A lengyel külügyminiszter hazája demokráciája helyett inkább a migrációval foglalkozna

  • A lengyel külügyminiszter szerint az Európai Parlamentben az igazán fontos aktuális ügyekkel, például a migrációval kellene foglalkozni és nem Lengyelországgal.
  • Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter úgy véli, a vita a lengyel demokráciáról hamis vélemény alapján bontakozott ki.
  • Hangsúlyozta: remélhetőleg nem kapnak további kritikákat, hiszen a vita alapja “a lengyel helyzet félreértelmezése”.
  • A lengyel külügyminiszter arról is beszélt, hogy nagyon szigorúan meg kell határozni, ki jogosult menedékjogra, és ki gazdasági bevándorló.

Úgy látja, az Európai Parlamentben az igazán fontos aktuális ügyekkel kellene foglalkozni és nem Lengyelországgal, így például a migrációval, Szíria és Líbia biztonsági helyzetével.

Witold Waszczykowski üdvözölte Magyarország kiállását országa mellett, és azt mondta, bíznak benne, hogy a továbbiakban is támaszkodhatnak rá. Szükségük van szövetségesekre, olyan barátokra, akik megértik az ország helyzetét – közölte. Úgy vélte, valamelyest más a helyzet Európának ezen a részén, mint Nyugaton, továbbra is “szembesülünk az orosz imperialista törekvésekkel” és érzékeljük az orosz-ukrán konfliktus által generált problémákat. Ezért a régió országainak szolidárisnak kell lenniük egymással – hangsúlyozta.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy országa az egyetlen NATO-tagállam, amely Oroszországgal és Ukrajnával is határos. Ha fokozódik a feszültség, az problémákat okozhat, ezért részt akarnak venni a helyzet megoldásában. A cél, hogy Ukrajna szuverén, lehetőség szerint a Nyugathoz kötődő demokratikus ország maradjon, amellyel együtt akarnak működni – mondta. Hozzáfűzte: ugyanakkor szomszédjuk Oroszország is, amellyel fenn kell tartani a jó kapcsolatot.

A tárcavezető a brit EU-népszavazással kapcsolatban kidolgozott uniós reformjavaslatokkal kapcsolatban kifejtette: korai a végső álláspontról nyilatkozni, hiszen még tanulmányozzák a dokumentumot. Most úgy tűnik, hogy a munkaerő szabad áramlására vonatkozó javaslat nem lesz hatással a már Nagy-Britanniában élő lengyelekre, inkább azokra, akik most akarnak kivándorolni. Ugyanakkor fontos az a rész is, amely a máshol élő gyermekek után felvehető juttatásokkal kapcsolatos.

Úgy vélte, a dokumentum ígéretes, de még nem végleges a lengyel álláspont. David Cameron brit miniszterelnök a hét végén tárgyal a lengyel kormányfővel a kérdésről.

A szíriai helyzettel kapcsolatban elmondta: nehéz megindokolni, miért küldjenek csapatokat Szíriába megoldani az ottani problémákat, amikor százezrek vándorolnak onnan Európába.

Witold Waszczykowski arról is beszélt, hogy nagyon szigorúan meg kell határozni, ki jogosult menedékjogra, és ki gazdasági bevándorló. Gazdasági bevándorlókat nem fogadnak be, hiszen több mint kétmillió lengyel keres aktívan munkát Nyugat-Európában – magyarázta. Hozzátette: azok jogosultak menedékre, akik bizonyítani tudják, hogy üldözték őket hazájukban, és politikai okokból vagy a háború miatt menekültek el Szíriából Lengyelországba.

Kiemelte: mindez önkéntes alapon történik majd, és nem fogadnak el semmilyen “erőltetett, erőszakos áttelepítést”. A történelem során több millió lengyelt deportáltak Európa más részeibe és Szibériába, ezzel tehát nagyon rossz tapasztalataik vannak.

A lengyel tárcavezető a magyar-lengyel kulturális kapcsolatokat firtató kérdésre azt mondta: “magyar és lengyel két jó barát”, sőt testvérek, a magyarok rendkívül népszerűek Lengyelországban, és semmi nem veszélyezteti a kétoldalú kapcsolatokat.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás