Vérontás kíséri az új rend kialakítását Egyiptomban

A BBC értesülése szerint a hétvégén legkevesebb hetven ember vesztette életét a Mohamed Murszit támogató tüntetők és az ideiglenes kormány fegyveres erői között kirobbant összecsapásokban, Egyiptomban. Az Adli Manszúr vezette ideiglenes kormány munkáját Murszi július 3-i félreállítása óta szinte folyamatos tömegdemonstrációk kísérik, amelyekre az Abdel-Fattah esz-Sziszi által vezetett biztonsági erők nagy erejű fegyveres fellépéssel válaszolnak. Eközben a nemzetközi közvélemény demokratikus változásokat sürget.

Az elmúlt hét folyamán a fegyveres erők főparancsnoka Abdel-Fattah esz-Sziszi  szerdai beszédében péntekre utcai megmozdulásokra szólította fel a lakosságot, hogy támogatásukról biztosítsák az ideiglenes kormányt, illetve a terrorizmussal szemben fellépő hadsereget. A megbuktatott elnököt támogató Muszlim Testvériség július 3. óta szervez tömegmegmozdulásokat, amelyek aláássák az új rezsim presztízsét, Egyiptomon belül és kívül is, ezért vált szükségessé, hogy Sziszi az utcára szólítsa saját híveit.

Péntek este a kormányt támogatók a Kairó központjában lévő Tahrir téren gyülekeztek, míg a pénteki imát követően a Murszit és egykori kormányát támogatók ezrei a Rabaa al-Adawiya mecset előtti téren néztek szembe a fegyveresekkel, a köréjük vont kordonok felett.

A demonstrálók július eleje óta táboroznak a téren, amelyet a hatóságok felszólítása ellenére sem kívánnak elhagyni. Követelik Egyiptom első demokratikusan választott elnökének, Mohamed Murszinak a hatalomba való visszahelyezését. A belügyminiszter Mohamed Ibrahim és Sziszi tábornok ígéretet tettek, hogy kiürítik a teret.

A pénteki ima után a Muszlim Testvériség szónokai gyújtóhangú beszédeket tartottak, ezt követően a szombat hajnali órákban összecsapásokra került sor a Murszit támogatók és a fegyveres erők között, ami több mint hetven áldozatot követelt.

A hétvégi véres eseményeket követően az Európai Unió külügyi főképviselője, Catherine Ashton hétfőn újra Kairóba látogatott. Ashton bárónő első látogatására július 17-én került sor, amikor találkozhatott az ideiglenes egyiptomi kormány vezetőivel, akkor a demokratikus változtatások mihamarabbi megkezdését és az egyiptomi lakosok egymás közötti megbékélését szorgalmazta. Ashton hétfői útja alkalmával meghallgatta a szembenálló felek képviselőit, illetve két órás beszélgetést folytathatott Mohamed Murszival is. A külügyi főképviselő beszámolt a leváltott elnök állapotáról, és arról, hogy lehetősége van a politikai események követésére.

Az EU magas rangú diplomatájának utazásai változást jelentenek a Közel-Kelet nemzetközi viszonyaiban, ugyanis eddig a Nílus-menti ország hagyományosan az Amerikai Egyesült Államok érdekszférájának számított. A külügyi főképviselő látogatásai az unió növekvő közel-keleti szerepvállalását tükrözik.

Annak ellenére, hogy Ashtont az egyiptomi konfliktusban résztvevő mindkét fél elfogadja közvetítőként, a Muszlim Testvériség keddre újabb demonstrációt hirdetett, így várhatóan tovább fog növekedni az áldozatok száma, amely július 3. óta összességében már meghaladta a háromszázat.

Szenczi András

Felkapott hírek

Friss hírek

Megalakult az új parlament Észak-Macedóniában

Kedden Szkopjéban megalakult az új észak-macedón parlament, a képviselők megbízatását hitelesítették, az ülést azonban ezt követően megszakították, és csak akkor folytatódik a házelnök és helyettesei megválasztásával, amikor már tudni lehet, ki képes megszerezni a képviselők többségének a támogatását.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás