Ford Petrányi: szakszerűen a mai világban

1992 óta, mióta a piacon vagyunk, figyeljük, hogyan változnak ügyfeleink igényei. Érdekes, hogy mennyire más elvárásokat támaszt manapság a rohanó világ. Általában nem szeretnek az emberek feleslegesen időt tölteni a kötelezően elvégzendő dolgokkal, mint például autónk szervizelése… Néha pedig jó lenne egy kicsit megállni és pihenni, akár a szervizeltetés alatti idő is alkalmas egy jó kávéra, süteményre vagy csak egy beszélgetésre.

Örülünk, hogy az évek során tudtunk alkalmazkodni ügyfeleink elvárásaihoz. Ezt annak is köszönhetjük, hogy  a hozzánk látogatókat olyan munkatársak szolgálják ki, akiknek a jelentős része már több, mint 10 éve dolgozik velünk. Ma a Petrányi-Autó Kft. Budapest egész területét lefedve, már három telephelyen várja szerviz és karosszéria munkára ügyfeleit.

Márkaszervizeink minősített Ford szakembergárdával és a legmodernebb technikával felszereltek, Ford gépkocsik javításához szükséges összes célszerszámmal, és diagnosztikai műszerrel rendelkeznek. Karosszéria műhelyeink pedig jogosultak helyi kárfelvételre, ezzel is gyorsítva a sérült autók ügyintézését, javítását.

Ford Petrányi Szerviz Program

Ahogy ügyfeleink részére is, számunkra is nagyon fontos, hogy autóink megbízhatóságáról azután is gondoskodjunk, miután értékesítettük őket. Ezért készítettünk mindenki számára átlátható szerviz programokat és olyan csomagokat, melyekkel egy Ford tulajdonos biztosan elégedett lesz.

A Ford Petrányi Szerviz program jelenleg az alábbi szolgáltatásokat kínálja:

•    Ford Petrányi Assistance: A Ford Assistance országúti segélyszolgálat gyors és kényelmes segélyszolgálatot biztosít Európa-szerte, amennyiben utazásai során műszaki probléma merülne fel. •    Ford Petrányi Garancia: 5 év garancia (2 év alapgaranciát + 3 év Ford Extra Garancia).•    Ford Petrányi Fix Ár: éves szerviz rendkívül kedvező áron.•    Ford Petrányi 5+: az 5 évesnél idősebb Ford autókra különleges kedvezmények vehetők igénybe. Biztos lehet benne, hogy autója jó kezekben van, és továbbra is nyugodtan számíthat majd rá.

Fenti programjainkról és egyéb szerviz ajánlatainkról bővebben itt tájékozódhat.

Kőbe vésett ajánlat

Tapasztalatból tudjuk, hogy a legjobb használt autó is csak annyit ér, amennyit a szerviztörténet alapján tudni lehet róla. Ezért sem mindegy, hogyan és hol tartják karban az autót. Nálunk, a Ford Petrányinál a szakszerű, a legmodernebb technológiával végzett szerviz nem csak a biztonságot jelenti az Ön számára, de a pénztárcája sem fogja bánni. A hivatalos éves szervizhez ráadásul Ford Assistance szolgáltatás is jár, így felhőtlenül élvezheti az autózás örömeit.

Az éves szakszervizt fix és rendkívül kedvező árakon végezzük el. Tekintse meg árainkat:

Az ajánlattal kapcsolatban további részleteket itt talál.

A megadott árak,•    csak a táblázatban megadott modellekre érvényesek kivéve azok ST és RS kiviteleit.•    a Ford által előírt periódusonkénti kötelező karbantartási szervizek anyag és munkadíjára vonatkoznak, forintban értendők és az Áfá-t tartalmazzák továbbá Ford gyári olaj felhasználásával mindenfajta meghajtásra és minden motortípusra érvényesek az autó korától függetlenül.•    nem tartalmazzák a vezérműszíj, ékszíj és feszítőgörgők/szíjfeszítők illetve a dízel részecskeszűrő (DPF) cseréjének illetve adalékanyag utántöltésének, valamint az átvizsgálás során esetlegesen felderített hibák megjavításának vagy – a fékfolyadék kivételével – a folyadékhiányok utántöltésének költségeit. A Powershift váltóval szerelt modellek esetében a váltóolaj utántöltése szintén nem képezi jelen ajánlat részét.•    egyéb kedvezménnyel nem összevonhatóak.•    A műszaki vizsga előzetes átvizsgálással ajánlat csak a kétkerék-meghajtású autókra vonatkozik.

Az ajánlat 2014. július 1-től szeptember 30-ig, illetve visszavonásig érvényes. Az árváltozás jogát fenntartjuk. A képek illusztrációk. További információ márkakereskedéseinkben.

Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Flottacsökkentésbe kezdett a Lufthansa

Több mint negyven repülőgépét végleg kivonja az aktív flottából a Lufthansa, amely az üzemméret csökkenése ellenére igyekszik minden dolgozójának más munkát találni a cégen belül. Flottacsökkentés várható a cégcsoporthoz tartozó Austrian Airlines és a Brussels Airlines esetében is.

Read More »

Egyre nagyobb bajban van a légiközlekedés

Globálisan 25 millió olyan állás került veszélybe a koronavírus-járvány miatt, amelyek szorosan kapcsolódnak a légiközlekedéshez - mondta Brian Pierce, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezető közgazdásza kedden, egy újságíróknak tartott videokonferencián.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás