Obama-Putyin találkozó: nincs érdemi előrelépés

Másfél órás tárgyalást folytatott Barack Obama és Vlagyimir Putyin, amelyen ugyan sikerült bizonyos kérdésekben egyetértésre jutni, azonban a fő törésvonal léte még inkább felszínre került.

Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök megegyeztek abban, hogy közösen keresnek megoldást a szíriai polgárháborúra, ugyanakkor a központi kérdés (Aszad távozása vagy hatalmon maradása) továbbra is megosztja a két vezetőt, adta hírül a Reuters.

Az ENSZ éves találkozójának keretében zajló körülbelül másfél órás egyeztetésen Obama és Putyin továbbá egyetértésre jutottak abban a kérdésben is, hogy a két állam hadserege között szoros együttműködésre van szükség annak érdekében, hogy elkerüljék a felesleges konfliktusokat, miután az Egyesült Államok mellett mostanra már Oroszország is műveleteket kezdett Szíriában. 

Az orosz elnök a tárgyalást követően riportereknek nyilatkozva elmondta, Oroszország már régóta fontolgatja, hogy milyen módon lehetne segíteni a szíriai rezsimet, illetve a kurd erőket az Iszlám Állam elleni harcban. “Azon töprengtünk, hogy miként tudjuk valamilyen tényleges plusszal támogatni azokat az erőket, amelyek a harctéren ellenállnak és felveszik a harcot a terroristákkal, elsősorban az Iszlám Állammal”, mondta Putyin, aki továbbá kizárta az orosz szárazföldi egységek bevetésének lehetőségét.

Putyin az Obamával folytatott megbeszélésével kapcsolatban elmondta, “Van lehetőség arra, hogy közösen dolgozzunk a közös problémán.” Egy vezető amerikai tisztségviselő a Reuters-nek kijelentette, “az oroszok tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos egy politikai javaslat kidolgozása Szíria ügyében, illetve egy olyan folyamat elindítása, amely lehetővé teszi a politikai megállapodást.”

A Reuters értesülései szerint azonban a tárgyalás légköre korántsem volt örömteli. Mind Obama, mind Putyin arckifejezései hűen tükrözték a két állam közti jelenleg negatív viszonyt. Továbbá a két vezető az ENSZ Közgyűlése előtt elmondott beszéde éles ellentétben állt egymással, az egyik Aszadot támogatva, míg a másik hosszú távon Aszad távozását követelve.

Obama beszédében kiemelte, hajlandó együttműködni Iránnal és Oroszországgal annak érdekében, hogy megoldást találjanak a szíriai konfliktusra, ugyanakkor Aszadot a szíriai polgárháború legfőbb bűnöseként jellemezte. “Az Egyesült Államok készen áll tárgyalni bármelyik nemzettel, beleértve Iránt és Oroszországot is, a konfliktus megoldása céljából. De fel kell ismernünk, hogy ennyi vérontás és mészárlás után nem lehetséges a háború előtti állapot visszaállítása”, fogalmazott az amerikai elnök.

Ezzel szemben Putyin amellett érvelt, hogy az Iszlám Állam elleni harc tekintetében nincs alternatívája az Aszaddal való együttműködésnek, és kezdeményezte egy tágabb antiterrorista koalíció létrehozását, amelyben a szíriai vezetőnek is helyet biztosítana. 

Barack Obama elutasította azokat az érveket, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy az autoriter rezsimek léte az egyetlen módja a szélsőségek visszaszorításának. “E logika szerint, csak azért, mert minden más alternatíva rossz, a Bassár el-Aszad-hoz hasonló, gyermekekre bombát dobó zsarnokokat kellene támogatnunk”, fogalmazott a demokrata elnök. 

Putyin ettől merőben eltérően úgy fogalmazott, hogy “szerintünk, óriási hiba elutasítani a szíriai rezsimmel, illetve a fegyveres erejével való kooperációt, amely hősiesen harcol a terrorizmus ellen”, majd hozzátette: “el kellene végre ismernünk, hogy nem más, mint Aszad fegyveres ereje, illetve a kurd milíciák veszik fel ténylegesen a harcot az Iszlám Állammal és más terrorista csoportokkal Szíriában.”

John Kerry amerikai külügyminiszter a találkozóra utalva elmondta, hogy “egyetértés van abban, hogy Szíriának egységesnek, szekuláris vezetésűnek kell lennie, abban, hogy az Iszlám Államot fel kell számolni, illetve, hogy szükség van egy menedzselt átmenetre.”

Arra a kérdésre, hogy van-e lehetőség az orosz és iráni befolyást felhasználni arra, hogy Aszad mellőzze a szírek elleni bombázásokat, Kerry kijelentette: “egyértelműen”, majd hozzátette: “felvetettem tárgyalások megkezdését az orosz és az iráni féllel is.” 

A zártkörű tárgyalás ismét nyilvánvalóvá tette, hogy komoly ellentétek húzodnak a két fél között, amely jelentősen megnehezíti a szíriai polgárháborúra való reagálást, a megoldási javaslatok kidolgozását. Ugyanakkor az mindenképpen egy jó kezdet, hogy a jelenlegi feszült amerikai-orosz kapcsolatok idején a két vezető tárgyalóasztalhoz ült, és igyekszenek megtalálni a közös pontot Szíriában. Bízzunk abban, hogy a színfalak mögött sikerül/sikerült kompromisszumra jutni. 

Káply Mátyás

Felkapott hírek

Friss hírek

A nemzetközi közösség is reagált Theresa May lemondására

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az Európai Unió és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről kialakított álláspontján, a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke - jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

Bejelentette lemondását Theresa May

Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás