Az emlékezés politikája

A Szabadság téren, közel a Parlament épületéhez és az amerikai nagykövetséghez, Budapest ötödik kerületében, közvetlenül egymás mellett áll Ronald Reagan szobra, a szovjet felszabadítási emlékmű és egy újabb kompozíció, mely a náci megszállás áldozatairól emlékezik meg.

For English, please go to Page 2.

Egy amerikai kívülállónak ezek a szoborsorozatok megdöbbentőnek tűnhetnek. Ronald Reagan szerepe a hidegháború befejezésében erősen vitatott – sokan amellett érvelnek, hogy az elnök agresszív külpolitikája és fegyverkezési tevei a Strategic Defense Initiative alatt azzal fenyegettek, hogy meghosszabbítják a szovjet dominanciát Moszkva érdekszférájában, és inkább Gorbacsovot és az általa kezdett enyhülési politikát látják a szembenállás feloldása kapcsán meghatározónak. Azért is furcsának tűnik Reagan tisztelete, mert a magyar átalakulás nagyobb részét azok a belső reformok tették ki, melynek során a gazdaságban és a politikában is eltávolodtak a kommunista totalitárius rezsimtől. A szovjet felszabadítási emlékmű – egy nagy kőoszlop, tetején az ötágú kommunista csillaggal, mely jelkép használata tiltott Magyarországon – a leginkább ellentmondásos a három emlékmű közül. A szovjetek 1945 tavaszán “felszabadították“ Magyarországot a náci megszállás alól, de a németekhez hasonlón terrorizálták a lakosságot tömeges deportálásokkal, az állam ellenségeinek koncentrációs táborokba küldésével, valamint a bebörtönzöttek kínvallatásával, kínzásával és kivégzésével. A harmadik emlékművet nemrég, 2014 nyarán állították fel, ami a német imperialista sast ábrázolja, amint Gábriel arkangyalt támadja, ezzel szimbolizálja a náci agressziót az ártatlan Magyarországgal szemben. Ez a narratíva tüntetéseket váltott ki, mert figyelmen kívül hagyja a magyar politikai pártok és kormányhivatalnokok bűnrészességét a náci ideológia erőszakos terjesztésében, elősegítve ezzel a német megszállást.

Egyesek feltételezhetik, hogy a műemlékek védve vannak a pártpolitikai vitáktól relatív ártalmatlanságuk miatt. Elméletileg a tömegek előbb tüntetnek önkormányzati rendeletek ellen, amik megváltoztatnák a közlekedés rendjét vagy a szemétszállítást, mint hogy azon vitázzanak, hogy egy kis közpark közepén lévő gránitszobrok mit jelentenek. A valóságban azonban tudjuk, hogy az emlékművek létfontosságú szerepet játszanak a közéletben azzal, hogy megjelenítik a nézőpontbeli változásokat és ezzel a rezsimek változását. A történelem megmutatta számunkra, hogy az emlékművek szimbolikus jelentőségének megvan az az ereje, hogy eltorzítsa a diplomáciai kapcsolatokat nemzetek között, erőszakos zavargásokat robbantson ki, mobilizálja a lakosságot, elősegítse a szolidaritást, vagy épp felkorbácsolja a köz érzelmeit. Gondoljunk csak Szaddám Husszein Firdosz-téri szobrának ledöntésére 2003-ban, vagy eszünkbe juthat az észtországi „Bronz Éjszaka” 2007-ben, amikor egy ismeretlen szovjet katona szobrának áthelyezése kapcsán kirobban tüntetés halálos áldozatokat is követelt. Gondolhatunk a vietnámi veteránok emlékművére, vagy az ikonikus tengerészgyalogos emlékműre az Egyesült Államokban, melyek látogatók millióit vonzzák minden évben. Gondoljunk azoknak a szobroknak a százaira, amelyeket azért állítottak fel, hogy érvényre juttassák a kommunista ideológiát, és amiket pont ennek ellenkezőjére használtak fel – jó példa erre a Sztálin szobor Prágában, amit gúnyolódva “sorbanállás húsért” becenévvel illettek, vagy a kinyújtott kezű Lenin-szobor, amelyet egy országos hiány alkalmával toalettpapírral díszítettek fel. Ezek a szobrok különböző történelmi és politikai kontextusokban léteznek, de mégis közös bennük, hogy képesek meghaladni saját fizikai korlátaikat, struktúrájukat és széleskörű politikai jelentőségre tesznek szert.

Ezen kívül ezen szobrok történelmi és politikai kontextusának, amiben léteznek és hatnak egymásra, megvan a képessége arra, hogy megváltoztassa az általuk szimbolizált politikai jelentőséget. Mind USA-nak, mind Magyarországnak bonyolult történelme van, ami gyakran előtérbe kerül az emlékművek körüli viták kapcsán. Mostanában a Texasi Egyetem eltávolította Jefferson Davis szobrát a fő kampuszáról, aki az amerikai polgárháború idején a szeparatista, rabszolgaságot támogató Konföderáció elnöke volt, mindezt a hallgatói önkormányzat kérésére. Az amerikai szégyen, ami az intézményesített rabszolgaság történelméhez kapcsolódik összehasonlítható a magyar szégyenérzettel, ami a korábbi magyar kormányok részvételét illeti két elnyomó rezsim fenntartásában. Mindkét országban igaz, hogy az emlékművek megfelelő szerepéhez kapcsolódó kérdések és a kollektív emlékek, amelyeket közvetítenek, azok nem könnyedén oldhatók meg a szobrok történelmi szemétdombra helyezésével, a közterekről való eltávolításukkal, vagy a száműzésükkel elkülönített helyekre, mint a budapesti Memento Park. Még akkor is, miután a háború déli hősének szobrát eltávolították, akkor is el kell döntenünk, hogyan emlékezünk katonákra, akik az életüket adták a Konföderációért, és hogyan értékeljük azokat az épületeket, egyetemeket és városokat, amelyek rabszolgamunkával épültek fel. Még ha egy újabb Lenin-szobor le is dőlt, akkor is el kell döntenünk, hogy hogyan beszélünk a megszállt Magyarországról, hogy értelmezzük az átlagos állampolgárok szerepét, akik kénytelenek voltak a terrort elviselni és abban részt is venni a sztálini államban. Bár, a magyar eset eléggé különbözik az amerikaitól a szovjet típusú rendszer közelsége és totalitárius jellege miatt – az országban 1989 előtt lakó egyetlen ember sem kerülhette el a történelem legbrutálisabb és legellentmondásosabb aspektusait. Például tény, hogy rengeteg bíró és politikus (vagy azok rokonai) részesei voltak a bűncselekményeknek a szovjet megszállás alatt, ami akkor került középpontba, amikor a budapesti Terror Háza úgy döntött, felállít egy falat azok portréival, akik bíróként dolgoztak a Kommunista Pártnak.

Sok amerikai, akikkel beszéltem megjegyezte, hogy a velük kapcsolatban lévő magyarok hogy gondolkodnak a saját országuk történelméről összehasonlítva azt az USA történelmével. Természetesnek tűnik, hogy Magyarországnak, megszállások hosszú soraival a háta mögött különösen fontos és komplikált történelmet kell elmesélnie. Észlelhető különbség a tipikus magyar és az amerikai történelemhez való hozzáállásban, ami az emlékmű-politikában fejeződik ki. Habár mindenki szereti a letisztult narratívákat és a kétértelműség hiányát, és habár minden történelmi megközelítés előnyben részesíti az egyoldalú elemzést, az amerikai történelemszemlélet mégis a magyarnál gyakrabban a mérsékelt irányvonalat követi. A hivatalos diskurzus Lincoln elnök végtelen heroizmusát hangsúlyozza, valamint azt, hogy a rabszolgaság és a rasszizmus a távoli múlt intézményei. Így amikor egy aktivistacsoport egy szobor ellen tüntet, az alkotásokat vagy egy múzeumba szállítják, finom politikai gesztusként, vagy meggyőzik a tüntetőket, hogy adják fel az ügyet és fordítsák a figyelmüket valami sokkal kézzelfoghatóbb dologra. Az egyik megközelítésből úgy tűnik, hogy a kelet-európai emlékművek elkerülhetetlenül megosztóak. Én amellett érvelek, hogy a különböző ellentmondásos emlékművek Budapesttől Tallinnig mind értékes polgári eszközök. Ezek a szobrok nem csak az emlékezés közvetítői, de a meggyőzés eszközei, a vita és az újraértelmezés hordozói is.

Azt gondolom, hogy jóval figyelemre és tiszteletre méltóbb a magyar emlékművek ellentmondásossága a kollektív identitás okán – a Terror Háza Múzeum felépítése körüli heves vitáktól a Szabadság Téren a bronz sas mellett létrehozott élő emlékművekig – mivel a magyarok aktívan részt vesznek a politikai történelmüket övező valódi vitában. Az emlékművek ábrázoló és szimbolizáló alkotások, melyek jelentése nagyban függ a közönségtől, akik értelmezi őket. Azonban megvan a potenciáljuk arra is, hogy ideológiai kontroll veszélyes eszközei legyenek az állam kezében, mely elnyomja az oktatási rendszert, cenzúrázza sajtót és terrorizálja a lakosságot. A helyzet akkor különbözik, amikor egy államban érthető okokból a civil társadalom védelmében támadják ezeket a műalkotásokat- függetlenül attól, hogy milyen üzenete van az adott alkotásnak. Az emlékművek struktúrája olyanná fejlődik, amilyen jelentést a közösség ad neki.

Please click for the English version

Monument Politics

In a direct line at Szabadság tér (“Liberty Square”), near the parliament building and the American Embassy in Budapest’s fifth district, stands a statue of Ronald Reagan, a monument to the Soviet Liberation of Hungary and a monument commemorating the victims of the Nazi occupation of Hungary.

To an American outsider, this series of monuments might seem astonishing. Ronald Reagan’s role in bringing about the end of the Cold War is hotly contested—many argue that Reagan’s hawkish foreign policy and plans for an arms build-up under the “Strategic Defense Initiative” threatened to prolong Soviet dominance within their sphere of influence (and name Gorbachev as the agent of détente). Further, it seems odd to venerate Reagan when internal reforms accounted for much of Hungary’s transition away from a totalitarian Communist regime. The monument to Soviet liberation—a large stone obelisk topped with the five-pointed Communist star, a symbol officially banned in Hungary, is the most obviously controversial of the three monuments. The Soviets “liberated” Hungary from Nazi occupation in the spring of 1945, but similarly terrorized citizens by performing mass deportations, sending “enemies” of the state to concentration camps and interrogating, torturing and executing political prisoners. The third monument, constructed most recently in the summer of 2014, depicts the German Imperial Eagle attacking the Archangel Gabriel as a symbol of Nazi aggression against an innocent Hungary. This structure has, as of this year, attracted protests for ignoring the complicity of Hungarian political parties and government officials in enforcing Nazi ideology and facilitating the German occupation.

One might assume that monuments would be protected from partisan contention on account of their relative innocuousness. Theoretically, the general public would rather protest a municipal code threatening to change traffic patterns or trash-pickup locations than debate the nuances of a granite sculpture in the middle of a small public park. In reality, however, we know that monuments can play a vital role in public life by representing shifting opinions and shifting regimes. History shows us that a monument’s symbolic significance has the power to strain diplomatic relations between nations, incite violent riots, mobilize citizens, encourage solidarity or harness public emotion. Think of the toppling of Saddam Hussein’s statue in Firdos Square in 2003. Think of the “Bronze Night” in Estonia in 2007, when protests over the relocation of a statue of an anonymous Soviet soldier resulted in a death. Think of the solemn Vietnam Veterans Memorial and the iconic Marine Corp War Memorial in the United States which attract millions of onlookers each year. Think of the hundreds of monuments erected to enforce Communist ideology which were appropriated for opposite purposes—the Stalin Monument in Prague, mockingly nicknamed “the queue for meat”, and the statue of Lenin with his outstretched hand, adorned with rolls of toilet paper during nation-wide shortages. These monuments exist in different historical and political contexts, yet they are similar in terms of their ability to transcend their physical structures and achieve broad political significance.Yet, the political and historical contexts that monuments exist in and interact with have the ability to change the way their political significance is achieved. The US and Hungary both have complicated histories that often come to light through public debates over monuments.

Recently the University of Texas removed a statue of Jefferson Davis, president of the separatist, pro-slavery Confederate States of America during the Civil War, from their main campus in response to a vote by the student government. American shame related to their history of institutionalized slavery can be related to Hungarian shame over their government’s participation in the political repression of two regimes. And similarly in both countries, questions about the appropriate role for monuments and the collective memory they impart are not easily resolved by brushing them into the “dustbin of history”, removing them from public spaces or relegating them to separated spaces like Memento Park in Budapest. Even after a monument to a Southern war hero is taken down, we must still decide how to remember soldiers who died fighting for the Confederacy, or how to acknowledge that whole buildings, universities and cities were built with slave labor. Even once another statue of Lenin is toppled, we must still decide how to talk about occupied Hungary, how to understand the role ordinary citizens were forced to play in the terror of a Stalinist state.  However, the case with Hungary is different than the American case because of the recentness and totalitarian nature of the Soviet regime— no one living in the country before 1989 was untouched by the more brutal and controversial aspects of history. For example, the fact that many of the judges and politicians (or their relatives) who were involved in (or bystanders to) crimes during the Soviet occupation live in Hungary became an issue when Budapest’s “House of Terror” Museum decided to construct a wall made of portraits of judges who worked as agents of the Communist Party.

Many Americans I have spoken with note how in-touch Hungarians are with their country’s history in comparison to themselves. It seems natural that a country with a long history of invasion would have a particularly important and complicated history to tell. Upon further reflection, I realized how the difference between the typical American and Hungarian relationship with history is reflected in “monument politics”. Although everyone likes clear-cut narratives and a lack of ambiguity, and although all history tends towards a one-sided analysis, American domestic history tends more often than Hungarian history to fall prey to mild interpretations. The official discourse tells of President Lincoln’s unending heroism and pretends that slavery and racism are institutions of a distant past. As such, when activist groups protest monuments the structures are either transferred to a museum in a benign political gesture, or the protesting group is convinced to give up the cause and move on to something with more tangible outcomes—the discourse doesn’t change. From one perspective, it seems that monuments in Eastern Europe are inescapably divisive. Yet I would argue that the various controversial monuments from Budapest to Tallinn are valuable civic tools. Monuments are a medium not just for remembering the past but also for engaging with it, debating and re-interpreting it.

What I think is most remarkable, and admirable about the controversy over Hungarian emblems of collective identity—from fierce discussions over details during the construction of the “House of Terror” Museum, to the creation of an improvised living monument in front of the bronze eagle in Liberty Square—is the very fact that Hungarians are engaging in a true dialogue about their political history. Monuments are representational creations and thus are largely given meaning by the audience that interacts with them. Monuments have the potential to become dangerous tools of ideological control under a polity with a repressive education system, a censored press and a terrorized population. The situation changes when you encounter monument in a country with reasonable protection of civil liberties—regardless of what dominant message of a monument is interpreted to have, the structure evolves in meaning as a community interacts with it.

Sinéad Carolan / Makaró Bettina

Felkapott hírek

Friss hírek

Rendben zajlik a választás Izraelben

Az áprilisinál magasabb részvétel mellett zajlik az izraeli parlamenti választás - jelentette a helyi média kedden. Délelőtt tízig a választásra jogosultak tizenöt százaléka adta le voksát, ami 2,2 százalékkal magasabb az április 9-én tartott legutóbbi választásoknál. Jelentéktelen incidensektől eltekintve a szavazás rendben zajlik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás