A tavalyinál jóval kevesebb zarándok érkezett Mekkába

Október 13-án vasárnap kezdődött az egész muszlim világot megmozgató mekkai zarándoklat. Az október 18-án záruló eseményre kevesebb, mint kétmillió zarándok érkezett, ami ugyan elmarad a tavalyi 3,2 milliótól, azonban így is nagy terheket ró Mekka és a környékbeli területek infrastruktúrájára, például a város vízellátórendszerére is.

Az iszlám vallás öt pillérének egyike a mekkai zarándoklat, a haddzs, amelyet minden muszlimnak anyagi és testi lehetőségeihez mérten élete során legalább egyszer teljesítenie kell, az év meghatározott szakában, a muszlim holdnaptár tizenkettedik hónapjában (dzú-l-hiddzsa). Ez azt jelenti, hogy a zarándoklat rövid ideje alatt milliók özönlik el az iszlám szent városát, hogy ott elvégezzék a vallás által megkövetelt rituális cselekményeket, egyebek mellett a Kába szentély körüljárását és a futást a Szafá- és a Marwá-hegyek között. Hirtelen érkező emberáradat komoly gondot jelent a városban, amelynek erre az időszakra elegendő szállóhelyet, egészségügyi ellátást, rendőri felügyeletet, illetve megfelelő mennyiségű ivóvizet kell biztosítania az idelátogatóknak. A problémák enyhítésére a szaúdi hatóságok nagyszabású munkálatokba kezdtek, hogy minden eddiginél sikeresebbé tegyék a zarándoklatot, a várt eredmény azonban a résztvevők megszokottnál alacsonyabb száma miatt elmaradt.

Évek óta gondot jelent a helyhiány is, különösen a zarándoklat központi helyszínéül szolgáló nagymecsetben. Ennek megoldására pénteken a mecset fenntartásáért felelős szaúdi király, Abdullah elrendelte a mecset bővítési munkálatainak első fázisának megkezdését. Eszerint tíz hónap alatt 1,6 millióra növelik az épület befogadóképességét, valamint bővítik a hozzá tartozó kiszolgáló létesítményeket is, így megduplázzák az eddigi tízezer, rituális mosdáshoz szolgáló kút számát is. Az építkezések érinteni fogják a mecset belső udvarát is, ahol a Kába szentély található, hogy növelhessék az azt körüljáró zarándokok számát. A bővítési terv, amely a szaúdi király címe után A Két Mecset Őre Bővítési Projekt nevet viseli, megvalósítása után 1 300 000 négyzetméterrel fog növekedni az imádkozók rendelkezésére szolgáló tér.

A szaúdi hatóságok által várt kétmillió zarándok ellátására elkezdett felkészülni a Nemzeti Vízügyi Társaság is. A haddzs ideje alatt tízmillió köbméter vizet juttatnak el Mekkába és  más szent helyekre. Naponta kétszázezer köbméter ivóvizet állítanak elő desztillációs telepeken, illetve feltöltötték a Mekka környéki nagy víztározókat is a folyamatos ellátás érdekében. A társaság intézkedési tervet állított fel az esetleges krízishelyzetekre. Amennyiben probléma adódna a vízellátással, rendelkezésre áll egy stratégiai víztározó több mint kétmillió köbméter vízzel, amelyet a Társaság által alkalmazott „Compass” elnevezésű integrált informatikai rendszer segítségével osztanának el a szent helyek között – számolt be Louay Al-Muszlim vezérigazgató.

A zarándokok száma több mint egymillióval marad el a tavalyitól. Ez részben a bizonytalan közel-keleti biztonsági helyzetnek, valamint a térségben megbetegedéseket okozó MERS vírusnak (Middle East respiratory syndrome coronavirus) tudható be, annak ellenére, hogy az először 2012 szeptemberében észlelt vírus Abdullah al-Rabaia egészségügyi miniszter keddi közleménye szerint nem okozott megbetegedéseket a zarándokok körében. Az elmúlt hónapokban világszerte hatvan ember halálát okozta ez a vírus, amely elsősorban az Arab-félszigeten szedi áldozatait.

A hatóságoknak nagy számban kellett megfelelő igazolványokkal nem rendelkező „illegális” zarándokokkal szemben eljárniuk. Khaled al-Fajszal herceg, a zarándoklat lebonyolításáért felelős bizottság vezetője a Saudi Channel One-nak elmondta, hogy 95 jogtalanul működő vállalkozást lepleztek le, amelyek a zarándokok számára kínáltak szolgáltatásokat illetve 120 000 törvénysértő zarándokot voltak kénytelenek visszafordítani.

Szenczi András

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás