Újra utcára vonultak az elégedetlen tunéziaiak

Ben Ali bukása után az első hivatalos választásokat rendezték Tunéziában, mely a mérsékelt iszlamista Ennahda párt győzelmét hozta. A párt kiáll az iszlám alapok mellett, de tiszteletben tartja a világi nézeteket is, nyilatkozták a párt vezetői a választási eredmények nyilvánosságra kerülése után. Eközben elégedetlenkedők újra az utcára vonultak, a jázminos forradalomban is kulcsszerepet betöltő Sidi Bouzid városának lakói fejezték ki nemtetszésüket az eredmények hallatán.

Sikeresen megszületett az arab tavasz első gyümölcse! Vasárnap folyamán ugyanis fennakadások nélkül lezajlott Tunéziában az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztása, mely hosszú idők óta az első titkos és demokratikus választás volt az országban. A hivatalos végeredményre egészen kedd estig kellett várni, mely szerint a győzelmet a mérsékelten iszlamista Ennahda párt kaparintotta meg 41 százalékkal, s ezzel 90 helyet biztosított be magának a 217 tagú alkotmányozó szervben. Ezek után két szekuláris, baloldali párt futott be, másodikként a Kongresszus a köztárságért (CPR), mely az elért 14 százalékának köszönhetően 30 helyet tudhat magáénak a testületben, míg a harmadik helyet az Ettakol párt foglalja el a maga 10 százalékával, amely 21 helyre jogosítja fel.

A győztes párt – mely a megbukott egyeduralmi rendszer alatt illegalitásba kényszerült – dekralálta, hogy egy Törökországhoz hasonló államot képzel el, mely így meghagyja a világi alapokat, de nem tagadja meg az iszlám örökségét sem. A párt vezetője, Rachid Ghannouchi, a csütörtöki sajtótájékoztatóján biztosította az embereket arról, hogy nem lesz radikális, fundamentalista fordulat. “Folytatni fogjuk azokat a célokat, mely a forradalom célkitűzései is voltak, egy szabad, független, fejlődőképes, prosperáló Tunézia megteremtését, melyben jelen lesz az isteni jog, de a nők, a férfiak, a hívők és nem hívők egyaránt biztonságban tudnak élni, mert Tunézia mindannyiunké.” Ezzel próbálta nyugtatni egyrészt a társadalom szekurális tagjait, másrészt a befektetőket, akiket aggodalommal töltött el, hogy az arab világ egyik legliberálisabb államában az iszlamisták meg tudták szerezni a legtöbb voksot. A párt első embere továbbá biztosította a közvéleményt, hogy nem lesz alkoholtilalom, a bikini használata a strandokon továbbra is engedélyezve lesz. Mindez nem elhanyagolható, hiszen Tunézia egyik fő gazdasági bevétele a turizmusból származik, s az idelátogatók jelentős része európai, akiknél mind az alkoholfogyasztás, mind az öltözködési viselkedés fontos. Hangsúlyozták továbbá, hogy a nőknek több szerepet szánnak a politikai életben, s nem szeretnének semmilyen korlátozásokat bevezetni a nők ruhaviseltében.

Természetesen vannak, akik attól tartanak, hogy a kezdeti világias hozzáállás gyorsan elillan és szigorúbb, merevebb irányt vesz a párt iszlamista politikája, ennek az ellensúlyát jelentheti a leendő koalíciós partner, amely nélkül nem kaphat többséget az alkotmányozó gyűlésben a győztes párt. Az Ennahda képviselői a pénteki sajtótájékoztatón közölték, hogy már elkezdték a koalíciós puhatolózásokat, s tíz napon belül pontot szeretnének rakni a végére. Így az újonnan összeült gyűlés akár két héten belül elkezdheti az érdemi munkát, melyek között a legfontosabb az új alkotmány megszövegezése, továbbá az elnök megszavazása és egy ügyvivő kormány felállítása lesz.

Szerda este azonban amint kihirdették a hivatalos végeredményt, újra könnygázfüst borította el a tunéziai Sidi Bouzid városát ahol annak idején a jázminos forradalom is kezdetét vette. Több száz ember vonult az utcákra és verte szét az Ennahda párt helyi irodáját, továbbá gumiabroncsokat égettek és összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel is. Nem az év eleji forradalom kísértete söpört végig a negyedbe, hanem az elégedetlen választók fejezték ki nem tetszésüket azok után, hogy a választási bizottság egyes kerületekben érvénytelenítette a Népi Lista nevű párt eredményeit – alapítója a Londonban élő Hachemi Hamdi tunéziai üzletember – “szabálytalan pénzügyekre” hivatkozva. A hatóságok a megmozdulás hatására kijárási tilalmat rendeltek el este hat és reggel négy óra között. Ghannouchi szerint a volt elnök emberei provokálhatták ki a megmozdulást.

Mindezek ellenére a választások sikeresen lezajlottak és a tunéziai gyümölcs megszületett. A kérdés most már csak az, hogy a gyümölcs be tud-e érni, azaz egy demokratikus, szabad és az emberi jogokat tiszteletben tartó Tunézia születik-e meg.

Bartók László

Felkapott hírek

Friss hírek

Érkezik a Huawei első Google-mentes okostelefonja

A Huawei csütörtökön, a németországi Münchenben bemutatta az első olyan okostelefonját, amely Google-alkalmazások nélkül működik. A kínai technológiai társaság az amerikai kereskedelmi minisztérium kilátásba helyezett korlátozásai miatt fejlesztette az új készüléket az amerikai Google szolgáltatásai nélkül.

Read More »

Engedett a horvát kormány, visszaállítják a megemelt nyugdíjkorhatárt

A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a csütörtöki kormányülésen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás