Az Egyesült Államok hamarosan hozzálát a szíriai felkelők kiképzéséhez

Az amerikai védelmi minisztérium már ezen a héten meg akarja kezdeni a mérsékelt szíriai felkelők katonai kiképzését – számolt be szerdán a CNN amerikai hírtelevízió.

A tévé néhány pentagonbeli forrása azt közölte, hogy a kiképzés Törökországban és Jordániában lenne, azzal a céllal, hogy felkészítsék a felkelőket az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcra. Első körben 400 amerikai katonai kiképző utazott a két országba.

A beszámoló szerint a háromezer felkelőből, aki érdeklődést mutatott a kiképzőprogramban való részvételre, mintegy 400 esett át a biztonsági ellenőrzésen. A program végső elfogadása után kezdődik majd a résztvevők kiképzése a lőfegyverek és az adóvevők használatára, elsősegély-nyújtási ismeretekre, továbbá a különböző harci taktikákra.

A program egyik célja, hogy a kiképzettek szülőföldükre visszatérve képesek legyenek területüket megvédeni az IÁ fegyvereseitől – hangzott el a hírtévében. A tudósítás szerint amerikai illetékesek tudják, vannak kockázatai annak, hogy a kiképzett harcosok esetleg nem az Iszlám Állam, hanem Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszere ellen fordítják fegyvereiket.

Az amerikaiak azt tervezik, hogy a kiképzett ellenzékieket ellátják fegyverrel, teherautókkal és adóvevőkkel. Egyelőre nem született döntés arról, hogy az amerikaiak megvédik-e, támogatják-e légicsapásokkal a hazájukba visszatérő ellenzéki fegyvereseket az Iszlám Állam vagy a szíriai kormány elleni harcokban. A program szerint évente ötezer harcost képeznének ki.

A CNN forrásainak értesülései szerint a szíriai ellenzék képviselői úgy vélik, hogy Washington nem kellő gyorsasággal és csupán kis mértékben támogatja őket.

Háled Hodzsa, az ellenzéki Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) vezetője a hírtévének azt mondta, hogy Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) 70 ezer tagjából 30 ezret kellene kiképezni. Szólt arról is, hogy az amerikai “támogatás igen mérsékelt”. Egyben arra is panaszkodott, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó nehézfegyvereket és légvédelmi eszközöket szállítani nekik.

Hangoztatta: fegyverekre van szükségük, hogy megvédjék a már felszabadított területeket. Ha nem kapnak korszerű fegyvereket, így légvédelmi eszközöket, akkor nem tudják megvédeni az embereket az Aszad-rendszer hordóbombáitól.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma is csak a jó hírekre figyelnek a piacok

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek szerdán. A kockázatvállalási kedvet fokozza a további gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remény és a közösségi távolságtartás szabályainak lazítása szerte a világban, a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokban egyre növekvő polgári elégedetlenség most nem érdekli a piacokat.

Read More »

Oroszország is gazdaságélénkítési programot indít

Oroszország júliusban egy 5 ezer milliárd rubeles, 2021 végéig tartó terv megvalósításába kezd a Covid-19-járvány által megtépázott gazdasága helyreállítása érdekében - jelentette ki kedden Mihail Misusztyin orosz kormányfő Vlagyimir Putyin elnöknek. Az infrastrukturális projektekkel együtt az éves GDP 7 százalékát költik élénkítésre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás