Szaúd-Arábia ellen uszít az Iszlám Állam halottnak hitt vezére

A korábbi híreket megcáfolva, miszerint Abu Bakr al-Baghdadi, az Iszlám Állam vezetője életét vesztette egy iraki légicsapásban, újabb hangfelvétel került elő. A felvételen állítólag a szélsőséges vezető többek között Szaúd-Arábia vezetői ellen uszít, illetve „dzsihádok vulkánjaival” fenyeget.

Csütörtökön előkerült egy hanganyag, amelyen állítólag Abu Bakr al-Baghdadi, a szélsőséges Iszlám Államok vezetője hallható, amint Szaúd-Arábia elleni harcra szólítja fel híveit. A héten több forrás is beszámolt róla, hogy Baghdadi meghalhatott egy, az Iszlám Állam vezetőit ért légicsapásban. Ezeket a híreket az Iszlám Államhoz közeli források ugyan cáfolták, de biztosat még mindig nem lehet tudni.

A frissen megjelent felvételen állítólag Baghdadi hallható. A tizenhét perces hanganyagot a dzsihadista al-Furqan média tetet közzé, de egyelőre nem lehetett megbizonyosodni az eredetiségéről. A mostani felvételen hallható hang hasonlított a korábban megjelent hanganyagokhoz, amelyeken Baghdadi volt hallható. Baghdadi a felvételen mint a „hithűk parancsnoka” és a „muszlimok kalifája” volt megnevezve, írja a The Guardian.

A szélsőséges „kalifa” Szaúd-Arábia vezetői elleni támadásra is felszólította híveit. Szaúd-Arábia csatlakozott az Egyesült Államok által vezetett koalícióhoz és aktívan részt vett az Iszlám Állam ellen irányuló légicsapások végrehajtásában is. Baghdadi kitért Barack Obama amerikai elnök korábbi bejelentésére is, miszerint az USA ezerötszáz tanácsadót küld Irakba. „Itt van Obama, aki ezerötszáz katona bevetését parancsolta mint állítólagos tanácsadók, mert a keresztesek légicsapásai nem tudták meggyengíteni az Iszlám Állam elszántságát”.

Az Iszlám Állam eltökéltségét az is mutatja, hogy Baghdadi az Iszlám Állam terjeszkedését is bejelentette, miután több országban szélsőségesei is hűséget fogadtak neki. Szaúd-Arábia, Jemen, Egyiptom, Líbia és Algéria is szerepel a felsorolt országok között. A felvétel napvilágra kerülése után az Ansar Bayt al-Maqdis nevű szélsőséges egyiptomi csoport, amely a héten fogadott hűséget Baghdadinak, megváltoztatta a szervezet nevét „Sínai Tartományra”, mintegy elismervén az Iszlám Állam terjeszkedését.

Vágner Krisztián

Felkapott hírek

Friss hírek

Merkel nem akar újabb országos zárlatot

Mindenképpen újabb országos zárlat nélkül kell megfékezni a koronavírus-járvány erősödését Németországban, ezért térségi és helyi szintre kell helyezni a védekezés súlypontját - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben, a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás