Oroszország: megoldható a határidőig a nukleáris kérdés

Szergej Ryabkov orosz külügyminiszter-helyettes a brisbane-i G20 találkozón kifejtette, hogy ha a politikai akarat megvan mind Washingtonban, mind Teheránban, akkor november 24-ig még létrejöhet az átfogó megállapodás.

Szergej Ryabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerint a hatok (Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Oroszország, Kína és Egyesült Államok) és Irán soha nem volt még ilyen közel egy egyezményhez, mint most, tehát az átfogó megállapodás, véleménye szerint, elérhető. A tárgyalások utolsó fordulója, legalábbis a november 24-i határidő lejártáig, november 18-án kezdődik Bécsben.

„Tizennyolcadikától huszonnegyedikéig elég idő van meghozni a döntéseket”, idézte a külügyminiszter-helyettest a Reuters. „Viszont nincs garanciánk arra, hogy ezeket a döntéseket a jelenleg legproblémásabb fővárosokban, azaz Washingtonban és Teheránban hoznák meg”, tette hozzá Ryabkov.

A tavaly novemberi genfi egyezmény óta a hatok és Irán kilenc találkozón estek túl. Bár Irán és a Nyugat kapcsolata jelentősen javult Hasszán Rohani 2013-as megválasztása óta, a tárgyaló feleknek még nem sikerült megállapodniuk egy átfogó egyezményről, amely megoldaná a közel tizenkét éve húzódó nukleáris problémát.

Egy iráni forrás szerint nem az iráni centrifugák számával, vagyis az urándúsítás sebességével van a legnagyobb probléma, hanem a szankciók feloldásának tempójával. Míg Teherán az egyezmény megszületésével a gazdasági szankciók azonnali végét akarja elérni, az Egyesült Államok ragaszkodik legalább az ENSZ-szankciók érvényben tartásához, állítja az iráni Press TV.

Irán és a hatok november 24-én egy újabb tárgyalási ciklus végéhez érnek. A Nyugat teljesen átlátható iráni nukleáris programot akar, hogy Irán biztosan ne juthasson atomfegyverekhez. Irán tagadja a fegyverkezési vádat, és kitart amellett, hogy joga van civil felhasználású nukleáris program működtetéséhez.

Vágner Krisztián

Felkapott hírek

Friss hírek

Az Európai Számvevőszék lesújtó képet festett az EU migrációs politikájáról

Az Európai Uniónak jobban kell törekednie a migránsok menedékjogával, áthelyezésével és kiutasításával kapcsolatos céljainak teljesítésére, az ezekre irányuló programok ugyanis nem teljesítették célkitűzéseiket, hogy enyhüljön a Görögországra és Olaszországra nehezedő migrációs nyomás - közölte az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke szerdán.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás