Német nagyvállalati vezetők egyetértenek a határellenőrzések szigorításával

Ha az idén újabb egymillió bevándorlót fogad be Németország, az már közvetlen veszélyt jelent majd a politikai stabilitásra és a társadalmi békére nézve – jelentette ki Tom Enders, az Airbus Group vezérigazgatója a Welt am Sonntag lapnak adott interjúban, hangsúlyozva, ügyelni kell arra, hogy a szociális környezet változásai ne kezdjék ki a lakosság béketűrését.

“Nem sok időnk maradt rá, hogy megoldást találjunk” – figyelmeztetett. A repülőgépgyártó konszern vezérigazgatója megértésének adott hangot az interjúban a határellenőrzések szigorításával kapcsolatban.

“Természetesen minden európai vállalat a nyitott határokat preferálná, egy bizonyos szintű ellenőrzéstől azonban nem lehet eltekinteni” – mondta, hangsúlyozva, hogy a határokon kialakult helyzetet az emberek az ellenőrzés feletti uralom elvesztéseként fogják fel, “ez pedig nagyon veszélyes a közhangulatra nézve”.

Joe Kaeser, a Siemens igazgatótanácsának elnöke is a határellenőrzések szigorítása mellett szólalt fel. “Nagyobb ellenőrzést kell gyakorolnunk a kialakult helyzet felett” – mondta, hozzátéve, hogy ennek felelősségét “helyes is és szükséges is felvállalni”.

A Deutsche Bank elnöke, Jürgen Fitschen viszont az Európai Unió külső határainak megerősítésében látja a megoldást. “Túl keveset tettünk eddig ennek érdekében, nem támogattuk például eléggé Görögország hatalmas erőfeszítéseit” – mondta.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Von der Leyen hajlandó lenne még tovább tolni a Brexitet

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöki posztjának várományosa, jelenlegi német védelmi miniszter szerint szükség esetén több időt kell biztosítani a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről folytatott tárgyalások folytatásához, akár a Brexit határidejének meghosszabbításával - közölték uniós források hétfőn Brüsszelben.

Read More »

Kormányátalakítás várható Romániában

Váltás várható a Viorica Dancila miniszterelnök vezette román kormányban: Carmen Dan belügyminiszter hétfőn már be is jelentette lemondását, a diplomáciai tárcát irányító Teodor Melescanu távozásáról pedig pártjának elnöke, a liberális ALDE-t vezető Calin Popescu Tariceanu házelnök beszélt kész tényként egy televíziós műsorban.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás