Ferenc pápa: nem lehetünk némák, ha a keresztényeket üldözik

A keresztények üldözésére hívta fel a figyelmet Ferenc pápa a Szent Péter téren szombaton mondott beszédében az első vértanú, Szent István ünnepén.


Az egyházfő gyakran beszél a keresztények mai üldözéséről, akik a pápa korábbi kijelentései szerint korunkban többen halnak mártírhalált, mint a keresztényüldözések első évszázadaiban. A L’Avvenire, az olasz katolikus napilap őszi adatai szerint emelkedett a keresztények számára nagyon veszélyes államok száma: Irán, Eritrea, Pakisztán, Kína, Észak-Korea és Szaúd-Arábia mellett Nigériában, Szudánban, Szíriában és Irakban is súlyos diszkrimináció és gyakori támadások, merényletek áldozatai. Irakban a kétezres évek elején egymilliós volt a keresztény közösség létszáma, ez mostanra 275 ezerre csökkent.

A Fülöp-szigeteken karácsony alatt legalább tizennégy keresztényt gyilkoltak le muzulmán fegyveres csoportok.

Ferenc pápa a szavait a Szent Péter téren hallgató több tízezres tömeg előtt köszönetet mondott a világ minden részéből neki küldött ünnepi jókívánságokért. Sajnálatát fejezte ki, hogy nem tud mindenkinek személyesen válaszolni.

A calabriai Cosenza melletti Mendicino település plébánosa bejelentette, hogy Ferenc pápa az ünnepek alatt felhívta telefonon az egyik helyi családot, miután a plébániára járó egyik kisfiú a pápa segítségét kérte egyik beteg nagynénje meggyógyulására.

A Szent Egyed közösség nyilvánosságra hozta, hogy karácsony napján húszezer embert láttak vendégül, az egész világon több mint kétszázezret. Rómában most először szorultak ennyien meleg ebédre az ünnepeken. Az irgalom rendkívüli szentévében egyébként a Vatikánnál egyre több hajléktalant látni, akik az árkádok alatt töltik az éjszakákat vagy az üzletek küszöbeire, padokra terítik le pokrócaikat. Az ünnepek alatt nem működik a Szent Péter tér oldalában számukra fenntartott zuhanyzó, de meleg vacsorát és reggelit kapnak a Vatikán mellett nyitott menhelyen.

Ferenc pápa vasárnap a Szent Család ünnepén a családokat várja a Szent Péter térre a számukra rendezett szentévi találkozóra.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A font már nem fél a Brexittől

A brit font 2019 folyamán rendkívül volatilis volt, nyár végéig csökkenő trendben mozgott és a rendezetlen Brexit miatti félelmek nyomán a dollárral szemben szeptember elejére elérte az 1,20-as szintet. Azóta viszont drasztikusan csökkent a megállapodás nélküli kilépés esélye, így a font is menetelésbe kezdett.

Read More »

16 hónapja tartanak a konstruktív megbeszélések Kína és az USA között

A várakozások szerint a kidolgozás alatt álló, az év végéig aláírandó első részmegállapodásban az Egyesült Államok vállalja, hogy december 15-én mégsem vezeti be a 156 milliárd dollár értékű kínai importcikkekre - köztük mobiltelefonokra, laptopokra és játékokra - ígért 10 százalékos pótvámot. Trump véleménye azonban bármikor változhat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás