Valentin-nap Iránban

Iránban február 14. valószinű nem a szerelmesek napja lesz. A két legfontosabb ellenzéki vezető tömegdemonstrációkat szervez erre a napra. Céljuk, hogy újra beindítsák az ellenzéki mozgalmat.

A 2009-es események óta keveset hallhattunk az iráni ellenzékről, ami az utóbbi hónapokban – a tunéziai és egyiptomi események hatására – megváltozott. Elsőként a szakértők kezdték az észak-afrikai eseményeket hol a ’79-es forradalomhoz, hol a 2009-es választások utáni iráni helyzethez hasonlítani. Mindeközben aktivizálódott az iráni ellenzék, február 14-re felvonulást szerveznek Teheránban, hogy ezzel fejezzék ki szolidaritásukat az tunéziai és az egyiptomi néppel.

Az iráni Zöld Út a Reményért ellenzéki csoportosulás két vezetője, Mir Hosszein Muszavi és Mehdi Karrúbi február 1-jén találkozott, amikor megállapodtak az időpontban. A két vezető az iráni belügyminisztériumtól engedélyt kért a szabad vonulásra. A “zöldek” mellett több kisebb ellenzéki csoportosulás is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A hétfőre meghirdetett tüntetés számára Facebook oldalt is létrehoztak, melynek létszáma folyamatosan nő, alig két nap alatt duplájára emelkedett, jelenleg 43 ezer tagot számlál. Bár az ellenzékiek reménykednek, tény, hogy az utóbbi húsz hónapban egyetlen ellenzéki megmozdulás sem kapott engedélyt a belügyminisztériumtól. Sokak szerint ez teszt lehet az iráni kormány számára is, hiszen az állam vezetői szóban kiálltak mind a tuniszi, mind a kairói események mellett. Ami biztos, február 14-én a világ szeme Iránon.

Végh Roland

Felkapott hírek

Friss hírek

Erdogan célba vette a közösségi médiát

Törökország elnöke már elcsendesítette a független médiát, a kormánykritikus újságírókat etávolította vagy éppen börtönbe záratta, az ország vezető  hírcsatornáit és újságait  - akárcsak a jegybankot és a pénzügyminisztériumot - pedig már baráti kezek irányítják. Most a közösségi oldalak megregulázása következik. 

Read More »

Nagyon lassan tér vissza a repülési kedv

A CAPA légiközlekedési tudásközpont adatai szerint a budapesti repülőtéren az év eddigi részében 3,2 millió utas fordult meg, 64 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Hasonló adatot közölt a Fraport repülőtér-üzemeltető csoport is.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás