Kulcsfontosságú településeket foglaltak vissza az iraki erők

Egyelőre sikeresnek tekinthető az a stratégiai változás, ami az elmúlt hetekben végbement az iraki hadsereg tevékenységében. Eszerint ugyanis a védekező jellegű műveletek helyett támadó jellegű, offenzív műveleket hajtanak végre. Ennek keretében ismét sikert értek el síita milíciák és a Peshmerga segítségével: két kulcsfontosságú települést szabadítottak fel.

A legkomolyabb offenzív műveletét hajtotta végre az iraki hadsereg június, az Iszlám Állam megjelenése óta, amelynek keretében síita milíciák és a Peshmerga erőinek segítségével visszafoglaltak a dzsihadistáktól két kulcsfontosságú települést, Jalawlát és Saadiyát, olvasható az al-Jazeera portálján.

Az iraki hadsereg és síita milíciák szerezték vissza Saadiya városát, és nyomultak előre további települések felé, míg Jalawlából északon az iraki kurd fegyveres erő, a Peshmerga űzte ki a dzsihadista harcosokat. 

Mindkét település Diyala tartományban található, amely jórészt a központi bagdadi kormányzat és a kurd erők fennhatósága alatt áll. 

A két település kulcsfontosságú volt az Iszlám Állam számára, hiszen fontos utánpótlási útvonalként működtek. Az iraki erők szempontjából azonban ezzel elérhetővé válik Kalar és Khanakin, valamint közeli gátak és olajmezők is, illetve ismét járhatóvá vált az iráni határnál fekvő Khanakin és Bagdad közti útszakasz.

“A győzelmek nem csak úgy maguktól történtek, hanem egy fontos stratégiai változtatás eredményei, amelynek keretében védekezés helyett offenzívákat indít az iraki hadsereg”, mondta Salam al-Zubadi politikai elemző.

Kórházi források szerint a harcokban hetvenkilenc dzsihadista, tíz Peshmerga harcos és tizennyolc iraki katona vesztette életét.

Káply Mátyás

Felkapott hírek

Friss hírek

Megúszta az Apple a rekordbírságot

Az Európai Unió Törvényszéke szerdán hatályon kívül helyezte az Európai Bizottság Apple ellen hozott, ír adóügyekkel összefüggő határozatát, így a cégnek nem kell visszafizetnie Írországnak a tiltott állami támogatás miatt kiszabott 13 milliárd eurós bírságot.

Read More »

Koronavírus: Afrikában is egyre nagyobb gondok lesznek

A járvány egyre nagyobb méreteket ölt Latin-Amerikában, Dél-Ázsiában és Afrikában. Tekintettel arra, hogy a szegényebb országok nem engedhetik meg maguknak, hogy huzamosabb ideig leállítsák a gazdaságukat, elképzelni sem tudjuk, mekkora károkat fog okozni a Covid-19. A Surgo Foundation nonprofit cég nemrégiben közzétett tanulmánya bepillantást enged abba, hogy mi lehet a válasz az afrikai országok tekintetében.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás