Jordánia az Izraellel kötött békeszerződés felmondásával fenyeget

A feszültség tovább fokozódik a jeruzsálemi Templom-hegyen. Jordánia nem hajlandó szóba állni Izraellel, sőt a zsidó állammal kötött békeszerződés felmondásával fenyeget. II. Abdullah jordán király szerint Izrael provokatív viselkedése kockára teszi a két ország kapcsolatát.

Szerdán a londoni székhelyű arab újság, a Rai al-Youm hasábjain jelent meg, hogy ammáni források szerint II. Abdullah, a Jordán Hasemita Királyság uralkodója nem hajlandó az Izraellel való párbeszédre, amelyet a Templom-hegyen kialakult erőszakkal indokol. Egy másik londoni arab lap, az al-Quds al-Arabi hasonló hírt közölt: a jordán Külügyminisztérium nem válaszol a megbékélést szorgalmazó izraeli üzenetekre, amelyek szerintük “félrevezetőek”. A tavalyi zavargások idején Jordánia tiltakozásul visszahívta izraeli nagykövetét.

A Rai al-Youm cikke szerint Jordánia stratégiát váltott, és most azért lobbizik, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban ítélje el Izrael magatartását. Abdullah király éles retorikát alkalmaz a zsidó állammal szemben mostanában, Londonban a David Cameron brit miniszterelnökkel történt megbeszélést követően arra figyelmeztetett, hogy ha Izrael nem változtat politikáján, akkor a jordán-izraeli kétoldalú kapcsolatok sérülhetnek. A jordán Külügyminisztérium illetékes tisztségviselője is így vélekedett és fokozott diplomáciai lépéseket helyezett kilátásba Izraellel szemben. Nem zárta ki az izraeli nagykövet kiutasítását sem. A jordán kormány előkészíti a szükséges jogi dokumentumokat, hogy bebizonyíthassa, hogy Izrael megsértette a két ország között 1994-ben tető alá hozott békeszerződést, amely garantálja a jeruzsálemi Templom-hegyen lévő szent helyek feletti ellenőrzést a jordániai vakf részére.

Abdullah király a héten a következőképpen nyilatkozott a templom-hegyi erőszakos incidensekről: “Az al-Aksza mecset kizárólag a muszlimok imádkozására szolgál.” A jordán király határozottan elutasítja, hogy más vallásokkal osztozzon a mecseten. “Izrael provokatív politikája, amely judaizálni kívánja Jeruzsálem szent helyeit, súlyos következményekkel fog járni az egész térségre nézve”, tette hozzá Abdullah király.

Kedden egy vezető jordán tisztségviselő bejelentette, hogy Jordánia beszüntette egyes izraeli áruk importját, köztük a legfontosabb, az izraeli burgonya behozatalának megtiltását arra való hivatkozással, hogy nem jó minőségű. Jordánia “mini-bojkottot” kezdett a zsidó állam ellen, az izraeli zöldség- és gyümölcsimport szinte leállt a Templom-hegyen két hete kitört zavargások óta.

A kuvaiti al-Jarida lap szerint Abdullah király visszautasította Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kérését, hogy tartsanak egy titkos találkozót Akabában.

A jordán kormány arra törekszik, hogy minél inkább ráirányítsa a nemzetközi figyelmet a Templom-hegyen zajló eseményekre és Netanjahu politikája ellen hangolja a világ közvéleményét. II. Abdullah jordán király vasárnap Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével találkozott és felszólította a nemzetközi közösséget, főként az Európai Uniót, hogy foglaljon határozottan állást a súlyos jogsértésekkel és az agresszióval szemben. Erre válaszul Izrael hétfőn azzal vádolta Jordániát, hogy tovább erősíti a feszültséget a Templom-hegyen, mivel a jordán király azt hirdeti, hogy a zsidóknak nincs semmi keresnivalójuk a judaizmus legszentebb helyén. Az izraeli kormány arra kérte Abdullah királyt, hogy ne fusson el a felelősség elől, mert a jordán vakf hagyta, hogy felfegyverzett terroristák aludjanak az al-Aksza mecsetben.

A heves szócsata ellenére a zsidó államnak egyáltalán nem érdeke, hogy megromoljon kapcsolata jordán szomszédjával. Viszont Jordániának is vállalnia kell a felelősséget a béke fenntartásáért a Templom-hegyen. A jordán király és a palesztin fél is minden erejével azon dolgozik, hogy a mostanában háttérbe szorult palesztin kérdés az al-Aksza mecsetben történt erőszakos incidensek nyomán is a világ figyelmének középpontjába kerülhessen. Bár az izraeli kormány többször hangsúlyozta, hogy nem törekszik a szent helyek status quo-jának megváltoztatására, a palesztinok mégis ezzel vádolják.

Előző héten számos áldozatot követelt a Jeruzsálemben és Ciszjordániában kitört erőszakhullám, az izrael rendőröket kövekkel és gyújtóbombákkal támadták a palesztin felkelők, akiket zavart a nagy számú zsidó látogató a Templom-hegyen. Izrael már a tartalékos határrendészeket is behívta további erőszaktól tartva a jeruzsálemi szent helyeken a zsidó újév idején. A feszültségek további növekedése várható, mivel szerdán egybeesik az egyik legnagyobb zsidó ünnep, a Jóm kippur és a muszlim áldozati ünnep, az Eid al-Adhá, amely az iszlám világ egyik legfontosabb ünnepe. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa súlyos aggodalmát fejezte ki a jeruzsálemi helyzet miatt.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök “háborút hirdetett a követ és gyújtóbombát dobáló palesztin felkelőkkel szemben” és éles fegyvert vetne be ellenük amellett, hogy szigorítaná a büntetésüket is. Az izraeli megszállás alatt lévő Ciszjordániában hadserege alkalmaz éles lőfegyvert a palesztin felkelőkkel szemben, a mostani tervek szerint ez már Izraelben és Kelet-Jeruzsálemben is lehetővé válna.

Bihari Anna

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyon megugrott tavaly a cseh fegyverexport

Csehországban tavaly 13,6 százalékkal 15,9 milliárd koronára (mintegy 215 milliárd forint) nőtt a fegyverek és a hadianyagok kivitele. A cseh fegyvergyártók tavaly 1212 kiviteli engedélyt kaptak 21,8 milliárd korona (294 milliárd forint) értékben - derül ki az ipari és kereskedelmi minisztérium éves jelentéséből, amelyet hétfőn vitat meg a cseh kormány.

Read More »

Életbe lépett a NAFTA-t felváltó kereskedelmi egyezmény

Donald Trump amerikai és Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök szerdán Washingtonban ünnepélyes keretek között aláírták az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó új háromoldalú kereskedelmi megállapodást (USMCA). Justin Trudeau kanadai kormányfő a koronavírus-járvány miatt nem volt jelen az eseményen; vele egy későbbi, számára kedvezőbb időpontban kerül sor az aláírásra.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás