Horvátországban jobboldali kormány alakulhat

  • Sikeresen ért véget a horvát kormányalakításról szóló konzultációk ötödik fordulója.
  • Az elnök a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség vezette pártszövetséget és a harmadik legtöbb mandátum szerzett Híd Függetlenek Listáját bízta meg a kormányalakítással.
  • A két párt egy párton kívüli sikeres üzletembert, Tihomir Oreskovicot javasolta miniszterelnöknek.

Sikeresen ért véget a horvát kormányalakításról szóló konzultációk ötödik fordulója a novemberi választásokon a parlamentbe bejutott pártok és Kolinda Grabar-Kitarovic államfő között. Az elnök a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség(HDZ) vezette pártszövetséget és a harmadik legtöbb mandátum szerzett Híd Függetlenek Listáját (Most) bízta meg a kormányalakítással – jelentette a horvát média szerdán.

A két párt – amely együttesen a mandátumok többségével rendelkezik – egy párton kívüli sikeres üzletembert, Tihomir Oreskovicot javasolta miniszterelnöknek, akinek harminc nap áll rendelkezésére, hogy kormányt alakítson.

Az államfő egyidejűleg december 28-ára összehívta az új összetételű törvényhozás alakuló ülését is.

A több mint egy hónapja lezajlott parlamenti választáson a kormányzó Szociáldemokrata Párt (SDP) és a jobboldali ellenzéki Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) fej fej mellett végzett. Egyikük sem rendelkezett az önálló kormányalakításhoz elegendő mandátummal, emiatt koalíciós partnert kellett keresniük. A kormányalakításhoz ugyanis 76 képviselő támogatására volt szükség.

Az SDP és a HDZ vezette két választási szövetség egyaránt 56 mandátumot szerzett a 151 tagú horvát törvényhozásban. A harmadik legtöbb – tizenkilenc – mandátum a Híd Függetlenek Listájának (Most) jutott. A választások után a kormányalakításról folytatott nem hivatalos, puhatolózó tárgyalások során a Híd négy képviselője távozott a pártból.

A Híd még két héttel ezelőtt közös tanácskozásra hívta a két nagy pártkoalíció vezetőit, és egy hetet adott számukra, hogy eldöntsék, részt kívánnak-e venni egy közös, technokrata kormány megalakításában. Korábban többször közölte, hogy reformkormányt akar, és nem lép koalícióra egyik nagy párttal sem, továbbá kijelentette: ragaszkodik hozzá, hogy ne a két nagy pártkoalíció adja a miniszterelnök-jelöltet, hanem egy harmadik személyt jelöljenek közösen kormányfőnek.

A kormányzásról szóló hárompárti tanácskozásokat hol az egyik, hol a másik nagy párt vezetője hagyta el a tárgyaló asztalt, majd tért vissza újra a oda. A Híd végül a konzervatívokkal állapodott meg.

A kormánykoalícióhoz csatlakozott a diaszpórában megválasztott három képviselő, az albán kisebbségi képviselő, és Milan Badic Zágráb polgármestere pártjának két bejutott képviselője is. Így együttesen 78 mandátummal rendelkeznek.

A 49 éves Oreskovic a PLIVA kelet-közép-európai térség legnagyobb gyógyszeripari vállalatának a pénzügyi igazgatója. A kanadai McMaster Egyetemen szerzett kémia, üzleti, valamint pénzügyi szakon diplomát. Sokáig egy kanadai gyógyszeripari cégnél dolgozott. Az amerikai érdekeltségű PLIVA-hoz 2009-ben került, mint a kelet-európai terület pénzügyi igazgatója, később a mediterráni, izraeli és afrikai piac is hozzá tartozott. 2012-től a igazgatóbizottság elnöke. Sikeres nemzetközi karriert futott be.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás