_

Szíria ismét távolabb került a békétől

  • Nem folytatódik az ENSZ égisze alatti szíriai béketárgyalás, amíg az érintett felek meg nem egyeznek a politikai átmenet mikéntjéről – mondta az ENSZ szíriai különmegbízottja.
  • Staffan de Mistura emlékeztetett, hogy a politikai átmeneti időszaknak augusztus 1-jén kellene elkezdődnie.
  • Bassár el-Aszad szír elnök kedden kijelentette: a béketárgyalások “lényegében el sem kezdődtek”.
  • Az ENSZ szerint Szíriában jelenleg több mint 600 ezren élnek ostromgyűrűbe zárt övezetekben.

Nem folytatódik az ENSZ égisze alatti szíriai béketárgyalás, amíg az érintett felek tisztségviselői meg nem egyeznek a politikai átmenet mikéntjéről – jelentette ki csütörtökön Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja.

Mistura emlékeztetett, hogy a politikai átmeneti időszaknak augusztus 1-jén kell elkezdődnie.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tavaly decemberi határozata értelmében a január végi genfi béketárgyalások után hat hónappal kell elindítani az átmeneti időszakot a konfliktus békés rendezésének értelmében. A hatodik évébe lépett szíriai konfliktus érintett felei – Mistura korábbi nyilatkozatai szerint – elkötelezték magukat a politikai átmeneti időszak mellett, de nincs egyetértés annak megvalósításában, és az úgynevezett “alapelveiben”.

Bassár el-Aszad szír elnök kedden kijelentette: semmiről nem hajlandó tárgyalni, ami nem szerepel a damaszkuszi kormányzat által márciusban az ENSZ-nek bemutatott “alapelvek” között. A szíriai elnök úgy fogalmazott, hogy a szíriai konfliktus rendezését célzó genfi béketárgyalások “lényegében el sem kezdődtek”, s Damaszkusz mindeddig még csak “nem is kapott választ a tárgyalási folyamat alapelveiről szóló, általa előterjesztett dokumentumra”.

Mistura szerdán újságíróknak azt mondta, hogy “korai még” a béketárgyalások hivatalos harmadik fordulójáról beszélni.

Az ENSZ-megbízott elmondta, orosz tisztviselőktől azt hallotta, hogy a damaszkuszi rezsim “jelentős számú” fegyverest enged szabadon. Hozzátette, egyelőre megerősítésre és további részletekre vár. A szíriai ellenzékiek egyik feltétele a rezsimmel való tárgyalásokon a fogságban tartott felkelők szabadon bocsájtása.

Mistura közölte: a szíriai rezsim engedélyezte az ENSZ-nek, hogy 19 ostromlott településre segélyeket szállítson. Stéphane Dujarric, az ENSZ-főtitkár szóvivője korábban arról számolt be, hogy a szíriai kormány további három településhez engedélyezte a hozzáférést, így összesen 15 településhez juthatnak el a szükséges ellátmányok. A segélyek eljuttatása ugyancsak részét képezte a béketárgyalásoknak és az ellenzék követeléseinek.

Korábbi beszámolók szerint Damaszkusz az utóbbi időben egyre jobban megnehezítette a segélykonvojok konfliktusövezetekbe való bejutását. A nagyhatalmak a múlt hónapban megállapodtak abban, hogy ha a humanitárius segélyek bejutását továbbra is akadályozzák a szíriai hatóságok, akkor az ENSZ június 1-jétől kezdve a levegőből segíti a lakosságot. A világszervezet azonban később úgy döntött, hogy a szárazföldi segélyezést részesíti előnyben, és a logisztikai nehézségek, valamint a biztonsági kockázat miatt csak utolsó mentsvárként választja a légi segélyezést.

Az ENSZ szerint Szíriában jelenleg több mint 600 ezren élnek ostromgyűrűbe zárt övezetekben, és csaknem 4 millióan nehezen megközelíthető helyeken.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Japán elfeledett keresztény kisebbsége

Ferenc pápa november végén négynapos látogatást tett Japánban. Ezáltal rövid időre reflektorfénybe került a maroknyi, Japánban élő keresztény, akiket nagyon aggaszt, hogy vallásuk halálukkal egyszerűen “el fog tűnni” a szigetországból, lévén egyre több fiatal hagyja el a vidéki területeket, ahol a kereszténység mindeddig fennmaradt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás