_

Nem biztos az iszlamista háttér a bajorországi késes támadásnál

  • Iszlamista háttere is lehet a keddi bajorországi késes támadásnak a tartományi bűnügyi hivatal szerint.
  • Azonban a bajor tartományi közszolgálati médiatársaság szerint a támadás háttere bizonytalan, a biztonsági körökből származó értesülések alapján a feltételezett elkövető kábítószerfüggő és pszichiátriai kezelés alatt áll.

Iszlamista háttere is lehet a keddi bajorországi késes támadásnak a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) szerint. Azonban a Bayerischer Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati médiatársaság szerint a támadás háttere bizonytalan, és ugyan a politikai motiváció lehetséges, de biztonsági körökből származó értesülések alapján a feltételezett elkövető kábítószerfüggő és pszichiátriai kezelés alatt áll.

A BR beszámolója szerint az LKA szóvivője elmondta, hogy a München melletti Grafingban az elővárosi vasút (S-Bahn) helyi állomásán végrehajtott támadás közben a feltételezett elkövető több olyan jelszót skandált, amelyek alapján egyértelműen politikai vagy iszlamista motivációra lehet következtetni.

A BR Report München című politikai műsorának szerkesztősége úgy tudja, hogy a feltételezett elkövető a Hessen tartományi illetőségű Paul H., aki 27 éves, Németországban született nem bevándorló családban, és nem ismert, hogy bármi köze lenne a szélsőséges iszlamizmushoz vagy az Iszlám Állam terrorszervezethez.

A feltételezett elkövető az LKA rekonstrukciója alapján reggel tíz perccel 5 óra előtt megkéselt egy férfit egy S-Bahnon, amely a grafingi állomáson állt, majd tíz centiméteres pengéjű késével a peronon rátámadt egy másik férfira, az állomás épülete előtt pedig további két férfira. A rendőrséget már az első késelés után riasztották, a helyszínről mezítláb menekülni próbáló támadót lefogták és őrizetbe vették.

Az AFP francia hírügynökség szerint nem működik együtt a hatóságokkal, szinte meg sem szólal.

Az egyik áldozat a kórházban meghalt, egy pedig életveszélyes állapotban van. Két áldozatot könnyebb sebesüléssel ápolnak. Az elhunyt férfi 50 éves volt, a három sebesült 43, 55, illetve 58 éves.

Az LKA, a térségi rendőrkapitányság és a müncheni ügyészség politikai bűncselekményekkel foglalkozó osztályának vezetői délután sajtótájékoztatón ismertetik a nyomozás első megállapításait.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás