A párizsi merényletek margójára – katonákkal az ISIS felszámolásáért?

  • A pénteki, 129 ember halálát okozó merényleteket az Iszlám Állam vállalta magára
  • A nemzetközi közösség felé egyre nagyobb a nyomás, hogy felszámolja a terrorszervezetet
  • Ehhez azonban szárazföldi erők bevetésére lenne szükség, amit az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség jelentős része is elutasít
  • Mi az elutasítottság oka? Milyen tényezők befolyásolják a katonai intervenció kérdéskörét? Az írás ezekre keresi a választ.

A pénteki párizsi merényletek, amelyek 129 ember halálát okozták egyre nagyobb nyomást helyeznek a világra, hogy hatékony lépéseket tegyen a terrorizmus, ezen belül elsődlegesen az Iszlám Állam felszámolására. A nemzetközi közösség elutasítja a szárazföldi csapatok bevetését Szíriában, illetve Irakban annak negatív hosszútávú következményei miatt. Mostanra azonban egyre többször vetődik fel a kérdés, hogy vajon a katonai beavatkozás lehetséges hosszú távú hatásai nem jelentik-e a “kisebb rosszt” ahhoz képest, amely történt januárban, a Charlie Hebdo elleni merénylettel, Egyiptomban, Libanonban vagy éppen pénteken, Párizsban. 

A szárazföldi csapatok bevetésének elutasítottsága

Kétségtelen tény, hogy amennyiben a nemzetközi közösség néhány százezer katonát vezényelne Szíriába és Irakba, az Iszlám Állam feltehetőleg viszonylag gyorsan felszámolható lenne. Ebben mindenki egyetért, ugyanakkor a katonai intervenciók negatív, és az emlékezetben máig friss élményekként megjelenő következményei arra sarkallják a vezető államokat, kiváltképp az Egyesült Államokat, hogy más eszközökkel vegye fel a harcot a terrorizmussal szemben. 

Ugyanis a terrorizmust nem lehet felszámolni anélkül, hogy az azt előidéző, terjedését biztosító társadalmi problémákat orvosoljuk. A terrorszervezeteket meg lehet gyengíteni bizonyos időre, de a mindenkor fennálló, a közel-keleti társadalmakban mélyen gyökerező etnikai, vallási, társadalmi feszültségek mindig biztos táptalaját jelentik a jövőbeli szélsőséges szervezetek felemelkedésének. 

Erre a lehető legjobb, időben viszonylag közeli példát Irak esete szolgáltatja számunkra. A Bush-kormányzat 2003-ban úgy döntött, hogy a terrorizmus elleni háborút Afganisztán után Irakra is kiterjeszti, és máig nem bizonyított okokra hivatkozva megindította az Iraki Szabadság névre keresztelt hadműveletet. 

Az amerikai elképzelések, célok nemesnek bizonyultak, ugyanakkor az iraki demokrácia- és nemzetépítés megvalósítása során számos hibát vétett az amerikai vezetés, amelynek máig ható következményei vannak. Szaddam Husszein iraki diktátor hatalmát meglehetősen gyorsan sikerült megdönteni, az ezt követő folyamatok azonban tönkretették az országot, amely mára odáig vezetett, hogy egy Iszlám Állam nevű szervezet csaknem a fél országot uralma alatt tartja, miközben Irak különböző vallási és etnikai feszültségekkel terhelt. 

Csak néhány a hibás lépésekből:

  • Az ún. “debaaszifikálás”, azaz a korábbi állampárt tagjainak marginalizálása, a hadsereg és a biztonsági erők szélnek eresztése
  • Ezáltal a szunniták csaknem egészének kizárása a politikai átmenetből, az új Irak megteremtéséből
  • Az iraki társadalmi viszonyok figyelembevételének teljes mellőzése az új politikai felépítmény kialakítása során

A fenti tényezők oda vezettek, hogy a szunniták bojkottálták, elutasították az új, síiták vezette és Amerika által felépített Irakot, nem voltak érdekeltek abban, hogy az új rendszer mellé álljanak. 2005-re polgárháborús helyzet állt elő az országban, amely instabilitást kihasználva jelent meg az al-Kaida, akiket természetesen a kirekesztett szunniták mellszélességgel támogattak. A tanulság, amely napjainkban is érvényes, hogy amint egyes etnikai vagy vallási csoportok nem tudnak azonosulni az adott politikai-hatalmi rendszerrel, kirekesztettnek, mellőzöttnek érzik magukat, úgy végső esetben a szélsőséges terrorszervezetek támogatása is belefér számukra céljaik elérése és ellenségük felszámolása érdekében. Nem véletlen, hogy akkoriban az al-Kaida, ma pedig az Iszlám Állam a szunnita területeken képes előretörni, és hosszú távra berendezkedni. 

2014-ben, az Iszlám Állam iraki előretörésekor teljes mértékben ez a helyzet állt fenn. Ugyan 2007-2008-ra sikerült mérsékelni az al-Kaida befolyását a megváltozott amerikai stratégiának köszönhetően, de a 2011-es amerikai kivonulsát követően a Núri al-Máliki vezette, a szunnitákat kirekesztő síita politika ismét megerősítette a szunniták azon vélekedését, hogy másodlagos polgárai a síiták uralta országnak. És tudjuk mi történt ezután: az Iszlám Állam nemes egyszerűséggel söpört végig a szunniták által lakott tartományokban, megközelítve Bagdadot, és elfoglalva az ország második legnagyobb városát, Moszult.  

Ha le akarjuk vonni a megfelelő következtetéseket, akkor kijelenthetjük, hogy Amerika bevonult egy országba, amelynek etnikai-vallási tényezőit figyelmen kívül hagyva egy olyan rendszert épített fel, amely alapjaiban lehetetleníti el egy jelentős vallási csoport együttélését az új rendszerrel. A szektariánus (síita-szunnita) ellentétek olyannyira kiéleződtek, hogy 11 évvel később ugyanaz a forgatókönyv ismétlődött meg: a csalódott szunniták a terrorszervezetnél kerestek “menedéket”. Néhány évre sikerült kiiktatni az al-Kaidát Irakból, de a továbbra is megoldatlan társadalmi feszültségek, kulminálódva 2014-ben ismét felszínre törtek, amely az Iszlám Állam megerősödéséhez vezetett. (Fontos hangsúlyozni, hogy ebben már a síita vezetésnek is óriási szerepe volt, valamint látni kell azt is, hogy az Iszlám Állam ekkor már Szíriában egyre komolyabb erőt képviselt.)

Hasonló a helyzet Afganisztánnal is. 2001-ben a tálib rezsimet rendkívül gyorsan megbuktatták a koalíciós erők. Azóta 14 év telt el és még mindig nem képes az ország külső segítség nélkül államként működni. Tálibok továbbra is jelentős erét képviselnek az országban és az afgán biztonsági erők (amelyeknek az ISAF erők elviekben már átadták az ország egésze feletti irányítást) még mindig nem képesek fenntartani a rendet és garantálni a biztonságot, amelyet jól bizonyít, hogy tálib fegyveresek szeptemberben egy nap alatt elfoglalták Kunduzt, amit csak az amerikai segítségnek köszönhetően tudott visszahódítani az afgán hadsereg.

Mi a helyzet ma?

Először is fontos tényező, hogy az Iszlám Állam felszámolásához nem csak Szíriában, hanem Irakban is rendet kell tenni, azaz mindkét országba katonákat kell vezényelni a siker érdekében. Ez pedig két jelentősen eltérő megközelítést és stratégiát igényel, mivel a két ország etnikai és vallási összetételét, problémáit tekintve különbözik. 

Irakban továbbra is fennállnak a síiták és szunniták közti vallási, illetve a némiképp enyhébb, de meghatározó, az arabok és a kurdok közti etnikai ellentétek. Az Iszlám Állam elleni harc e feszültség erőviszonyain is változtatott.. Egyfelől az Irán által támogatott síita milíciák rendkívül hatékonyan, komoly erőforássokkal kvázi hadseregként működnek, miközben az iraki haderő számos problémával küzd, másfelől pedig a kurd Peshmerga jelenti az egyik leghatékonyabb erőt az Iszlám Állam elleni harcban. A szunniták jelentős része kiábrándult az Iszlám Állam uralmából, de sokuk még mindig támogatja a szervezetet. 

Azok a hírek, amelyek szerint síita milíciák bosszúhadjáratot folytatnak a felszabadított szunnita területeken a jövőben, esetlegesen az Iszlám Állam nélkül ismét komoly problémákhoz fog vezetni, amelyet tovább tetézhet, ha a megerősödött kurdokban felerősödnek a függetlenségi törekvések. 

Szíria egy egészen más eset, miután a térség egyik legváltozatosabb országa, már, ami etnikai és vallási összetételét illeti. Az ország vezetése alavita, amely a lakosság 12%-t teszi ki, mindemellett azonban a társadalom csaknem 60%-a szunnita, de megtalálhatók 9-10%-nyi keresztény, 9%-nyi kurd és körülbelül 3%-t kitevő drúz közösségek is. Fontos figyelembe venni ugyanakkor, hogy a Bassár el-Aszad hatalmi támaszát képező alaviták jórészt a sűrűn lakott, fejlettebb tengerparti sávban, Latakia és Tartusz tartományokban élnek, míg pl. a szunniták a gyérebben lakott, sivatagos területek környékén. 

Egy ilyen komplex társadalmi összetétel, kiegészülve azzal, hogy polgárháború zajlik az országban, jelentősen bonyolítja a külső katonai intervenciók lehetőségét is. A lassan öt éve dúló, véres szíriai polgárháború a terrorizmus melegágya, a nagyfokú instabilitás lehetővé teszi az Iszlám Államnak, hogy kiterjessze területeit és továbbra is működni tudjon. A központi hatalom képtelen mind a “mérsékelt” ellenzékkel, mind az Iszlám Állam egyszerre és hatékonyan felvenni a harcot és eddig is azt láthattuk, hogy Aszad erői szívesebben összpontosítják erőforrásaikat az ellenzéki erőkre, mintsem a Daes-re. Ezen pedig úgy tűnik, hogy a jelentős orosz és iráni támogatás sem igazán változtatott érdemben eddig. 

A külső katonai beavatkozás tehát feltehetőleg hamar eredményeket mutatna fel, azonban a polgárháború továbbra is zajlana Aszad és az uralma ellen lázadó csoportok között, amely tény továbbra is biztosítaná a különböző szervezetek számára működési területeket. Így ahhoz, hogy ez sikerrel járjon valamilyen módon a polgárháború lezárására is megoldást kell találni. A kettő egymás nélkül nem megy: nem lehet hatékonyan felszámolni a terrorizmust úgy, hogy közben dúl a háború az országban, és nem lehet békét teremteni Szíriában addig, amíg az Iszlám Állam vagy a Nuszra Front tevékenykedik ott, nem beszélve az Egyiptomban, Jemenben, Líbiában és egyébb térségbeli országokban működő sejtekről. És amellett, hogy Irakban egy merőben eltérő kontextussal áll szemben a nemzetközi közösség, az egyik legnagyobb problémát pontosan az jelenti, hogy a külső releváns szereplők különböző, Szíria iránti érdekei nem teszik lehetővé egyelőre a polgárháború rendezését. 

Intervenció mint a terroristák legfőbb vágyálma

Egyelőre kevés biztos információ áll rendelkezésünkre a pénteki párizsi támadásokkal kapcsolatban, és jelen írás szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy a támadásokat az Iszlám Állam központi szervei rendelték-e el és koordinálták Rakkából. Számos szakértő szerint egy ilyen összetett merénylet komoly előkészületeket igényel, így szinte kizárható, hogy “magányos farkasok” követték el azokat, és valószínűsíthető, hogy az Iszlám Állam legfelsőbb köreiben koordinálták az akciót. 

Amennyiben valóban így történt, még inkább válaszút elé kerül a nemzetközi közösség a beavatkozás kérdését illetően. William McCants, a Brookings szakértője szerint ugyanakkor addig semmit sem szabad tervezni, amíg nincsenek 100%-ig biztos információink. Ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy a szeptember 11-i terrortámadások után megindult katonai intervenciók pontosan a terrorszervezetek tervei szerint alakultak: okot adni a bevonulásra, majd “hitetlen”, ellenséges katonákat ölni. 

Közös erővel a terrorizmus ellen

A terrorizmus-ellenesség talán az egyetlen olyan tényező, amelyben a nemzetközi közösség vezető államai közös érdeket osztanak és egyetértenek. E kérdésben kevés nézeteltérés volt a felek között, a terrorizmus felszámolása mindenki számára kulcsfontosságú. A probléma legtöbb esetben – ahogy ma, Szíriában is – az, hogy a szélsőségek felszámolásának körülményeit már eltérő érdekek jellemzik. 

Legyőzni Szíriában és Irakban az Iszlám Államot közös erővel egy dolog, de más, hogy eközben Szíriában Aszad marad hatalmon vagy egy nélküle felálló átmeneti kormány, vagy éppen Irakban megmarad a síita dominancia és az iráni befolyás, vagy esetlegesen az ország föderalizálódik, a szunniták jogait biztosítják vagy éppen a kurdok függetlenednek. És ez csak néhány olyan tényező, amit példaként felhozhatunk a külső hatalmak közti ellentétekre a két ország jövőjét illetően. 

Ettől függetlenül kétségtelen, hogy példátlan nemzetközi összefogás következhet az Iszlám Állam elleni harcban. Várható a támadások intenzitása és hatékonyabb koordinálása várható. Az azonban már erősen kérdéses, hogy ezek elengedők-e a szervezet felszámolásához. Nagy valószínűséggel nem. 

Tegyük fel, hogy egy esetleges katonai intervenciót az afganisztánihoz hasonló széleskörű támogatás és összefogás övezné, ezáltal az ENSZ kereteiben, a BT jóváhagyásával kezdődnének meg a hadműveletek. 

Ahogy eddig is, még mindig egy ekkora szabású akcióban a főszerepet Washington játszaná mint a világ vezető katonai hatalma, így az Egyesült Államok beleegyezése és eltökéltsége az a tényező, amelyet érdemes vizsgálnunk. Oroszország egyelőre nincs abban a helyzetben, hogy egy költséges intervenciót a hátára vegyen és levezényelje azt, ahogy Kína sem. 

Az USA-ban azonban egy olyan Barack Obama a jelenlegi elnök, aki egyfelől hamarosan távozik posztjáról és az Iránnal megkötött kétségtelenül nagy sikert és komoly külpolitikai hagyatékot jelentő nukleáris megállapodást követően nem valószínű, hogy bármilyen komolyabb vállalkozásba kezdene, főleg nem szárazföldi hadműveletekbe egy rendkívül komplex háborúban. Másfelől pedig egy olyan Barack Obama, aki éppen azzal nyert választásokat 2008-ban, hogy ígéretet tett a Bush-kormányzat erőszakos, demokráciaterjesztő külpolitikájával való szakításra és az amerikai csapatok kivonására Irakból és Afganisztánból. 

A republikánus elnökjelöltek támogatják a katonai intervenciót, így nem zárható ki, hogy egy esetleges republikánus győzelem esetén Amerika ismét katonákat vezényel a térség háborúiba, de egyelőre még demokrata elnökség van, amelytől nem várható jelentős katonai egységes telepítése. 

Ehhez kapcsolódik szorosan az a tény, hogy a releváns hatalmak között nincs egyetértés a két ország jövőjét illetően, így hiába az esetleges szoros együttműködés és siker a terrorizmus ellen, nehezen képzelhető el, hogy egyetértésre jut egymással pl. Washington és Moszkva, Washington és Teherán, Teherán és Rijád, és a sort még folytathatnánk. 

Lehet, hogy sokak szemében eljött az idő szárazföldi beavatkozásra, ugyanakkor a fentiekben részletezett tényezők azt bizonyítják, hogy ahogy az eddigiekben, úgy most sem feltétlenül kifizetődő az. Ennek legfőbb okai Irak és Szíria jelentősen eltérő feszültségforrásai és társadalmi összetételei, a releváns hatalmak közti jelentős érdekkülönbözőségek, a szíriai polgárháború megoldásának kilátástalansága, illetve és leginkább az a tény, hogy a terrorizmus felszámolásához az azt előidéző és annak táptalajt biztosító társadalmi problémák orvoslására van szükség.

Káply Mátyás

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás