Abdeslam elfogása jelentős csapás az Iszlám Államnak Európában

  • “Jelentős csapás” érte az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet Európában Salah Abdeslamnak, a tavaly novemberi 13-ai, 130 áldozatot követelő párizsi terrortámadások fő gyanúsítottjának az elfogásával.
  • Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a védelmi tanács ülését követően beszét szombaton.
  • “A terrorizmus elleni háborút fegyverszünet nélkül fogjuk megnyerni” – fogalmazott a belügyminiszter.
  • Salah Abdeslamot pénteken fogták el a brüsszeli Molenbeek negyedben.

“Az elmúlt héten végrehajtott (rendőri) akciókkal több olyan egyént is ártalmatlanítottunk, akik szélsőségesen veszélyesnek és teljesen eltökéltnek bizonyultak” – tette hozzá a tárcavezető, aki szerint “Salah Abdeslamnak a francia igazságszolgáltatás előtt kell majd felelnie a tetteiért”.

Francois Hollande államfő a merényletek logisztikai felelősének brüsszeli letartóztatását követően hívta össze hivatalában a védelmi tanács ülését, amelyen jelen volt Manuel Valls miniszterelnök, valamint a védelmi, a külügyi, a belügyi, az igazságügyi tárca, illetve a hadsereg és a különböző biztonsági szolgálatok vezetői.

A francia állampolgárságú Salah Abdeslam ellen 2015. november 24-én adott ki európai elfogató parancsot egy francia bíró, ami várhatóan felgyorsítja a gyanúsított átadását a francia hatóságoknak. Az európai elfogató parancsnak köszönhetően az uniós tagállamok között megkerülhető a hagyományos és bonyolultabb kiadatási eljárás.

A belügyminiszter elmondta, hogy a novemberi párizsi merényleteket követően indult nyomozás keretében eddig tíz ember került eljárás alá, kettőt Franciaországban, nyolcat Belgiumban vettek őrizetbe, de további egyéneket is keresnek a hatóságok. Üdvözölte a belga hatóságok “hibátlan” munkáját, elsősorban Salah Abdeslam felkutatásában, és a “jó együttműködést” a francia és a belga szervek között.

Bernard Cazeneuve megismételte, hogy az év eleje óta Franciaországban 74 ember állítottak elő terrorizmussal kapcsolatos tevékenység miatt, közülük 37 ellen indult eljárás, 28-an előzetes letartóztatásban vannak.

A belügyi tárca vezetője szerint a “továbbra is nagyon magas szintű terrorfenyegetettséggel szemben az eddigi eredmények arra biztatnak, hogy szüntelenül folytatni kell az erőfeszítéseket”. “A terrorizmus elleni háborút fegyverszünet nélkül fogjuk megnyerni” – fogalmazott a belügyminiszter.

Salah Abdeslamot pénteken fogták el a brüsszeli Molenbeek negyedben. A 26 éves férfit a rendőri akcióban a lábán meglőtték. Rövid kórházi ápolást követően szombaton megkezdődött a kihallgatása Brüsszelben.

Francois Hollande hétfőn hivatalában fogadja a merényletek áldozatainak hozzátartozóit képviselő egyesületeket, amelyek maguk kezdeményezték a találkozót az államfővel a brüsszeli letartóztatást követően.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Rendeződni látszik a kasmíri konfliktus

Az indiai kormányzat pénteken bejelentette a Kasmír indiai részére vonatkozó korlátozások fokozatos csökkentését és a távközlési szolgáltatások helyreállítását. A térségben nem sokkal azt megelőzően vezettek be kijárási tilalmat, hogy az indiai kormány úgy döntött: megvonja Dzsammu és Kasmír állam különleges alkotmányos státuszát.

Read More »

A hongkongi vezetés még próbálkozik, de így is elkerülhetetlen a recesszió

A vállalatokat és a lakosságot segítő intézkedéseket jelentett be Paul Chan hongkongi pénzügyminiszter, melyekkel a városban uralkodó politikai és társadalmi zűrzavar, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi háború negatív hatásait kívánják enyhíteni. A kormányzat reményei szerint a 19,1 milliárd hongkongi dollár összértékű intézkedések 0,3 százalékkal növelhetik a város gazdasági teljesítményét, ám szakértők szerint a recesszió így is elkerülhetetlen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás