Miért olyan nehéz befejezni a szíriai polgárháborút?

  • A szíriai polgárháború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések az elmúlt hónapokban újabb fejezetükhöz érkeztek
  • A menekültválság, az orosz katonai tevékenység Szíriában, majd az Iszlám Állam brutális tettei Libanonban, Egyiptomban és Párizsban még égetőbb kérdéssé tették a konfliktus lezárását és a szervezet felszámolását
  • Ugyanakkor rendkívül sok tényező gátolja azt, hogy hosszú távú, hatékony és minden szír csoport számára megfelelő megoldás szülessen

A csaknem öt éve dúló szíriai polgárháború lezárása már évek óta kulcsfontosságú kérdés és követelmény attól függetlenül is, hogy a világ csak az ebből fakadó negatív következmények és véres események hatására, néhány hónapja nyitotta fel a szemét és vált érzékennyé a kérdés iránt. Az elmúlt napok/hónapok eseményei azonban egyre égetőbb kérdéssé tették a nemzetközi közösség számára, hogy végre valamilyen békés, tárgyalásos rendezési formát dolgozzon ki a konfliktusra, és számolja fel az Iszlám Államot, amely részben a szíriai instabilitásból táplálkozik. 

Ugyanakkor a hatékony rendezés már első ránézésre is komoly tehertételnek bizonyul. A szíriai polgárháború és eleve a közel-keleti térségbeli hatalmi viszonyok komplexitása, az eltérő regionális és nagyhatalmi érdekek, a polgárháború dinamikája, az egyes államok belpolitikai kontextusa, az Iszlám Állam működési területének több országra való kiterjedtsége olyan keretet képeznek, amely jelentősen megnehezít mindenféle tárgyalásos, mindenki számára legalább részben elfogadható rendezést.

Jelen írás megpróbálja összeszedni és kifejteni mindazon tényezőt, amely valamilyen módon útjában áll annak, hogy a véres háborúra és az Iszlám Állam brutális tevékenységére végre pontot tudjunk tenni. 

1. Bassár al-Aszadhoz fűződő eltérő viszonyok

Az egyik legnagyobb és legerősebb intenzitású törésvonalt a polgárháborúban releváns felek között továbbra is a szír elnök megítélése jelenti. Míg Oroszország és Irán kitartanak személye mellett és Szíria jövőjét Aszaddal képzelik el, addig az Egyesült Államok, az Európai Unió vezető tagállamai, illetve olyan regionális államok, mint Törökország, Szaúd-Arábia és Katar az alavita elnök hatalmon maradását maximum egy politikai átmenet “lemendzseléséig” tartják elfogadhatónak, amelynek keretében kellene meghatározni távozásának módját és idejét. 

E téren a “második blokk”, kiváltképp az Egyesült Államok és a nyugat-európai vezető országok részéről az orosz beavatkozás óta megfigyelhető egyfajta elmozdulás, amennyiben korábban Aszad egyértelmű távozását követelték, míg mostanra elfogadhatónak tartják, hogy az átmenet folyamatában helyet kapjon és csak ezt követően hagyja el a szír politikai életet.

Azonban e nyugati mérséklődés sem eredményezett egyelőre áttörést a kérdésben és a legkényesebb, legnehezebben áthidalható konfliktusforrást jelenti a konfliktust megoldani kívánó államok között. Oroszország és Irán Aszadot mindenképpen be kívánja vonni Szíria jövőjébe. Irán részéről semmi jel nem utal arra, hogy ezen álláspontján változtatna, ugyanakkor Moszkva olykor-olykor elhint olyan információkat, amelyek azt feltételezik, hogy az alavita vezetőhöz való ragaszkodás nem olyan erős, mint ahogy látszik. 

Aszad szerepe továbbá számos további problémát felvet az egyes államok hosszú távú stratégiai érdekei szemszögéből, így egy esetleges megegyezést követően sem garantálható a kérdés megoldása. Ha marad, milyen politikai-alkotmányos berendezkedés élén? Milyen összetételű vezető réteg mellett? Ha távozik, ki követi? Melyik etnikai-vallási csoport tagja? Egy új rezsim képes lesz-e biztosítani a rendet? Stb.

Az Aszadhoz való viszony közti eltérő álláspontokat pedig tovább erősítik azok a mindennapi események, amelyek a releváns felek között zajlanak adott esetben teljesen más frontokon is. Beszélhetünk az amerikai-orosz viszonyról Ukrajna kérdését illetően, vagy éppen arról, hogy a török légierő lelőtt egy orosz gépet. Mind-mind olyan nemzetközi politikai konfliktusok, amelyek az adott államok közti bizalmat csökkentik és kapcsolataikra negatívan hat. 

2. Harctéri erőviszonyok

A polgárháború lezárását célzó, a konfliktusban releváns államok részvételével zajló legutóbbi bécsi tárgyalásokon a felek – többek között, amelyekre később kitérek – egyetértettek abban is, hogy hat hónapon belül fel kell állnia egy ideiglenes kormánynak, amely “hiteles, átfogó és nem felekezeti alapon működő” és amelynek feladata egy új alkotmány előkészítése, illetve a politikai átmenet folyamatának levezénylése. 

Lényegében egy nemzeti egységkormányról van szó, amelyben helyet kapnak a rendkívül sokszínű, etnikai és vallási szempontból igen színes képet mutató ország különböző társadalmi csoportjai. 

A problémát az jelenti, hogy az erőviszonyok azonban nem kedveznek ezen egységnek, illetve, hogy összetételét tekintve jelentős nézeteltérések vannak Oroszország és az Egyesült Államok, illetve szövetségesei között. 

Szíriában a legnagyobb harci erőt a szír hadsereg képezi, őket követi az Iszlám Állam, majd az ellenzéki csoportok, amelyek ugyanakkor nem egységesek és sok esetben egymással is rivalizálnak. Ennek tudatában pedig elképzelhetetlennek látszik, hogy úgy álljon fel egy egységkormány, hogy annak egyes képviselői kvázi kibékíthetetlen kapcsolatban állnak, illetve nem áll rendelkezésére olyan hadsereg, biztonsági erő, amelyet közös célok, értékek kötnek össze, és amely egyesített erővel fel tudja venni a harcot a szélsőségekkel szemben, illetve garantálni tudja a központi kormány hatalmát. 

Washington e folyamat fókuszát a rezsim ellen lázadó csoportokra helyezné, míg Moszkva sokkal inkább Aszadra és szövetségeseire. Azonban ezen erőcsoportok között komoly nézeteltérések állnak fenn (konkrétan heves harcok zajlanak köztük), valamint egyik sem rendelkezik akkora erővel egyelőre, amellyel alááshatná a másik pozícióját. Washington úgy építené fel ezt az egységkormányt, hogy közben az általa támogatott “mérsékelt” erők nem egységesek, illetve csak a harmadik legnagyobb erőt képviselik katonailag a polgárháborúban. 

3. Az ellenzék helyzete, viszonya Aszadhoz

Így jutunk el a harmadik tényezőhöz. Az említett bécsi tárgyalásokon egyetértés született a tűzszünet szükségességében, illetve abban is, hogy január elsejével meg kell kezdeni az ellenzék és a rezsim közti tárgyalásokat. 

Az ellenzéki csoportok megosztottak, hiányzik az egységes álláspont, a közös irányítás, az erőforrások összpontosítása a hatékonyság érdekében. Ez a tény már korábban is megnyilvánult, miután például Moszkva közvetítésével több tárgyalásra is sor került a rezsim és az ellenzéki csoportok között, amelyen azonban az ellenzék részéről kevés és az érdekérvényesítés szempontjából kisebb súlyú szervezetek vettek részt, így a kudarc már előre garantálva volt. 

A legtöbb és legrelevánsabb, a rezsim ellen lázadó szervezet ezidáig elutasította a tárgyalásokat, miután szerintük azok kizárólag Aszad hatalmon maradását szolgálták, illetve mindenféle tárgyalás előfeltételévé a szír elnök távozását tették. 

Abból kiindulva, hogy számos erő nem kér Aszadból, a fegyverszünet tartós, hosszú távú biztosítása (fontos hangsúlyozni a tartósságot, ugyanis fegyverszünetről szóló hírek érkeztek korábban is, pl. Damaszkusz környékéről), illetve a rezsim és az ellenzék közti tárgyalások megkezdése nem tűnik jelenleg opciónak. Miközben a nagyhatalmak egymással vetélkedve, alkudozva próbálják a számukra megfelelő kimenetelt elérni, az ellenzéki csoportok élet-halál harcot folytatnak és jelentős részük a végletekig elutasítja, hogy tárgyalóasztalhoz üljön Aszaddal. 

Napjainkra a helyzet pedig tovább romlott. Oroszország szeptember óta tartó aktív katonai szerepvállalása, az Aszad-rezsim “felélesztése” új dinamikát adott a polgárháborúnak, amelyet leginkább a kormányerők ellen harcoló csoportok szenvednek meg. Moszkva nagy erőkkel bombázza a lázadók uralta területeket, miközben Aszad hadserege a légitámadásokkal segítve folyamatosan nyomul előre. Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia “mérsékelt” erőknek nyújtott támogatásaival sikerült sokhelyütt feltartóztatni a szír hadsereg előrenyomulását, ez azonban az orosz támadások esetleges intenzivebbé válásával, illetve, a több frontos harc miatt nem feltétlenül jelent “örökre” biztos fennmaradást. 

Tanúlságként levonható, hogy úgy igyekszik a nemzetközi közösség fegyverszünetet és tárgyalásokat kezdeményezni a felek között, hogy közben nap mint nap véres harcok folynak a kormányerők és a “mérsékelt” csoportok között és proxy-k formájában lényegében az Egyesült Államok és Oroszország a hidegháborúra emlékeztető kontextusban vetélkedik az országban, valamint az ellenzék nagyrésze továbbra sem akar hallani Aszad hatalmon maradásáról. 

A párizsi merényletek közelebb hozták egymáshoz a washingtoni és moszkvai érdekeket, ugyanakkor ez egyelőre nem látható Szíria belső erőcsoportjainak relációjában. Az azonban kétségtelen, – de sajnos erről egyelőre pontos információkkal nem rendelkezünk – hogy a harcoló felek “mecénásai” rábírhatják a támogatottjaikat a megegyezésre. Egy ilyen forgatókönyv adott esetben egységet hozhat az Iszlám Állam elleni harcban, azonban azt követően feltehetőleg kiújulna a csoportok közti konfliktus és a háború folytatódna. 

4. Szaúdi-iráni hatalmi harc

Nem igazán találunk olyan konfliktust vagy feszültségforrást a közel-keleti régióban manapság, amelyre ne húzhatnánk rá a síita Irán és a szunnita Szaúd-Arábia közti, a regionális elsőségért folytatott hatalmi harcot. Szíria, Bahrein, Libanon, Irak, Jemen és még sorolhatnánk azokat az országokat, amelyekben valamilyen módon tetten érhetjük a fennálló konkrét konfliktusban vagy feszültségekben a két állam közti eltérő érdekeket. 

Szíria ennek a vetélkedésnek talán a legszembetűnőbb színtere: Irán régi szövetségesét, Aszadot, míg Szaúd-Arábia a különböző lázadó csoportokat, sok esetben a radikálisabbakat is bőszen támogatja, arról nem is beszélve, hogy szaúdi pénzemberek az Iszlám Állam finanszírozásában is oroszlánrészt vállaltak. 

A nukleáris “deal” árnyékában Szaúd-Arábia még inkább veszélyeztetve érzi önmagát és térségben betöltött befolyásos szerepét, miután – Izraelhez hasonlóan – úgy véli, hogy a perzsa állam a szankciók eltörlése révén felszabaduló erőforrásokat a régióban való “terjeszkedésre” fogja felhasználni. 

Mindkét állam részt vesz a bécsi tárgyalásokon, ugyanakkor a nézeteltérések már az első alkalommal felszínre törtek. Iráni tisztségviselők már akkor jelezték, hogy elhagyják a tárgyalóasztalt Szaúd-Arábia “nem konstruktív és negatív” szerepe miatt. 

A Teherán és Rijád közti vetélkedés egyértelműen befolyásolja a Szíria jövőjét illető tárgyalásokat is, főleg úgy, hogy míg Irán Moszkvához, addig Szaúd-Arábia Washingtonhoz áll közelebb, függetlenül attól, hogy e szövetségeken is vannak repedések. Irán magas rangú katonai tisztségviselőkkel, közeli és általa támogatott szövetségesekkel (mint pl. a Hezbollah), különböző harci eszközökkel van jelen a konfliktusban a rezsim oldalán, míg Szaúd-Arábia ehhez hasonlóan bőszen támogatja a különböző ellenzéki erőket. 

A két állam érdekeit közelíteni egyelőre reménytelennek tűnik. És azt se felejtsük el, hogy Rijád torkán “lenyomták” a nukleáris megállapodást is, amely után vajmi kevés esélye van annak, hogy egy számára különösen negatív helyzet alakuljon ki Szíriában is. Az Egyesült Államok a kapcsolatok javítására és mélyítésére törekszik egyik hagyományos és legfontosabb térségbeli szövetségesével, John Kerry éppen tegnap folytatott tárgyalásokat többek között Adel al-Jubeir szaúdi külügyminiszterrel is a szíriai ellenzék kérdéséről. Washington és Rijád véleménye a nukleáris “deal”-t követően feltehetőleg Szíriában már konvergálni fog. 

5. Az Iszlám Állam és a szíriai polgárháború két külön, egymással erősen összefüggő probléma

Érdemes különbséget tennünk az Iszlám Állam elleni harc és a szíriai polgárháború folyamata között. A nemzetközi közösség mindkét kérdés megoldása iránt nagyfokú elkötelezettséget mutat, ugyanakkor nagy kérdés, hogy a két probléma egyszerre kezelhető-e. 

Az Iszlám Állam felszámolásához elengedhetetlen a szíriai helyzet valamilyen módon történő rendezése. Amíg a polgárháború zajlik és az ebből fakadó instabilitás fennáll, a szélsőséges szervezetek számára mindig lesz lehetőség a visszatérésre. 

Így első lépésként a szíriai konfliktus szereplőit kell közelíteni és a problémára hosszú távú, minden társadalmi csoport érdekeit figyelembe vevő megoldást kidolgozni, majd csak ezt követően, közös erővel lehet hatékony a terrorizmus elleni harc. 

Jelenleg a két kérdés “megoldása” párhuzamosan zajlik, polgárháborús fronton egyelőre nem sok előrelépéssel (bár az elmúlt négy és fél évhez képest mindenképpen pozitívabban). Az Iszlám Állam elleni bombázások természetesen okoznak károkat a szervezetnek, ugyanakkor az bebizonyosodott, hogy kizárólag légitámadásokkal nem lehet háborút nyerni, szárazföldi csapatok bevetése pedig a közeljövőben nem valószínű. 

Lényegében arról van szó, hogy nem lehet úgy felszámolni a terrorizmust, hogy közben polgárháború dúl az országban és nem lehet békét teremteni Szíriában addig, amíg az Iszlám Állam vagy a Nuszra Front tevékenykedik ott, nem beszélve az Egyiptomban, Jemenben, Líbiában és egyéb térségbeli országokban működő sejtekről. 

6. Irak és Szíria eltérő megközelítést igényel

E pont leginkább az Iszlám Állam elleni harchoz kapcsolódik, amely azonban nem elválasztható a szíriai polgárháború kérdéskörétől, ezért emeltem ki. 

Ugyanis a dzsihadista szervezet felszámolásához nem csak Szíriában, hanem Irakban is rendet kell tenni. A két ország azonban merőben eltérő problémákkal rendelkezik, így bármilyen politikai, katonai megoldásnak különböző társadalmi kontextusra kell reagálnia és a résztvevőknek ennek megfelelően kell alakítaniuk a stratégiát. 

Irakban a legnagyobb problémát továbbra is a síita-szunnita szektariánus ellentét jelenti, amely szembenállás 2003 óta már többször a terrorszervezetek karjába lökte a szunnita csoportokat. Ez a szektariánius konfliktus továbbá kiegészül a némiképp enyhébb, de meghatározóbb etnikai, arab-kurd ellentéttel. Az Iszlám Állam elleni harc pedig az erőviszonyokon is változtatott. Az Irán által támogatott síita milíciák kvázi hadseregként működnek, komoly erőt képviselve, míg a kurdok szintén az egyik legütőképesebb erőt jelentik a dzsihadisták elleni harcban. A szektariánus ellentétek és az egyéb társadalmi problémák orvoslása Irakban elengedhetetlen, ha az Iszlám Államtól és bármilyen jövőbeli terrorszervezettől meg akarunk szabadulni. 

Szíriában leginkább az releváns számunkra, hogy a térség egyik legváltozatosabb országa, már, ami etnikai és vallási összetételét illeti. Az ország vezetése alavita, amely a lakosság 12%-t teszi ki, mindemellett azonban a társadalom csaknem 60%-a szunnita, de megtalálhatók 9-10%-nyi keresztény, 9%-nyi kurd és körülbelül 3%-t kitevő drúz közösségek is. Fontos azonban figyelembe vennünk, hogy a Bassár el-Aszad hatalmi támaszát képező alaviták jórészt a sűrűn lakott, fejlettebb tengerparti sávban, Latakia és Tartusz tartományokban élnek, míg pl. a szunniták a gyérebben lakott, sivatagos területek környékén.

E hat tényező együttes ereje meglátásom szerint jelentősen megnehezíti a konfliktus lezárását. Ugyanakkor a releváns szereplők kompromisszumkészsége, illetve kedvezményezettjeik rábírása a megegyezésre potenciális kitörési pontok lehetnek ebből az állapotból. Amint sikerülne biztosítani, hogy a felek megegyezzenek és közös erővel kiűzzék az Iszlám Államot az országból, miközben Irakban is hasonló folyamatok zajlanak (amely szintén nehéz feladatnak bizonyul azonban), nagy esély nyílhat a hosszú távú békére. Azonban még ez sem jelent biztos garanciát, ugyanis a közös ellenség eltűnésével és a probléma megoldatlansága miatt könnyen lehet, hogy a harcok a rezsim és az ellenzék között ismét kiújulnak, így elengedhetetlen, hogy Aszad személyéről is döntés szülessen. Ez azonban a legkényesebb kérdés a szereplők között, ami nem sok jót jósol a jövőre nézve.

Káply Mátyás

Felkapott hírek

Friss hírek

Mostantól a krími ellenállás napja a mai Ukrajnában

Pontosan hat éve, 2014. február 26-án a krími Szimferopolban tartották a legnagyobb tüntetést a félsziget Ukrajnától való elszakadása ellen. Zelenszkij ukrán elnök ezért bejelentette, hogy elnöki rendeletben február 26-át az orosz megszállás elleni krími ellenállás napjává nyilvánítja, amelyről mostantól minden évben megemlékeznek.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás