Olajszennyezés Skócia mellett

A Shell egyik fúrótornyának ismeretlen okból megsérült vezetékéből több mint 200 tonna olaj ömlött az Északi-tengerbe a múlt hét óta, és a szivárgást azóta sem sikerült megfékezni. A cég képviselői által eddig elismert mintegy 1300 hordónyi olaj várhatóan nem fogja elérni a partokat, ez a valószínűsítés azonban nem fogja enyhíteni a környezeti károkat. A skóciai Aberdeen városától 180 kilométerre található a Gannet Alpha fúrótorony, amely az olaj 1973-as helybeli felfedezése után 1993 óta folyamatosan üzemben van. A fúrótorony a Shell irányításával működik, az engedély azonban az Esso-val került megosztásra, amely az ExxonMobil tulajdonában van. Az állomás ebben az évben a januártól áprilisig terjedő időszakban átlagosan 13,500 hordónyi olajat termelt naponta.

Európai, és különösen brit viszonylatban igen jelentős környezetszennyezésről van szó, a kialakult helyzetet pedig tovább fokozza a Shell sokak szerint mellébeszélésnek is nevezhető kommunikációja. A környezetvédő szervezetek, sőt a kormány kritikái szerint is a cég nem kezeli az esetet kellően nyíltan és átláthatóan, így továbbra is csak a becslésekre lehet hagyatkozni. A legfrissebb hírek szerint újabb szivárgásokra is fény derült, ezt azonban ma reggel Glen Cayley, a Shell technikai igazgatója cáfolta. A kedélyek lecsillapítását célzó nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy naponta már csak alig öt hordónyi olaj szivárog a tengerbe, ennek forrása pedig ugyanaz, tehát nincs új szivárgás, és a meglévőnek is a mielőbbi megszüntetésére törekednek.

Piukovics Judit

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás