Kerítés épül az osztrák-magyar határ egyik szakaszán

  • Legkésőbb május végéig Ausztria kerítést épít az osztrák-magyar határszakasz egyik részén – közölte a Kurier című osztrák napilap.
  • A lap értesülései szerint a burgenlandi kerítés 30 kilométer hosszú lesz.
  • A belügyi tárca szóvivője szerint erről azonban még nem született végleges döntés.

Legkésőbb május végéig Ausztria kerítést épít az osztrák-magyar határszakasz egyik részén – közölte a Kurier című osztrák napilap csütörtökön kormányértesülésekre hivatkozva.

A lap szerint a stájerországi Spielfeldnél lévő határátkelő mintájára nemcsak a tiroli Brenner-hágónál, hanem Burgenland tartomány Miklóshalma (Nickelsdorf) és Rábakeresztúr (Heiligenkreuz) településeinél is menekülteket átléptető rendszert hoznak létre. A lap értesülései szerint a burgenlandi kerítés 30 kilométer hosszú lesz, azonban a belügyi tárca szóvivője szerint erről még nem született döntés.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter az osztrák közszolgálati rádióban (Ö1) szerdán úgy nyilatkozott, hogy Ausztria felkészül esetleges új migrációs útvonalakra, ezért a következő hetekben az osztrák rendőrség az ország keleti felére, a magyar-osztrák határszakasz burgenlandi részére fog összpontosítani.

Jelenleg a burgenlandi Miklóshalma (Nickelsdorf), Köpcsény (Kittsee), Kelénpatak (Klingenbach), Rőtfalva (Rattersdorf), Csajta (Schachendorf) és Rábakeresztúr (Heiligenkreuz) településeknél végeznek szúrópróbaszerű ellenőrzést.

A német-osztrák határszakaszon végzett ellenőrzések miatt a salzburgi Walserberg és a tiroli Kufstein településeknél torlódik fel esetenként a Bajorország felé tartó forgalom. Az Osztrák Autóklub (ÖAMTC) illetékese szerint hasonló dugókra lehet majd számítani Ausztria déli határrészénél, hiszen a tiroli Brenner-hágó fontos forgalmi csomópont.

Thomas de Maiziere német belügyminiszter az osztrák televíziónak nyilatkozva kedden arról beszélt, hogy amennyiben továbbra is kevesen érkeznek, Németország májusban már nem hosszabbítaná meg az osztrák-német határon az ellenőrzést.

Ausztria január közepe óta csak a spielfeldi határátkelőnél enged be menedékkérőket. Az átkelőnél 3,7 kilométer hosszan kerítést építettek, a migránsokat terelőkordonok irányítják.

A januárban hozott osztrák döntés szerint naponta legfeljebb 3200 migráns léphet be Ausztriába, és a déli határnál legfeljebb 80 menedékkérelem nyújtható be. Egy korábbi döntés szerint idén legfeljebb 37 500, 2019-ig összesen mintegy 130 ezer migránst engednek be az országba. Tavaly 89 ezer kérelmet nyújtottak be, mintegy három és félszer annyit, mint egy évvel korábban. Idén egyre kevesebben akartak Ausztriában maradni: április első hetében mintegy 750-en, februárban ötezren, januárban hatezren, decemberben 7300-an, novemberben 12 ezren.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az ujgur átnevelőtáborokat leleplező titkos kínai dokumentumokról közölt cikket a NYT

A New York Times több mint 400 oldalnyi, kiszivárgott kínai kormányzati dokumentumról közölt cikket, amely a Hszincsiangban élő muszlim kisebbségek - becslések szerint mintegy egymillió ujgur, kazah és egyéb nemzetiség - tömeges internálásának részleteit fedi fel. A kínai kormány hétfőn fércmunkának nevezte a lap hétvégi tudósítását, amely Peking szerint szelektíven értelmezi a tényeket.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás