Kobane az Iszlám Államé?

Az Iszlám Állam hetek óta ostromolja Kobane városát, azonban hétfőn sikeresen elfoglaltak egy, a város felett lévő dombot, és a harcok már a településen belül, annak keleti részében folynak. A várost ugyan a napokban körülbelül százhatvanezren elhagyták, még mindig sok civil tartózkodik ott.

Az Iszlám Állam nevű szélsőséges terrorszervezet fekete zászlaja került kitűzésre Kobane keleti területén hétfőn, de a várost védő kurdok elmondták, a dzsihadista szervezet még nem érte el a település központját, olvasható a Reuters portálján.

A BBC elmondása szerint az Iszlám Állam már ellenőrzése alá vonta Mistenurt, egy stratégiai fontosságú dombot a város felett.

A jórészt kurdok lakta várost már hetek óta több irányból is ostromolja a szélsőséges szunnita szervezet. A települést az elmúlt napokban körülbelül százhatvanezer, főleg kurd származású ember hagyta el, menekülve a radikális csoport jelentette fenyegetéstől a szomszédos Törökországba. 

A brit Szíriai Megfigyelőközpont az Emberi Jogokért (Syrian Observatory for Human Rights) elmondása szerint az Iszlám Állam körülbelül száz méterre hatolt be a város keleti területeire. “Most már utcai harc zajlik a városon belül”, mondta a megfigyelőközpont vezetője, Rami Abdelrahman.

A dzsihadista szervezet kitűzött zászlaja a határ török oldaláról is látható volt. Azt egy négy emeletes épület tetejére tűzték, közel az elmúlt napokban a legvéresebb harcoknak színteret adó területre.

Idriss Nassan a BBC-nek elmondta, még mindig több tízezer civil tartozkódik a városban. Megerősítette, hogy Mistenurt valóban elfoglalta az Iszlám Állam és hozzátette, hogy ez komoly stratégiai előnyt jelent számukra, azonban még nem törtek be a város szívébe. Ugyanakkor elismerte, hogy “a város hamarosan el fog esni.” 

Esmat al-Sheikh, Kobane védelmi hatóságának vezetője elmondta: “Ha betörnek a városba, az temető lesz számunkra és számukra is. Mindegy, hogy győzünk vagy veszítünk, a végsőkig fogunk küzdeni.”

Hiányzó segítség

Miután Törökország az események hatására az USA vezette koalícióhoz való csatlakozás mellett döntött, a várost védő kurdok számítottak a török segítségre. Azonban csalódniuk kellett: közvetlen török segítség nem érkezett, a török állam ugyan telepített csapatokat és tankokat a térségbe, de a város védelmére nem szánt nagy figyelmet. A kurdok vádjai szerint Törökország csak saját területének biztosítása végett küldött erőket a határhoz.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a hétvégén megtorlással fenyegette meg a dzsihadistákat, amennyiben török erőket érné támadás a szervezet részéről, és hétfőn további tankokat telepített a határhoz, néhányuk fegyverei közvetlenül Szíria felé célozva. 

Azonban egyelőre még mindig hiányzik a konkrét fellépés a török kormány részéről. Nehezíti a vezetés döntését Szíria magatartása, amely agressziónak minősítene minden behatolást az országba, valamint nem szívesen támogatná a szíriai kurdokat Ankara, hiszen azok szövetségben az “ellenséges” törökországi kurdokkal komoly erőként léphetnének fel ellene.

Kurd források megerősítették, hogy hétfőn Saleh Muslim, a szíriai kurd párt (PYD) egyik vezetője török tisztviselőkkel találkozott, sürgetve őket, hogy tegyék lehetővé fegyverek eljuttatását Törökországból Kobane városába, ezzel segítve az otthonukat védő kurdokat.

Közvetlenül a szír-török határnál a koalíció is hajtott végre légitámadásokat a napokban, ezzel segítve a kurdokat, azonban ezek kevés sikerrel jártak, és a dzsihadistákat nem késztette meghátrálásra. 

A szíriai kurd párt (PYD) vezetői többször elmondták, hogy hálásak a segítségért, amelyet a légitámadások nyújtanak, azonban ezek nem elegendők. “Több légitámadásra van szükség az Iszlám Állam  fegyverei ellen, hogy felszámolhassuk és szétzúzhassuk őket”, mondta Asya Abdullah, a párt egyik vezetője.

Amennyiben Kobane az Iszlám Állam ellenőrzése alá kerül, komoly veszéllyel kell szembenéznie a török vezetésnek. Közvetlenül a török határ menti város birtoklása révén mindennapossá válhat a dzsihadisták átgyűrűzése és a harcok terjedése Törökország felé. 

Jens Stoltenberg, a NATO svéd származású főtitkára esküt tett a NATO-tag Törökország megvédésére, amennyiben szükséges lesz. “Törökországnak tudnia kell, hogy a NATO segíteni fogja, ha bármilyen támadás éri a Szíriában tapasztalható erőszak eredményeként”, mondta a főtitkár. 

Káply Mátyás

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma is csak a jó hírekre figyelnek a piacok

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek szerdán. A kockázatvállalási kedvet fokozza a további gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remény és a közösségi távolságtartás szabályainak lazítása szerte a világban, a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokban egyre növekvő polgári elégedetlenség most nem érdekli a piacokat.

Read More »

Oroszország is gazdaságélénkítési programot indít

Oroszország júliusban egy 5 ezer milliárd rubeles, 2021 végéig tartó terv megvalósításába kezd a Covid-19-járvány által megtépázott gazdasága helyreállítása érdekében - jelentette ki kedden Mihail Misusztyin orosz kormányfő Vlagyimir Putyin elnöknek. Az infrastrukturális projektekkel együtt az éves GDP 7 százalékát költik élénkítésre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás