_

Békés tüntetés Ománban

Az arab világon végigvonuló elégedetlenség egyik legújabb állomása az Arab-félsziget délkeleti részén található szultanátus. Hazánknál háromszor nagyobb, főként olajexportjából élő Omán a régió egyik legfejlettebb országának számít.

A pénteki imát követően az ország fővárosának, Maszkatnak a kereskedelmi negyedében alig 300 békés tüntető gyűlt össze, hogy politikai reformokat és nagyobb fizetést követeljen. Ez utóbbira azért van szükség, mert az élelmiszer és alapvető árucikkek ára az elmúlt három évben a kétszeresére nőtt – nyilatkozta a Reuters nemzetközi hírügynökségnek a tüntetés egyik résztvevője. A mindössze egy órán át tartó demonstárció békésen ért véget. Sem letartóztatásokról, sem erőszakos eseményekről nem érkezett jelentés.

Az Oman Daily Observer a megmozdulásról tudósítva kiemelte, hogy a tüntetők megerősítették szeretetüket és hűségüket az uralkodójukhoz, Kábúsz szultánhoz. A felvonulók – az újság szerint – csupán fel akarták hívni uralkodójuk figyelmét a gazdasági, társadalmi és oktatási téren való további fejlesztések szükségességére.

Az 1970 óta uralkodó Kábúsz szultán politikája, a demokratikus hiányosságok ellenére népszerűségnek örvend otthon. Törvényhozó jogkörrel felruházott parlament nincsen, csupán a kilencvenes évek elején bevezetett, választott Konzultatív Tanács (Madzslisz asz-Szura). Minden lényeges ügyben a miniszterelnöki, védelmi-, külügyi- és pénzügyminiszteri posztot egyaránt betöltő szultán dönt. 

Németh Vera

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A francia szakszervezetek nem elégedettek a nyugdíjreformmal

A legnagyobb francia szakszervezet, a CFDT bár reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a miniszterelnök beszéde után a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, hogy a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét. A radikálisabb CGT a sztrájk megerősítésére szólította fel a franciákat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás