Orosz-egyiptomi védelmi együttműködés: vissza a jövőbe?

Igencsak felpörögtek az események novemberben az egyiptomi fővárosban: a hónapban már két nagyhatalom, Oroszország és az Egyesült Államok külügyi képviselői is jártak Kairóban. Az orosz külügy- és védelmi miniszterek, Szergej Lavrov és Szergej Sojgu vezette delegáció csütörtökön érkezett az észak-afrikai országba. A jelzés értékű vizit során, amelyet mindkét fél „történelmi jelentőségűnek” minősített, a gazdasági, politikai és katonai kapcsolatok élénkítéséről tárgyaltak.

Abdel-Fattah esz-Szíszi, az egyiptomi fegyveres erők főparancsnoka és védelmi miniszter szerint a találkozó az oroszokkal való együttműködés egy új korszakának kezdetét jelenti. Évek óta ez volt a legmagasabb szintű orosz küldöttség, amely Egyiptomban járt. Nabil Fahmi egyiptomi külügyminiszter Lavrovval való találkozása után kiadott nyilatkozatában azt mondta, hogy „számos területen szeretnénk együttműködni Oroszországgal”, azonban hozzátette az amerikaiakra utalva, hogy ezzel nem mást szándékoznak helyettesíteni.

Az előző hónapban az Egyesült Államok felfüggesztette az Egyiptomnak szánt katonai segélyek jelentős részét, a demokratikus és emberi jogi helyzetre hivatkozva. A washingtoni álláspont szerint akkor folytathatják a katonai szállításokat, ha az ideiglenes kormány megteszi a megfelelő lépéseket egy új választás kiírása felé. Ezzel kapcsolatban Fahmi korábban azt nyilatkozta, hogy a két ország kapcsolatában komoly zavarok keletkeztek. John Kerry amerikai külügyminiszter november 3-án, közel-keleti körútjának első állomásaként találkozott Fahmival, hogy enyhítse a két ország közötti feszültséget.

Az orosz vizit nem érheti meglepetésként az amerikaiakat: a katonai juttatások felfüggesztésekor már megszellőztették az egyiptomiak, hogy a hadsereg szeretné bővíteni fegyvereinek beszerzési forrásait. A BBC információi szerint tárgyalások folynak a két fél között kétmilliárd dollár értékű fegyverbeszerzésről, bár egyelőre még nem született megállapodás a kérdésben.

Egyiptom és a Szovjetunió között igen szoros volt a kapcsolat az 1950-es évektől egészen az 1970-es évek végéig. Gamal Abdel Nasszer elnöksége alatt az szovjetek voltak az ország legfontosabb fegyverszállítói. Az 1973-as jóm kippuri háborúban például Egyiptom orosz haditechnikát használt Izrael ellen. Az egyiptomi külpolitika orientációja ezt követően változott meg, a Camp David-i megállapodás után, 1979-ben kezdték folyósítani ugyanis az amerikaiak a katonai segélyt.

Egyiptom és az USA kapcsolata azután kezdett romlani, hogy Mohamed Murszit, az ország első demokratikusan megválasztott elnökét júliusban a hadsereg eltávolította helyéről. Az ezt követő véres zavargások során több százan vesztették életüket és sokan börtönbe kerültek, főleg a Muszlim Testvériség tagjai közül, amihez maga Murszi is tartozik. Washington többször is figyelmeztette az egyiptomi kormányt, hogy igyekezzenek mérsékeltebb eszközöket használni.

Kiss-Gálfalvi Tamás

Felkapott hírek

Friss hírek

Az ausztrálok nem tudják fizetni a hiteleiket

Az ausztrál hitelezők további 40 milliárd ausztrál dollárnyi (28,47 milliárd amerikai dollárnyi) kölcsön kapcsán döntöttek halasztásról, lévén az adósok a koronavírus-válság következtében egyszerűen nem tudják fizetni a felvett kölcsönöket. A halasztott hitelek teljes összege június 30-ával bezárólag ezzel elérte a 274 milliárd ausztrál dollárt.

Read More »

Megalakult az új parlament Észak-Macedóniában

Kedden Szkopjéban megalakult az új észak-macedón parlament, a képviselők megbízatását hitelesítették, az ülést azonban ezt követően megszakították, és csak akkor folytatódik a házelnök és helyettesei megválasztásával, amikor már tudni lehet, ki képes megszerezni a képviselők többségének a támogatását.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás