Franciaország figyelmeztette Iránt

Az amerikai-iráni nézetkülönbségek is komolyan veszélyeztethetik a végső megállapodást, most pedig Franciaország jelentette ki, hogy kész blokkolni a megállapodást, amennyiben Irán nem biztosítja a hozzáférést berendezéseihez. Sokak szerint azonban Franciaország csak a nyilvánosság előtt vállal fel ilyen szigorú hozzáállást.

Franciaország felhívta Irán figyelmét, hogy akár kész megakadályozni a nukleáris tárgyalásokat lezárni kívánó végső megállapodást Irán és a P5+1 (az ENSZ BT tagjai, valamint Németország) között, amennyiben a perzsa állam megtagadja, hogy ellenőrizzék az iráni nukleáris berendezéseket, beleértve a katonai helyszíneket is, írja a Reuters.

Az Iráni Iszlám Köztársaság Legfőbb Vezetője, Ali Khamenei ajatollah a múlt héten jelentette ki, hogy nem engedélyezi, hogy nemzetközi felügyelők megfigyeljék az iráni katonai berendezéseket, valamint kizárta annak lehetőségét is, hogy iráni tudósokkal folytassanak megbeszéléseket. 

“Franciaország nem köt semmilyen megállapodást addig, amíg nem biztosított az ellenőrök hozzáférése Irán összes berendezéséhez, beleértve a katonaiakat is”, fogalmazott Laurent Fabius francia külügyminiszter. 

A felek közötti tárgyalások javában zajlanak, hogy a június 30-i határidőre sikerüljön egy végső megállapodást tető alá hozni, és ezzel lezárni az iráni atomprogramról szóló tárgyalásokat. Azonban még mindig fennállnak alapvető véleménykülönbségek a résztvevők között. Az Egyesült Államok kijelentette, hogy Franciaország véleménye ellenére nem tervezi a határidő kiterjesztését.

“Nem fontolgatjuk a júniusi határidő meghosszabbítását”, mondta Jeff Rathke, az amerikai külügyminisztérium (State Department) szóvivője, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok bízik abban, hogy sikerül június 30-ig megállapodni.

Gerard Araud Franciaország az Egyesült Államokba akkreditált nagykövete kedden jelentette ki, hogy mivel a technikai részletek még mindig megoldásra várnak, egyre valószínűbb, hogy nem sikerül egy végső megállapodást megkötni június 30-ig. Hasonlóan vélekedett Abbas Araqchi iráni főtárgyaló is, aki elmondta, hogy “a határidő könnyen lehet, hogy ki lesz terjesztve, és a tárgyalások folytatódni fognak június 30. után is. Nem vagyunk pontos időhöz kötve, egy jó megállapodást akarunk, ami teljesíti céljainkat”, idézte a főtárgyalót az iráni állami televízió.

Franciaország szigorúbb előírásokat szeretne a végső megállapodásba belefoglalni, mint a további öt világhatalom, bár több amerikai tisztségviselő szerint is Franciaország álláspontja csak a nyilvánosság előtt ennyire kemény, privát megbeszéléseken enyhébb hangot üt meg.

Laurent Fabius külügyminiszter a Nemzetközi Atomaenergia Ügynökség vezetőjével folytatott tárgyalása után elmondta, hogy a P5+1 tagjai között is vannak még különbségek, és reményét fejezte ki, hogy mindegyikük támogatni fogja a francia elképzeléseket. “Igent mondunk a megállapodásra, de nem egy olyanra, amely képessé teszi Iránt atombomba előállítására. Ez Franciaország pozíciója, ami független és békés”, fogalmazott a külügyminiszter.

Káply Mátyás

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás