Rengeteg pénz hiányzik a menekültügyi alapokból

Több mint kétmilliárd euró tagállami hozzájárulás hiányzik még az EU vezetői által a menekültek helyzetének javítására tett pénzügyi ígéretek teljesítéséhez – derül ki az Európai Bizottság pénteken közzétett helyzetjelentésből. A pénz mellett az emberi és a technikai segítség is jócskán elmarad a szükséges szinttől.

Az Európai Unió az elmúlt hetekben összesen 5,6 milliárd euró pénzügyi támogatást ígért humanitárius célokra, továbbá az Afrika és a Szíria alapba, aminek a felét (2,8 milliárd eurót) az EU költségvetése állja.

Az általános pénzszűke miatt már az uniós büdzséből érkező felajánlás teljesítése sem tűnik egyszerű dolognak, egy friss bizottsági kimutatásból azonban feketén-fehéren kiderül, hogy a tagállamok 50 százalékos hozzájárulásával még aggasztóbb a helyzet. Az EU28-ak ugyanis még 2,23 milliárd euróval adósak abból a 2,8 milliárd euróból, aminek folyósítására a politikai vezetők szintjén történt a közelmúltban tartott csúcstalálkozókon kötelezettségvállalás.

A hiány az 1,8 milliárd eurós (uniós hozzájárulással együtt 3,6 milliárdos) Afrika vagyonalapnál a legtetemesebb, amibe eddig még 30 millió eurót sem tettek be a kormányok (1,77 milliárdon állt a mutató). Pedig az alap feltöltése azért is sürgető, mert különben kvázi üres kézzel mehet az EU a november 11-12-i la valettai (máltai) EU-Afrika csúcsra, ahol ezzel az összeggel ösztönöznék nagyobb együttműködésre az EU és tagállamai a gazdasági bevándorlók nagy tömegeit kibocsátó országokat. Ha addigra nem teremtik elő a pénzt, az komoly kételyeket támaszthat az EU hitelessége iránt – mutatnak rá megfigyelők.

A Bizottság kimutatása a szeptember 23. óta tett pénzügyi felajánlások teljesítésének állását tükrözi.

A táblázatból kiderül, hogy Magyarország eddig mindösszesen 1 millió eurót ajánlott fel az EU28-ak által eddig tett 515 millió eurós felajánlásból. A magyar hozzájárulás a humanitárius célokra fordítandó pénzek rubrikájában szerepel. Összehasonlításképpen. Nagy-Britannia 137 millió eurót, Németország 123 milliót, Franciaország 103 milliót, Szlovákia 5,5 millió eurót szurkolt le eddig, de például a holland és a lengyel felajánlás is mindössze 2-2 milliónál tart.

A két uniós ügynökség, a Frontex és az EASO felhívására kért szakértői létszám sem állt még össze. Az EASO (menekültügyi Támogató Hivatal) 374 tagállami szakértőt kért, amiből eddig csak 153 főt ajánlottak fel a tagországok. A Frontex által kért 743 szakértőből csak 353 helyet töltöttek ki eddig a kormányok.

Magyarország a Bizottság táblázata szerint 1 szakértőt bocsátott eddig az EASO és négy rendőrt a Frontex rendelkezésére (egy hőkamerás autó személyzetéről van szó).

A menekültek Olaszországból és Görögországból történő áthelyezése is igen vontatottan halad, bár itt két év alatt kell befogadniuk az előre rögzített létszámot (160 ezer főt) a tagállamoknak. Eddig 14 ország jelezte, hogy kész a számára megállapított kvóta terhére megkezdeni az áthelyezést. Ez csak 1375 fő a 160 ezerből. A ténylegesen áthelyezett menekültek száma pedig a hétvégén mindössze 86 volt, mind Olaszországból. Hírek szerint a héten Görögországból is áthelyezhetik Luxemburgba az első 30 menekültet. A magyar keret 1294 fő 2015-re és 2016-ra.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Felkapott hírek

Friss hírek

2020-ra halasztódik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozásának kérdése

Noha az európai uniós csúcstalálkozón a legtöbb tagállam az unió bővítése mellett érvelt, nem volt egyetértés Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását illetően, ezért a kérdés 2020-ban ismét a tagországok vezetőinek asztalára kerül - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kétnapos EU-csúcsot követően tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás