Iszlamisták kerülhetnek hatalomra Észak-Afrikában

Rachid Ghannouchi visszatérhetett Tunéziába, az egyiptomi Muszlim Testvériséggel tárgyalásokat kezdeményezett a kairói kormány, Jemenben pártbeszédet folytat al-Szaleh elnök és a legnagyobb ellenzéki párt, az al-Iszláh, Jordániában viszont az IAF nem ért egyet az új kormányfő elképzeléseivel. Bár az iszlamista mozgalmakat nem lehet egy kalap alá venni, a jelenlegi vezetések elűzését követő esetleges választásokon egészen biztos, hogy mindannyian jól szerepelnének, talán még győzelmet is aratnának.

Kiszámíthatatlan, hogy mi lesz az észak-afrikai, jordániai és jemeni események vége, egyetlen dolog biztos, Tunéziában már elűzték az elnököt, és várhatóan választásokat írnak ki egy hosszabb-rövidebb átmeneti időszakot követően. Valószínűleg hasonló lenne a forgatókönyv a többi országban is, amennyiben a tüntetők elérnék céljukat, és meg tudnának szabadulni a jelenlegi rezsimektől. Bár az utcára vonult tömegek kapcsán a hatalom részben az ellenzéki mozgalmakat vádolta, kevéssé valószínű, hogy egyedül ezek a legális vagy illegális pártok lennének a háttérben. 

A tunéziai an-Nahda vezetője, Rachid Ghannuchi több mint 20 évnyi távollét után tért haza, és abban bízik, hogy a várhatóan kiírt választásokon jó eredményt érnek el. Elképzeléseit azonban keresztülhúzza, hogy pártja, akárcsak Ben Ali regnálása idején, még mindig csak illegálisan működhet, és természetesen az átmeneti kormányban sem kapott semmiféle szerepet. Ez ugyan még jól is jöhet a csoportnak, amely a naponta változó feltételek és egymást követő lemondások során nem járatja le magát – mint ahogy azt Ghannuchi az al-Dzsazírának adott interjújában is kifejtette.

Népszerűsége ettől függetlenül nehezen megkérdőjelezhető, hiszen több ezren várták a repülőtéren, amikor visszatért Tunéziába. Ghannuchi azonban hangsúlyozta, nem áll szándékában változtatni korábbi döntésén, és nem indul az elnökválasztáson, de az an-Nahda újabb generációjának tagjai biztosan próbálkoznak majd. Ennek érdekében elsősorban a média által könnyen elérhető fiatalokat céloznák meg, és „a tunéziaiakat megtanítanák a demokratikus, mérsékelt iszlámra”.

Ha a párt esetleg akkora felhatalmazást kapna a választópolgároktól, hogy egyedül is képes lenne Tunéziát kormányozni, akkor sem kellene tartani attól, hogy túlságosan radikális irányba vinnék az országot. Az an-Nahdára jellemző, hogy gyakorlatilag megalakulása (1989) óta a demokrácia híve, vezetője is a Törökországban jelenleg kormányon lévő Igazságosság és Fejlődés Pártjának (AKP) ideológiájához hasonlította saját politikai mozgalmának ideológiáját.

Komolyabb kifogások merülhetnek fel a Muszlim Testvériséggel (MT) szemben Egyiptomban, nem csoda, hogy Washington elsősorban ebben az országban próbálja magához ragadni a kezdeményező szerepet. Hillary Clinton külügyminiszter-asszony az alelnököt, Omar Suleimant látná szívesen egy átmeneti kormány élén, és semmiképpen sem sietné el a változásokat (ami nem véletlen, ha figyelembe vesszük, hogy Egyiptom az egyik olyan arab ország, amely elismerte Izraelt, így értelemszerűen egy új vezetés kiszámíthatatlansága veszélyt jelenthetne).

Bár a felkelés itt is spontán módon szerveződött, és az MT vezetőinek elmondása szerint ők csak csatlakoztak hozzá, az események mégis az iszlamistákat tüntetik fel jó színben, és számukra hoznak népszerűséget. Az Egyiptomban szintén betiltott, de az Egyesült Államok által nem terroristaként számon tartott Testvériség szerepe rendkívül ellentmondásos – már korábban is nagy támogatásnak örvendett, elég, ha csak a legutóbbi, egyébként a hatalom által manipulált választásra gondolunk, ahol függetlenként indulva jutatott be képviselőket a parlamentbe.

A Muszlim Testvériség jordániai ága, az Iszlám Akció Front (IAF) áll a tüntetések mögött Jordániában, bár nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy ugyan a demonstrációk a tunéziai eseményeket követően kezdődtek, nem tekinthetőek spontánnak, éppúgy szervezte azokat az IAF, mint más ellenzéki szervezetek. A cél elérése ezért is tűnik távolinak, ráadásul, míg a többi párt beleegyezett az új kormányfő személyébe és annak politikai, gazdasági reformjaiba, addig Hamzah Maszur, az iszlamisták főtitkára választásokat szeretne.

Népszerűségét illetően valószínűleg nekik sem lenne miért aggódniuk: az országban a leginkább támogatott pártként visszautasíthatták a király, II. Addullah ajánlatát, hogy ne vegyenek részt az új kormányban, hanem továbbra is ragaszkodjanak követeléseikhez. A 2010 novemberében tartott parlamenti voksolás eredményét vitató IAF szerint meg kellene változtatni a választási törvényt, mert az jelenleg a királypárti erőknek kedvez. A mérsékelt Maszur azt is kifejtette, hogy bár demokratikus szavazást szeretnének, nem áll szándékukban rendszerváltást követelni.

Ali Abdullah Al-Szaleh, Jemen elnöke is elsősorban az iszlamistákat próbálta megszólítani múlt héten tartott beszédében, amikor kijelentette, 2013-ban távozik a hatalomból. Az al-Iszláh (Reform) – népszerűsége tudatában – természetesen visszautasította az államfő kérését, miszerint fagyasszák be a tüntetéseket, amíg kormánya meg nem állapodik az ellenzéki vezetőkkel. „Értékeljük az első lépéseket, és várjuk, milyen konkrét kezdeményezések követik” – jelentette ki akkor Mohammed al-Szaidi, a párt egyik illetékese, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a tüntetések folytatódni fognak.

Mind a négy országban fennáll a lehetősége annak, hogy mérsékelt párt jusson hatalomra, abban az esetben pedig főként, ha a választásokat hamar megtartják. Jordániában kevéssé valószínű, hogy a tüntetések komoly eredménnyel járnak, Jemen kapcsán pedig az egyébként is feszült belpolitikai helyzetben az Egyesült Államok nem engedheti meg magának, hogy újabb problémát kelljen megoldania. Egyiptomban lehet a legforróbb a helyzet, éppen Izrael miatt. Hogy a nyugat hogyan viselné, hogy demokratikus úton, a diktatúrát megdöntve az országok lakossága iszlamistákat választana vezetőjének, az talán, ha lehet, még homályosabb, minthogy milyen események következnek a tavasz folyamán.

Jeszenszky Nóra

Felkapott hírek

Friss hírek

A világnak szánt üzenet lehet Kim Dzsong Un lovaglása

A KCNA állami hírügynökség által szerdán kiadott képeken Kim Dzsong Un észak-koreai vezető látható, amint egyedül, egy hatalmas fehér ló hátán ülve havas mezőkön és erdőkön halad felfelé a Pektu-hegyen, a Kim-dinasztia spirituális szülőföldjén. Elemzők szimbolikus jelentőségűnek értékelik a lépést, amely által Észak-Korea azt akarja hangsúlyozni, hogy fel kíván lépni a nemzetközi szankciók, valamint a nukleáris programját érintő nyomás ellen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás