Újabb adománygyűjtést tervez az ENSZ Kuvaitban

Ban Ki-Mun, az ENSZ főtitkára kedden megkereste az éppen amerikai látogatását töltő Szabah al-Ahmad al-Szabah kuvaiti emírt és megkérte, hogy rendezzék Kuvaitban a következő adománygyűjtő konferenciát, amelyet a szíriai menekültek megsegítésére tartanának.

Az első hasonló konferenciának szintén Kuvait adott otthont januárban, amikor is a résztvevő országok másfél milliárd dollárt ajánlottak fel a menekülteknek.

Az ENSZ még júniusban adott ki egy felhívást, amelynek értelmében 5,2 milliárd dollárnyi segélyt szeretnének összeszedni, amelyet élelmiszerre, tiszta ivóvízre, tanszerekre gyógyászati eszközökre és menekülttáborok építésére fordítanának. 

A szíriai polgárháború során eddig mintegy száztizenötezer ember vesztette életét, és 2,1 millióan kényszerültek elhagyni hazájukat. Ez a szám 2013 végére elérheti a három és fél millió főt.

Lorencsics Emese

Felkapott hírek

Friss hírek

Újabb pofont kapott a hongkongi demokrácia

Peking jóváhagyta az eredetileg szeptemberben esedékes hongkongi törvényhozási választások egy évvel későbbre halasztását. Carrie Lam kormányzó szerint a halasztás mellett kizárólag a közegészség védelme miatt döntöttek, a határozatban nem játszott szerepet semmilyen politikai indok. Ez azonban az elmúlt hetek eseményeinek tükrében igencsak kérdéses.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás