Palesztinok és telepesek nem utazhatnak egy buszon

Izrael védelmi minisztere, Móse Jaalon úgy döntött, hogy az Izrael területén dolgozó palesztinok a jövőben nem vehetik igénybe azokat a buszokat, amelyeken a telepesek utaznak. A továbbiakban kizárólag azokat a buszokat használhatják majd, amelyek haza szállítják őket, azonban ehhez előbb valamilyen módon el kell majd jutniuk a ciszjordániai határellenőrzési ponthoz, ahonnan korábban busszal utazhattak a munkahelyükig.

A telepesek vezetői már régóta vártak erre a döntésre, így örömmel fogadták a Jaalonnal való találkozás eredményeit. A szabály a tervek szerint jövő hónaptól lép majd érvénybe. A palesztin munkásoknak más fajta közlekedési eszközöket kell majd igénybe venniük a határig, ahol átengedve korábban szabadon mozoghattak Izrael területén belül.

A döntés támogatói azzal érvelnek, hogy a lépésnek biztonsági okai vannak, hiszen nem egy esetről tudnak, amikor a telepesekkel egy járművön utazó arabok lányokat molesztáltak útközben. Egy izraeli emberjogi szervezet, a B’Tselem bírálta Jaalon döntését, felháborítónak tartják, hogy a védelmi miniszternek nem elég az, hogy korábban a palesztinokat a busz hátuljába ültette, most még teljesen ki is tiltja őket onnan. A csoport sajtóközleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy ez a lépés faji megkülönböztetésnek minősül.

2013 márciusában új buszjáratokat indítottak, amelyek összekötik Izraelt Ciszjordániával, ekkor felröppent az a hír is, hogy a későbbiekben külön járatokat indítanak majd a palesztinok számára, azonban az illetékesek ezt akkor tagadták.

Frei Gerda

Felkapott hírek

Friss hírek

Durván büntetik a karanténszabályok megsértését Oroszországban

Az orosz parlament alsóháza által kedden megszavazott törvénytervezet értelmében azok, akik a járványügyi karantén megsértésével gondatlanságból több ember halálát okozzák, hét évig terjedő szabadságvesztéssel és kétmillió rubeles bírsággal büntethetők. Egy másik tervezet értelmében - ha a járványhelyzet úgy diktálja - a kormány rendkívüli állapotot hirdethet ki, a valótlan hírek szándékos terjesztőire pedig öt év börtön lesz kiszabható.

Read More »

A járvány újabb katasztrófával fenyeget Szíriában

Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese hétfőn azt mondta a New York-i székhelyű Biztonsági Tanácsban, hogy a fertőzöttség tíz megerősített szíriai esete és az egy ottani halálos áldozat csak a jéghegy csúcsa, és más országok helyzetéből következtetve a járványnak várhatóan katasztrofális következménye lesz a háború sújtotta országban, főleg a legvédtelenebb közösségekben.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás