Iráni atomprogram: kompromisszum és cáfolat

Diplomaták szerint Irán és az Egyesült Államok előzetes egyezségre jutott egy olyan megoldásról, amely Washington reményei szerint csökkentené Teherán atomfegyver-előállítási képességét. Az iráni külügyminisztérium azonban cáfolta szombaton az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó diplomaták közlését.


Irán cáfolja, hogy atomfegyverre akarna szert tenni békés célú nukleáris programjának leple alatt, de tárgyalásokat folytat az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal, abban a reményben, hogy azok feloldják a gazdaságát sújtó szankciókat. A makacs ellentétek miatt decemberben másodszor is elhalasztották a tárgyalások lezárásának határidejét, ezúttal 2015. június 30-ra.

A fő konfliktust Irán urándúsítási tevékenysége jelenti, amely egyaránt szolgálhatja erőművi fűtőanyag előállítását és az atomfegyverekhez szükséges hasadó anyag előállítását. Irán bombagyártási képességeinek csökkentése érdekében az Egyesült Államok ismét előállt azzal a javaslattal, hogy Teherán exportálja dúsított urán készleteinek nagyobb részét, amit az iszlám köztársaság évek óta mindig elutasított.

A diplomaták szerint a felek még vitáznak arról, hogy a dúsított urán készlet mekkora részét kellene kivinni Iránból. Az ország jelenleg több bomba előállítására elegendő dúsított uránnal rendelkezik, ezért Washington jelentősen csökkenteni akarja ezt a szintet. A diplomaták azt is mondták, hogy a felek által újonnan összeállított lista egyebek közt az előzetes megállapodás szerinti uránmennyiség elszállításával kapcsolatos teendőket veszi számba.

Nincs még megállapodás ugyanakkor arról, hogy milyen szinten korlátozzák Irán jövőbeni urándúsítási kapacitásait – tették hozzá. Az Egyesült Államok egy 50 százalékos csökkentéshez ragaszkodik, mintegy 4500, az urándúsításhoz szükséges centrifugát hagyva meg Iránnak, vagy kevesebbet, ha a teheráni vezetés korszerűbb berendezéseket akar üzembe állítani. A diplomaták szerint Irán csak 20 százalékkal lenne hajlandó csökkenteni a centrifugák számát, mintegy 8000-re.

Marzíje Afhám, az iráni külügyminisztérium szóvivője szombaton kategorikusan cáfolt. Azt mondta, hogy mindez nagyon régen vetődött fel a felek között, és semmiféle megállapodás nem született ebben a kérdésben. A szóvivő úgy vélekedett, hogy az ilyen közlések terjesztése valójában a tárgyalások megnehezítését és meghiúsítását szolgálja.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás