Merkel: Jó jel a NATO-Oroszország Tanács ülésének megtartása

  • A német kancellár szerint jó jel, hogy csaknem két év után ismét ülésezett a NATO-Oroszország Tanács.
  • A találkozó azonban “egyáltalán nem jelenti azt, hogy már nincsenek nézeteltérések és sikerült választ találni valamennyi kérdésre” – emelte ki Angela Merkel.
  • Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az értekezlet után Brüsszelben azt mondta, hogy nem sikerült közelíteni az ukrán válságra vonatkozó nyugati és orosz álláspontokat.


A német kancellár szerint jó jel, hogy csaknem két év után ismét ülésezett a NATO-Oroszország Tanács.

Angela Merkel szerdán Berlinben Dalia Grybauskaite litván elnökkel folytatott megbeszélése után, kettejük sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta, hogy meg kell őrizni a képességet a párbeszédre, ezért bíztató, jó jel az észak-atlanti szövetség és Oroszország egyeztető fórumának ülése.

A nagyköveti szinten tartott találkozó azonban “egyáltalán nem jelenti azt, hogy már nincsenek nézeteltérések és sikerült választ találni valamennyi kérdésre” – emelte ki Angela Merkel.

“Fontos, hogy beszéljünk egymással, de egy sor ügyet nagyon eltérően ítélünk meg” – tette hozzá.

Hasonlóan vélekedett a litván államfő is. Mint mondta, a “párbeszéd csatornáit fenn kell tartani”, a szerdai brüsszeli ülésen pedig világossá vált, hogy továbbra is igen nagyok a véleménykülönbségek. A NATO és Oroszország ugyan tárgyal, “de együttműködés még nincsen” – mondta Dalia Grybauskaite.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az értekezlet után Brüsszelben azt mondta, hogy nem sikerült közelíteni az ukrán válságra vonatkozó nyugati és orosz álláspontokat, de a felek rendkívül hasznos és őszinte megbeszélést folytattak.

A 2002-ben a bizalomépítés jegyében létrehozott NATO-Oroszország Tanács legutóbb 2014 nyarán ülésezett, azóta a párbeszédet befagyasztották. A NATO minden gyakorlati együttműködést is befagyasztott Oroszországgal az ukrajnai Krím-félsziget 2014 tavaszán végrehajtott bekebelezése miatt. A Nyugat szerint Moszkva a nemzetközi jog megsértésével csatolta el a területet Ukrajnától, és szeparatista erőket támogat az ország keleti válságövezetében.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás