Orosz utasszállító zuhant le Egyiptomban

Szombat reggel egy orosz utasszállító repülőgép eltűnt a radarról Egyiptomban, majd lezuhant a Sínai-félszigeten – hivatkozik az al-Jazeera az egyiptomi légiközlekedési miniszterre. A fedélzeten kétszáznál is többen tartózkodtak, főleg orosz turisták. Magyar állampolgárról nincs hír.

A roncsokat a Sínai-félsziget közepén találták meg. A kiérkező mentőcsoport a gép egyik részéből még hangokat hallott, így volt remény túlélőkre – nyilatkozta a helyszínen egy tisztségviselő a Reuters tudósítójának. Később azonban hivatalos szervek megerősítették, hogy a szerencsétlenségben az összes fedélzeten tartózkodó életét vesztette.

A járat helyi idő szerint 5:51-kor indult a népszerű üdülőközpontból, Sharm el-Sheikhből  Szentpétervárra, majd 23 perccel később, 9450 méteres magasságban eltűnt a légiirányítás radaráról. Az Airbus A-321 típusú repülőt egy kis orosz légitársaság, a Kogalymavia üzemeltette.

A gép a ciprusi és a török légiirányítással sem vette fel a kapcsolatot a menetrend szerinti időpontban, utoljára az egyiptomi hatóságok voltak kapcsolatban a járattal, amikor a pilóta kényszerleszállási engedélyt kért Kairóban technikai hibára hivatkozva. A gép fekete dobozát megtalálták, részletesebb információ a kivizsgálása után várható.

A lezuhant gép közelében az ISIS helyi szervezete harcol az egyiptomi hatóságokkal. Az egyiptomi hivatalok ugyanakkor kizárják, hogy a gépet támadás érte volna.

Sándor Krisztián

Felkapott hírek

Friss hírek

A mottó: Erős és Egységes Európa

Emmanuel Macron francia államfő kedden fogadta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnökét, akivel egyetértettek abban, hogy egy erős és egységes Európáért akarnak dolgozni, a klímaváltozás elleni fellépésre, valamint a bevándorlással és a védelmi politikával kapcsolatos kihívásokra vonatkozó világos célkitűzéseket követve.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás