Kurd tagjai is lesznek az átmeneti török kormánynak

Elfogadta a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) csütörtökön a török miniszterelnök meghívását az átmeneti kormányba, miközben újabb zavargások voltak az ország délkeleti részén a kurd lázadók és a biztonsági erők tagjai között.

A HDP-nek – a júniusi parlamenti választásokon a parlamentbe bekerült két másik ellenzéki párthoz hasonlóan – szerdán ajánlotta fel Ahmet Davutoglu, hogy vegyen részt az ország kormányzásában a novemberben esedékes előre hozott választásokig. A kurdbarát tömörülés három képviselőt delegálhat.

A legnagyobb ellenzéki erőnek számító Köztársasági Néppárt (CHP) öt meghívott tagja, valamint a Nemzeti Cselekvés Pártjának (MHP) két képviselője nemet mondott a miniszterelnök felkérésére, egy harmadik MHP-politikus, Tugrul Türkes azonban jelezte, részt vesz az átmeneti kormány munkájában dacára annak, hogy ezért kizárhatják pártjából.

Sajtóértesülések szerint a CHP és az MHP hiányzó tagjai helyére Davutoglu független miniszterjelölteket fog keresni. Az átmeneti kormánynak péntek estig kell felállnia.

Abdullah Zeydan, a HDP egyik képviselője eközben közölte, hogy az ország többségében kurdok lakta délkeleti részén, Hakkari tartományban hárman vesztették életüket, heten pedig megsebesültek, miután csütörtökre virradó éjjel Yüksekova városában az előző nap elrendelt kijárási tilalom ellenére összecsapások törtek ki a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű betiltott gerillaszervezet és a biztonsági erők tagjai között. A történtek után a kijárási tilalmat az egész tartományra kiterjesztették. A politikus szerint legalább egy lakóházba lövedék csapódott.

Egy másik tartományban, a szintén az ország délkeleti részén található Bitlisben a PKK hat fegyveresét ölték meg a török biztonsági erők, miután a lázadók tüzet nyitottak Hizan városában a csendőrség egyik posztjára – jelentette a Dogan hírügynökség. A támadásban négy katona megsebesült, őket kórházba szállították.

Július eleje óta a török biztonsági erők több mint 60 tagja vesztette életét a PKK rajtaütéseiben.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet azt jelentette csütörtökön, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet elfoglalt öt települést Észak-Szíriában, ebből kettő a török határ közelében található. Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter hétfői bejelentése szerint Törökország az Egyesült Államokkal közösen hamarosan “átfogó” légi hadműveletet indít a Szíria törökországi határvidékén tevékeny iszlamisták elűzésére.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Állami megrendelésekkel egyengetik a Boeing útját

Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépeket rendelt meg az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Boeing cégtől - közölte maga az amerikai repülőgépgyártó vállalat. Az ügylet hosszabb távon 23 milliárd dollárt hozhat a 737 MAX-ok kiesése és a koronavírus hatásai miatt szenvedő cégnek.

Read More »

12.600 pont alá esett a DAX a kiábrándító ZEW-adatokra

Alacsonyabban forognak ma az európai részvények - a világpiaci hangulat még tegnap kezdett el romlani, miután Kalifornia bejelentette, hogy betiltja a zárt területeken történő vendéglátást és bezáratja a mozikat. A TUI úgy döntött, hogy törli a Svédországba és Lisszabonba tervezett utakat az alacsony keresletre és a hatóságok által bevezetett korlátozásokra reagálva.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás