_

Brit kilépés: egyelőre jól állnak a tárgyalások

  • Nem jutott egyezségre a brit kormány által Brüsszeltől követelt szabályozási reformokról vasárnap este tartott londoni megbeszélésén a brit miniszterelnök és az Európai Tanács elnöke. A Downing Street szerint ugyanakkor igen jelentős előrelépést sikerült elérni e reformok ügyében, és már kedden az uniós társállamok vezetői elé kerülhet a megállapodás szövegtervezete.
  • Cameron a Twitteren azt írta, hogy “jó találkozót” tartott Tuskkal, aki további 24 órányi tárgyalásba egyezett bele a megállapodás-tervezet közzététele előtt.
  • Tusk még a Downing Street-i munkavacsora előtt közvetlenül megjelent Twitter-üzenetében közölte: a megállapodásnak az EU mind a 28 tagállama számára elfogadhatónak kell lennie, és az alapvető uniós szabadságjogok kérdésében nem lehetséges kompromisszum.

Nem jutott egyezségre a brit kormány által Brüsszeltől követelt szabályozási reformokról vasárnap este tartott londoni megbeszélésén a brit miniszterelnök és az Európai Tanács elnöke. A Downing Street szerint ugyanakkor igen jelentős előrelépést sikerült elérni e reformok ügyében, és már kedden az uniós társállamok vezetői elé kerülhet a megállapodás szövegtervezete.

David Cameron a londoni miniszterelnöki rezidencián fogadta munkavacsorán Donald Tuskot. A megbeszélés elsődleges, de nem kizárólagos témája az Európai Unió társállamaiból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók szociális ellátásának London által igényelt korlátozási lehetősége volt.

A nem egészen kétórás megbeszélés után, vasárnap éjjel Tusk távozott a londoni miniszterelnöki hivatalból, és csak annyit mondott az ott várakozó újságíróknak, hogy “nincs egyezség”.

Nem sokkal később, a Twitter portálon közzétett üzenetében ezt úgy egészítette ki, hogy “egyelőre” nincs egyezség, és hozzátette, hogy a következő 24 órában “intenzív, döntő fontosságú munka” következik.

Cameron a Twitteren azt írta, hogy “jó találkozót” tartott Tuskkal, aki további 24 órányi tárgyalásba egyezett bele a megállapodás-tervezet közzététele előtt.

Tusk még a Downing Street-i munkavacsora előtt közvetlenül megjelent Twitter-üzenetében közölte: a megállapodásnak az EU mind a 28 tagállama számára elfogadhatónak kell lennie, és az alapvető uniós szabadságjogok kérdésében nem lehetséges kompromisszum.

A Downing Street szóvivője hétfő hajnalban, Cameron és Tusk megbeszélése után mindazonáltal igen derűlátó nyilatkozatot tett közzé. Az illetékes szerint “komoly haladást” sikerült elérni, különösen a brit kormányfő és az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker pénteki brüsszeli találkozója utáni 48 órában.

A brit kormányfői hivatal szóvivője felfedte: a brüsszeli bizottság olyan megállapodási szövegtervezetet tett le az asztalra, amely egyértelműen leszögezi, hogy Nagy-Britanniában máris teljesülnek a külföldi EU-munkavállalók szociális ellátásának szigorításához – az elterjedt szóhasználat alapján a “vészfék” alkalmazásához – szükséges feltételek.

A Downing Street szóvivője szerint ez “jelentős áttörés”, amely azt jelenti, hogy Cameron teljesítheti a külföldi EU-munkavállalók – a londoni kormányfői hivatal hétfő hajnali közleményének szóhasználata szerint az “EU-migránsok” – munkaviszonyhoz kötődő szociális ellátásának korlátozására tett ígéretét.

A brit reformigények legvitatottabb eleme alapján az EU-társállamokból érkező munkavállalók csak négyévi folyamatos, legális nagy-britanniai munkaviszony után férhetnének hozzá a brit szociális ellátórendszer juttatásainak teljes köréhez.

London mindemellett uniós szintű törvényben akarja rögzíttetni azt is, hogy nem az euró az EU egyetlen fizetőeszköze, az euróövezeti országok ne hozhassanak többségi, diszkriminatív jellegű döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok kárára, és Nagy-Britanniára ne vonatkozzék az EU-integráció mind szorosabbra vonásának szerződéses kötelezettsége.

A Downing Street szóvivőjének közleménye szerint azonban ez utóbbi területeken még van teendő, ezért Cameron és Tusk egyetértett abban, hogy megéri a további időráfordítás.

A szóvivő szerint hétfőn Brüsszelben “egész nap” szakértői szinten folytatódnak az egyeztetések. A Downing Street illetékese hozzátette: Tusk jelezte, hogy a megállapodás szövegtervezetét kedden terjeszti a tagállamok vezetői elé.

Az időzítés most már meglehetősen szoros, hiszen – nem hivatalos, de a Downing Street által nem is cáfolt, egybehangzó értesülések szerint – a brit kormány már júniusra ki akarja írni a brit EU-tagság jövőjéről tervezett népszavazást, ám ehhez mindenképpen szükséges lenne, hogy a február második felében esedékes brüsszeli EU-csúcson végleges formát öltsön Nagy-Britannia és az Európai Bizottság megállapodása a London által igényelt reformokról.

A brit EU-referendumról elfogadott törvény 2017 végéig írja elő a népszavazás megtartását.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás