Ferenc pápa: az egyház kerülje a “kettős élet” csábítását

Az egyházat is átszövő karrierizmus és korrupció veszélyéről beszélt Ferenc pápa pénteken, most először utalva a Vatikánban kirobbant botrányra, amely egy magas rangú vatikáni pap őrizetbe vételéhez vezetett.

Ferenc pápa a Szent Márta-házban bemutatott reggeli mise homíliájában arról beszélt, hogy az egyháznak el kell kerülnie annak a csábítását, hogy “kettős életet” éljen. Mint mondta, azokra gondolt, akik az egyház szolgálata helyett az egyházat használják fel saját céljaikra. Papként  “úgy mutatkozom, mintha másokat szolgálnék, miközben valójában másokat használok ki” – fogalmazott az egyházfő.  “Szomorúnak” nevezte az “üzletelő” egyházat és a “karrierista, a pénzhez ragaszkodó” papokat, püspököket.

Megjegyezte: az okoz számára örömet, ha – mint fogalmazott –   Amazóniában negyven éve misszionáriusként szolgáló pappal találkozik, vagy apácával, aki évtizedek óta fogyatékosokat ápol kórházakban.

“A közéletben mindig van korrupció, a politikai és az egyházi életben is” – mondta Ferenc pápa a Straatnieuws holland hajléktalan-utcaújság pénteki számában megjelent interjúban. Hangsúlyozta: “Hívő ember nem beszélhet szegénységről, ha közben fáraóként él”.

Ferenc pápa először reagált azokra a napokban Olaszországban megjelent könyvekre, amelyek a pápai államból kilopott dokumentumokkal kevéssé átláthatóként mutatják be a Vatikán pénzügyi működését és a jelentős egyházi vagyon kezelését. A könyvek szerint egyes vatikáni bíborosok luxuséletet élnek.   

A feltételezések szerint a több száz bizalmas dokumentumot Lucio Ángel Vallejo Balda spanyol prelátus, a vatikáni  gazdasági ügyek prefektúrájának titkára adta át a sajtónak. Őrizetbe vételét a Vatikán november 2-án jelentette be. A vatikáni fogdában fogva tartott Vallejo Baldát az utóbbi napokban már többször meghallgatták a vatikáni ügyészek. Az ugyanezzel gyanúsított világi     Francesco Immacolata Chaouqui szabadlábon védekezik.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

Pénz és remény nélkül tengetik életüket a dél-koreai fiatalok

Számunkra sem ismeretlen az a kifejezés, hogy valaki “ezüstkanállal a szájában született”. Ezen a metaforán elindulva, Dél-Korea fiataljai is eképpen fogalmazzák meg a társadalmi státuszukat, csak épp nekik a kevésbé szerencsésekre is van egy elterjedt kifejezésük: ők a “dirt spoon-ok”, azaz piszkos kanalak, míg a gazdag családok sarjai a “gold spoon-ok”, azaz arany kanalak. Ezek a fogalmak tehát ott is évtizedek óta léteznek, azonban az elmúlt években a politikai életben is jóval nagyobb visszhangot kaptak, aláásva Mun Dzse In dél-koreai elnök népszerűségét.

Read More »

Milyen alternatívái vannak a pálmaolajnak?

Ez egy igazi "csoda-termék", amelyet a cukrászattól az építőiparig szinte mindenütt használnak. Pálmaolaj-függőségünknek azonban a környezet látja kárát, lévén olajpálma-ültetvények létesítése céljából napi 20 hektárnyi esőerdőt tüntetnek el a föld színéről, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a klímaváltozáshoz.

Read More »

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás