Tunézia: enged a tüntetők nyomásának a kormány

A tunéziai átmeneti kormány legalizálta a korábban betiltott mérsékelt iszlamista pártot, az an-Nahdát. A vezetés így próbálja elejét venni a további tüntetéseknek, amelyek folyamatosan zajlanak, mióta Zine al-Abedine Ben Ali távozott a hatalomból, és ők kerültek hatalomra. A kormány „erejét” jelzi, hogy már nyolc miniszter adta be a lemondását, köztük olyan is, amely ellenzékiként került a vezetésbe. 

A tüntetések egyik legfontosabb követelése az volt, hogy Rachid Ghannouchi pártját legalizálják, így elindulhasson a parlamenti választásokon, amelyet valószínűleg még idén megtartanak. A másik követelés a kormány távozására vonatkozik, amely részben már el is kezdődött: a miniszterelnök, Mohammed Ghannouchi vasárnap lemondott.

Az Amnesty International közben arra figyelmeztette a kormányt, hogy a korábbi, Ben Ali-ellenes demonstrációk során akár 200-an is életüket veszthették, így mindenképpen vizsgálatokra van szükség.

Ben Ali 30 évnyi elnöki uralom után január 14-én távozott a hatalomból, Szaúd-Arábiába menekült. A tunéziai diktátor elűzése volt a kiindulópontja a Közel-Keleten végigvonuló forradalmi hullámnak, amelynek eredményeként már Hoszni Mubarak egyiptomi államfő is távozni kényszerült.

Jeszenszky Nóra

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás