Az eszmék harca, avagy megfér-e egymás mellett iszlám és demokrácia?

  • Cikksorozat keretében mutatjuk be az iszlám és a demokrácia összeegyeztethetőségét a XXI. században országtanulmányok alapján
  • Az első rész arra keresi a választ, hogy vajon összeegyeztethető-e az iszlám vallás a demokratikus alapelvekkel
  • Létezhet nem liberális demokrácia?
  • A demokráciaépítésre irányuló törekvések vajon végleg elbuktak a Közel-Keleten?

Iszlám és demokrácia kapcsolata egy sokat tárgyalt és igen vitatott kérdéssé vált mióta a közel-keleti térség problémái a figyelem középpontjába kerültek. A muszlim világon belül és kívül is sokan vannak, akik szerint az iszlám vallás természeténél fogva nem összeegyeztethető egy demokratikus intézményrendszerrel, míg mások úgy vélik, hogy az iszlám és a demokrácia igenis létezhetnek egymás mellett.

A Közel-Kelet államainak politikai berendezkedése főleg a második világháborút követően vált rendkívül fontossá, amikor kezdetét vette a hidegháború. Az amerikai-szovjet szembenállás során kulcskérdés volt, hogy a fejlődő világ függetlenedő államaiban milyen politikai rendszer alakul ki, és melyik világnézet válik uralkodóvá.

Az amerikai külpolitikát napjainkban is meghatározza a demokrácia terjesztése, ami azon a megállapításon alapul, hogy a demokratikus berendezkedésű országok nem viselnek háborút egymás ellen, így a világ demokratizálása békéhez vezet.

Izrael megalapítása és későbbi győzelmei az arab-izraeli konfliktus során lesújtották az iszlám világot. Kezdetben az arab államok úgy vélték, hogy a nyugati siker oka a katonai fölény, így nagyobb hadseregekkel és jobb fegyverekkel majd győzedelmeskedni fognak. Amikor ez a megközelítés nem vezetett eredményre, újra előtérbe került az a korábban már többek által is hangoztatott nézet, hogy a nyugati erőfölény sokkal inkább gazdasági és politikai, nem pedig katonai tényezőkön alapul. Ez a felismerés sokak számára egyértelművé tette, hogy az arab és iszlám társadalmakat meg kell reformálni. Persze voltak, akik szerint nem volt szükség változásokra, jellemzően az akkori rendszert éppen irányítók és azok, akik valamilyen okból a status quo fenntartásában voltak érdekeltek, köztük külföldi hatalmak is.

A másik táboron belül sem volt egyetértés a reformok irányának tekintetében. A fundamentalisták úgy vélték, hogy a „hitetlenek” – külföldiek és muszlimok egyaránt – vezetése alatt a társadalmak feladták saját hitük törvényeit és elveit, ezek helyett szekuláris értékeket fogadtak el. Továbbá, az olyan külföldi ideológiák, mint a liberalizmus, a szocializmus vagy a nacionalizmus, szembe állították egymással a muszlimokat, és az iszlám világ ennek a gyakorlatnak az elkerülhetetlen következményeitől szenved. A megoldást a gyökerekhez, az igaz iszlám hithez való visszatérés jelenti. A fundamentalista nézetek igen népszerűvé váltak, hiszen a kolonializmus, a külföldi beavatkozások és a rossz kormányzás komoly problémákat idéztek elő, vagy súlyosbították a már meglévőket az arab államokban.

Mindazonáltal az iszlám fundamentalizmus közel sem egységes. Számos képviselője között sok mindenben nincs egyetértés, vannak, akik a dzsihádot, a „hitetlenek” ellen folytatott, fegyveres háborút tartják az egyetlen járható útnak, míg mások nem támogatják az erőszakot, főleg ha az muszlimok ellen is irányul. Ezen felül a fundamentalista ideológiát sok terrorszervezet is magáévá tette.

Az iszlám világ egy jelentős része sem a fennálló rendszereket, sem a fundamentalizmust nem tekinti megfelelőnek, hanem demokratikus reformokat követel. Az 1980-as évek végétől kezdődően sorra buktak el a kommunista rendszerek, az amerikai győzelem pedig a muszlim országok számára is vonzó alternatívává tette a demokráciát. Az európai hatalmakkal ellentétben az Egyesült Államok soha nem gyakorolt gyarmati uralmat arab földek felett, így az amerikaiak jó kapcsolatokat tudtak kiépíteni a Közel-Keleten. Az USA demokratikus értékek melletti elkötelezettségét azonban kétségbe vonták a XXI. század eseményei. A sikertelen afganisztáni és iraki intervenciókat a lakosság egy része és több arab állam is inkább külföldi megszállásnak, mintsem felszabadító missziónak tekintette, amely hozzájárult a térség további destabilizációjához. 

Arab tavasz: a demokratikus törekvések bukása 

2011-ben forradalmi hullám söpört végig Észak-Afrikán és a Közel-Keleten. Az arab tavasz során évtizedek óta regnáló diktátorok rendszereit döntötték meg, emberek millió követeltek demokráciát és vártak támogatást az Egyesült Államoktól és az Európai Uniótól. A nagyhatalmaknak választaniuk kellett érdekek és értékek között, hiszen mind az USA, mind az EU igen jó kapcsolatokat ápolt több diktátorral is. A nyugati országok nem tudtak egyértelmű döntést hozni, kettős mércét alkalmaztak: hagyták elbukni Mubarakot Egyiptomban, hozzásegítették a líbiai ellenzéket a győzelemhez, de nem tettek semmit, amikor Szaúd-Arábiában és Bahreinben vérbe fojtották a tüntetéseket.

Egyenlőre úgy tűnik, hogy az arab tavasz nem járt sikerrel, Tunézia az egyetlen ország, amely a demokrácia felé halad, bár ott is vannak problémák. Azonban, egyesek szerint még van remény. Azok a szakértők, akik a posztkommunista államokat tanulmányozták, úgy vélik, hogy várható a korábbi rendszert szolgáló személyek visszatérése, de ez nem jelenti azt, hogy a demokratikus átmenet kudarcba fulladt.

Az arab tavasz eseményei rámutattak arra, hogy az amerikaiak és az európaiak rossz döntést hoztak akkor, amikor egyes országokban nem támogatták a demokratikus törekvéseket, de akkor is, amikor más államokban segítették az ellenzéket.

Hosszú és rögös folyamat a demokratizálódás

Felmerül tehát a kérdés, hogy mit tegyen a Nyugat, hogy elősegítse demokratikus rendszerek kiépítését az iszlám világban.

Először is, hagyjon fel azzal a gyakorlattal, hogy diktatúrákat támogat, vagy legalábbis nem tesz semmit ezen rezsimek súlyos jogsértései ellen, amíg ezek a tettek nem veszélyeztetik érdekeit. Ez negatív következményekkel jár, elbátortalanítja és demoralizálja a demokratikus ellenzéket ezekben az országokban, továbbá kétségbe vonja a Nyugat demokratikus értékek melletti elkötelezettségét.

Másodszor pedig, adjon időt, ne siettesse a folyamatokat, mert ezek a rendszerek az átmenet időszakában rendkívül törékenyek. A demokratikus intézmények kiépítése és helyi körülményekhez igazítása nem megy egyik napról a másikra, az elhamarkodott demokratizálás meggyengítheti a rezsimeket és megbuktatásukhoz vezethet, így demokráciák helyett, akár még a korábbiaknál is kegyetlenebb diktatúrák jöhetnek létre.

Az iszlám és a demokrácia alapelvei több helyen is ütköznek

Sikerrel járhatnak-e a demokratikus törekvések az iszlám világban és miért gondolják sokan úgy, hogy iszlám és demokrácia nem létezhet egymás mellett? A kérdések megválaszolásához meg kell állapítani, hogy mit értünk demokrácia alatt. Larry Diamond, a Journal of Democracy társszerkesztője és Leonardo Morlino, az összehasonlító politikatudomány szakértője a demokrácia hét ismérvét határozta meg: egyéni szabadság- és polgári jogok, a jog uralma, népszuverenitás, az emberek törvény előtti egyenlősége, tisztségviselők elszámoltathatósága, a döntéshozatali rendszer átláthatósága és esélyegyenlőség.

Ez a megközelítés a választások és formális intézmények helyett az emberi jogokra és szabadságokra fekteti a hangsúlyt, ami azért fontos, mert a jogok érvényesülése tisztább képet ad a demokrácia helyzetéről egy országban, hiszen választásokat például autoriter rendszerekben is szoktak tartani, továbbá parlamentek és egyéb intézmények is létrejöhetnek.

Az iszlám az élet minden területére kiterjed, ami azt jelenti, hogy természetéből fakadóan nem összeegyeztethető állam és egyház szétválasztásával. A szekularizációnak tehát nincs helye az iszlám gondolkodásban, ami igen problematikussá teszi egy demokratikus rendszer kialakítását. Ezen felül az állam és  az egyház szétválasztása jellemzően olyan diktátorok uralma alatt jelent meg, mint Szaddám Husszein, Moammer Kadhafi vagy Háfiz al-Aszad, ami nyilvánvalóan nem tette vonzóvá a szekularizációt az arab népek számára.

Egy iszlám államban a legitim hatalom Istentől származik, nem a nép, hanem Isten a szuverenitás forrása, a vezető hatalma Istentől ered, nincs szükség demokratikus választásokra, képviseleti rendszerre és jogalkotásra sem, mert a jog forrása is Isten. A népszuverenitás és a vezetők elszámoltathatósága a demokrácia sarokkövei közé tartoznak. Bár a muszlim vezető sem áll a törvények felett, ha nem tudja megfelelően ellátni feladatait, akkor eltávolítható hivatalából, de ettől a gyakorlattól még nem nevezhető egy rendszer demokráciának.

Egy iszlám államban el kell fogadni az iszlám jog felsőbbrendűségét a vallási és a politikai élet minden területén, a saría azonban nem biztosít egyenlő jogokat minden polgár számára tekintet nélkül nemi vagy felekezeti hovatartozásra. Továbbá az iszlám jog nem teszi lehetővé azt sem, hogy a polgárok beleszólhassanak abba, hogy milyen törvények vonatkoznak rájuk. Ezek a tételek nyilvánvalóan súlyosan sértik a demokrácia alapelveit.

Demokrácia helyett “demokráciák!”

Bár a demokrácia sokat fejlődött, formálódott, de eredetét tekintve mégis csak „nyugati termék”, amely a zsidó-keresztény vallásban és etikában, valamint a görög-római államvezetésben és jogrendszerben gyökerezik. A demokráciához hasonló rendszer semmilyen más kultúrkörben nem alakult ki, így kérdés, hogy átültethető-e a nyugati tradícióktól idegen hagyományokkal rendelkező országokba. A demokráciának azonban a fejlett világban is sokféle fajtája létezik, vannak köztársaságok és monarchiák, elnöki és parlamenti rendszerek, tehát nincs általános recept arra, hogy hogyan kell egy demokráciának felépülnie, csupán alapok vannak, ami lehetővé teszi, hogy a rezsim a helyi körülményekhez igazodhasson.

A nem nyugati típusú demokrácia iránti igény két okból merült fel, a demokratikus rendszerek problémái, valamint a nem nyugati hatalmak felemelkedése miatt.

Az utóbbi időben a nyugati országokban végzett közvéleménykutatások rendre azt mutatják, hogy a polgárok elégedetlenek a politikai pártok teljesítményével, állandósult a korrupció és mélyülnek a társadalmi egyenlőtlenségek.

Az elmúlt évtizedekben jelentős gazdasági fejlődés ment végbe a nyugati világon kívül, és az újonnan felemelkedő hatalmak igyekeznek saját elképzeléseiket hangsúlyozni a nyugati modellel szemben.

Ezen felül a demokrácia és a liberalizmus nem jár szükségképpen együtt, hiszen a demokrácia több olyan országban is gyökeret tudott ereszteni, ahol nincsenek hagyományai a liberális gondolkodásnak, továbbá a demokratikus értékek összeegyeztethetőek a szocialista és a nemzeti eszmékkel is.

A XXI. századi külföldi intervenciók kudarca rámutatott arra, hogy a nyugati modell nem feltétlenül a legmegfelelőbb választás, és úgy tűnik, hogy ezt a tényt az Egyesült Államok és az Európai Unió is felismerte, hiszen a nyugati vezetők egyre inkább azt hangoztatják, hogy nincs egy, általános receptje a demokráciának és elképzelhetők alternatív demokratikus modellek is, amelyek figyelembe veszik a helyi sajátosságokat és igényeket.

De miben tér el egymástól nyugati és nem nyugati demokrácia? Jellemzően, a nem nyugati társadalmakban sokkal erősebb a kollektivizmus, ezért célszerű a közösségi gondolkodásra helyezni a hangsúlyt a liberalizmus individualista felfogása helyett. Fontosak a hagyományos társadalmi értékek és az egyenlőség, továbbá az erőteljes verseny helyett inkább a konszenzus keresést és a részvételt biztosító politikai rendszert tartják kívánatosnak.

Demokráciák tehát nem csak a fejlett világban léteznek, de az arab államokat a legkevésbé demokratikus rendszerek között tartják számon. A szekularizációra, szuverenitásra és egyenlőségre vonatkozó feltételei igencsak összeférhetetlenné teszik az iszlám vallást egy demokratikus rendszerrel. Bár a fundamentalisták nem értenének egyet, de ezek a tételek minden bizonnyal feloldhatók, hiszen például Törökországban is elválik egymástól állam és egyház. Elméletileg tehát iszlám és demokrácia nem összeegyeztethető, azonban az arab tavasz, még ha nem is járt sikerrel, de mindenképpen rámutatott arra, hogy az iszlám világban is meg van az igény a demokráciára, így van esély arra, hogy muszlim országokban a szigorú előírásokon túllépve demokratikus értékekre épülő rendszerek jöjjenek létre.

The Atlantic, The World Post, The Middle East Quarterly, The Express Tribune, Journal of Democracy

Szabó Eszter

Felkapott hírek

Friss hírek

A nemzetközi közösség is reagált Theresa May lemondására

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az Európai Unió és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről kialakított álláspontján, a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke - jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

Bejelentette lemondását Theresa May

Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás