját országukban“. Az állampolgársági törvény esetében megdicsérte saját pártját, hogy magatartásával elősegítette a hatályos jogszabály fennmaradását.

Kitekintő / Felvidék.ma

Felkapott hírek

Friss hírek

Leváltották Kim Dzsong Un jobb kezét

Phenjanban leváltották egyik tisztségéből Kim Jong Csolt, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának alelnökét, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető jobb kezét, aki az utóbbi időben egyre fontosabb szerepet játszott a Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon.

Read More »

Közelednek az álláspontok az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon

A jövő héten Pekingben folytatódnak a legmagasabb szintű amerikai-kínai kereskedelmi egyeztetések. Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója kedden a nemzeti sajtóklubban tartott rendezvényen úgy nyilatkozott, hogy a két ország jelentős haladást ért el a tárgyalásokon, és "óvatosan optimista" egy megállapodás megkötésének esélyeit illetően.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás