_

Molenbeekből indult, ott is ért véget a terrorista szökése

  • Európa legkeresettebb terroristájának 127 napon át tartó szökése és rejtőzése ott ért véget pénteken, ahonnan elindult: Brüsszel Molenbeek negyedében.
  • A letartóztatásakor könnyű sérülést szenvedett Salah Abdeslamot szombaton a Bruges-i börtönbe szállították, és előreláthatóan néhány héten belül kiadják Franciaországnak, ahol a tavaly novemberi párizsi terrortámadásokban való részvétele miatt vonják majd felelősségre.
  • Egyes vélemények szerint Abdeslamék leleplezéséhez a kulcsot a terrorista Párizsban magát felrobbantó fivérének csütörtöki temetése adta.

Négy hónapos bujkálás után a brüsszeli Molenbeekben, családi fészkétől alig 550 méterre ütöttek rajta a belga különleges egységek pénteken délután a tavaly novemberi párizsi merényleteket végrehajtó terrorista kommandó egyetlen túlélőjére, Salah Abdeslamra. Belgium és egész Európa legkeresettebb terroristáját és egyik bűntársát, Amine Choukrit egyik gyerekkori barátja anyjának házában tartóztatták le rövid tűzpárbajt követően Moleenbeek kerület kellős közepén a nagy erőkkel kivonuló különleges egységek.

A ház ostromának és Abdeslam őrizetbe vételének hírére a belga miniszterelnök és a francia köztársasági elnök idő előtt elhagyták a még éppen zajló EU-török csúcstalálkozót, hogy nem sokkal később együtt jelentsék be az Iszlám Állam terroristáinak elfogását. Francois Hollande bejelentette, hogy Franciaország kérni fogja a molenbeeki lakos, francia állampolgár kiadatását, hogy a Párizsban végrehajtott merényletek egyetlen túlélőjét bíróság elé állíthassák és elítélhessék. A kiadatás nem tarthat tovább két hónapnál – közölték belga bírósági források.

A két vezetőt röviddel a terrorista elfogása után Washingtonból felhívta Barack Obama amerikai elnök, gratulálva nekik a sikeres akcióhoz.

Az első számú közellenségnek számító 26 éves terrorista és cinkosainak letartóztatásával egy fontos csatát nyertünk meg, de ez még nem jelenti a háború megnyerését is – szögezte le a francia elnökkel közösen tartott sajtóértekezletén Charles Michel, belga miniszterelnök.

Abdeslamot – aki a ház ostroma során a combján könnyebben megsérült – a brüsszeli Saint Pierre kórházban látták el, és szombaton átszállították Bruges-be, az ország legszigorúbban őrzött fegyházába, ahol a marokkói származású fiatalember három korábban letartóztatott cinkostársát is őrzik.

A terrorista 127 napja tartó szökése és rejtőzködése ott ért véget pénteken, ahonnan négy hónappal korábban elindult: a marokkói bevándorlók által sűrűn lakott Molenbeek városrész központjában. Belga sajtóbeszámolók szerint Salah Abdeslam nyaka körül kedd óta szorult a hurok, amikor Forest kerület egy üresnek hitt házában belga és francia rendőrök akartak házkutatást tartani. A rendőröket a bejáratnál lövések fogadták. Miközben egy mesterlövész ártalmatlanná tette (megölte) a párizsi merényletek egyik logisztikai szervezőjének tartott algériai Mohamed Belkaidot, addig az általa fedezett két másik terroristának a tetőn keresztül sikerült kereket oldania.

A rendőrök a ház átkutatása során egy poháron beazonosították a hónapok óta hiába keresett Salah Abdeslam genetikai ujjlenyomatát, amiből arra következtettek, hogy a két szökevény egyike maga a keresett terrorista, akiről eddig azt feltételezték, hogy külföldre szökött. Ezt követően felgyorsultak az események. A „menedékhely” leleplezése (ahol több hete áram és ivóvíz nélkül éltek a benntartózkodó személyek) egy csapásra sebezhetővé tette a menekülőt, akinek rejtőzését egészen mostanáig a párizsi merényletek után újraszerveződő terrorista sejt fedezte. Abdeslam jobb híján újra gyerekkori barátjainak segítségére szorult, és hírek szerint az egyik rendőrség által lehallgatott telefonhívás vezetett a nyomára.

Egyes vélemények szerint Abdeslamék leleplezéséhez a kulcsot a terrorista Párizsban magát felrobbantó fivérének csütörtöki temetése adta. A rendőrök által lefilmezett szertartáson ugyanis több Abdeslammal kapcsolatba hozható személy is megjelent, köztük az a férfi, Salah gyerekkori barátja is, akinek az anyjánál, annak Molenbeek központjában található házában húzta meg magát a keresett terrorista és annak Amine Choukri néven ismert cinkosa.

A biztonsági erők eredetileg szombaton tervezték a ház lerohanását, ám egy francia lapban megjelent kiszivárogtatás miatt péntek délutánra hozták előre az akciót. Ennek során Abdeslam és Choukri mellett a ház tulajdonosait (két nőt és az ugyancsak a radikális iszlám követőjének tartott gyerekkori barátot) is letartóztatták, és várhatóan terrorcselekményekben való részvétel miatt emelnek vádat ellenük.

Salah Abdeslam a rendőrség feltételezése szerint a novemberi párizsi merényletek utáni visszatérése óta terrorista hálózatának segítségével gyakorlatilag menedékhelyről menedékhelyre járva próbált elrejtőzni Brüsszelben. Az a tény, hogy állig felfegyverkezve a fővárosban bujkált, a nyomozók szerint annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy belátható időn belül társaival együtt újabb terrorakció végrehajtására készültek.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás