Belarusz – visszatérés a nemzetközi porondra

Úgy tűnik, hogy Alekszandr Lukasenko csillaga újra a magasban ragyog – az orosz-ukrán konfliktus legnagyobb nyertese éppen Belarusz lett. Békeközvetítői szerepben – és Ukrajna következetes támogatásával – a belarusz elnök újra kiléphetett az izolációból és visszatérhetett a világpolitikába. Alig egy év leforgása alatt kezet fogott Francois Hollande-dal és Angela Merkellel, sőt, szeptemberben az Obama házaspárt is meglátogatta – mindez még hihetetlenül hangzott volna tavaly. Novembertől akár teljesen felfüggeszthetik a szankciókat Belarusszal szemben, amennyiben Lukasenko legalább formálisan betartja a játékszabályokat.

Belarusz gyakorlatilag a kétezres évek elejétől kezdve állandó szankcióknak van kitéve a Nyugat részéről. Miután Alekszandr Lukasenko az 1994-es szabad elnökválasztás után módosította az alkotmányt, totalitárius rendszert épített ki Belaruszban, és 1998-99 folyamán véresen leszámolt az ellenzékkel, mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió szankciókkal sújtotta az országot. Ebből az időszakból származik a Condoleezza Rice amerikai államtitkártól kapott és Lukasenkóra erősen ráragadt elnevezés is: „Európa utolsó diktátora.” Talán túl optimistán.

A 2010-es elnökválasztás után fordult a helyzet igazán kritikusra: a több mint százezer embert megmozgató tömegtüntetések hatására Lukasenko keményen leszámolt az ellenzékkel, és ezzel gyakorlatilag minden kapcsolatot elvágott a Nyugattal. A nyugati reakcióként bevezetett szankciók nem csak a belarusz vezetés keménymagját érintették, hanem a legnagyobb belarusz vállalatokat is. Magát Lukasenkót is persona non grata-nak kiáltottak ki az Európai Unió területén, és ezzel minden ajtó bezárult Minszk számára.

A nemzetközi elszigeteltségből nem látszott a kiút, főleg, hogy a Belaruszban is begyűrűző gazdasági világválság hatására Lukasenko kénytelen volt még szorosabbra fűzni a viszonyt az egyetlen megmaradt nagy szövetségesével és szponzorával, a putyini Oroszországgal.  2014-ben azonban egy csapásra minden megváltozott: a kijevi hatalomváltás után Moszkva néhány nap leforgása alatt megszállta a Krím-félszigetet, majd szoros támogatása mellett elszakadási harcok indultak Kelet-Ukrajnában.

Meglepetésre Putyin egyik legfőbb szövetségese, az orosz integrációs projektek oszlopos tagja, Belarusz nem lépett fel a kialakult konfliktusban Oroszország oldalán. Alekszander Lukasenko már az elejétől elismerte az új ukrán hatalmat, és a harcok befejezésére szólította a feleket. Miközben az orosz médiában „kijevi huntáról”, az utcákon menetelő nácikról és fasiszta veszélyről szóltak a nap 24 órájában, a belarusz sajtó kifejezetten mérsékelt maradt.

A taktika úgy tűnik, bejött: 2014. szeptember 5-én az első minszki egyezmények (az úgynevezett Minszki Protokoll) aláírására éppen a belarusz fővárosban került sor. Lukasenko kilépve a diktátori szerepköréből nagy békéltetőként, a poszt-szovjet térség stabilitásának és nyugalmának az őrzőjeként tudott fellépni.

Más kérdés, hogy a minszki protokollok csúnyán megbuktak, miután 2014 decemberétől újra kemény harcok indultak Kelet-Ukrajnában. Valójában ez is jól jött Lukasenkónak, és az alaposan megrettent Nyugat hajlandó volt minden korábbi bűne fölött szemet hunyni és az újabb háromoldalú béketárgyalás helyszíne ismét Minszk lett. A február 11-12-én létrejött tárgyalásokon Minszkben már jelen volt a német kancellár, Angela Merkel, a francia államfő Francois Hollande, és Oroszország vezetője, Vlagyimir Putyin is. Lukasenko fülig érő mosoly mellett fogadta mindhármukat.

A belarusz elnök Nyugatnak szánt – Ukrajnát támogató – játéka bevált, a belarusz diplomácia előtt megnyíltak az ajtók Európában és Washingtonban is. Ehhez hozzájárult az idei Belarusz elnökválasztás is: hagyományos módon az Európai Unió politikusai abban bíznak, hogy bizonyos ösztönzőkkel (legyen az pénz, politikai ígéretek vagy szankciók feloldása) befolyással lehetnek az újabb soron következő választások tisztaságára.

Mindenesetre Lukasenko ebbe a játékba is belement: 2015 augusztusában hat politikai foglyot engedett ki a börtönből – azokat, akik szabadon bocsátásáért a Nyugat már évek óta küzdött. Köztük van például Nyikolaj Sztatkevics is, a 2010-es elnöki verseny egyik jelöltje, aki közvetlenül a választásokat követően került börtönbe, és közel öt évet töltött fogságban.

A Nyugat számításai egyébként idáig még egyszer sem jöttek be, és hagyományos módon a választásokat megelőző lazítást mindig egy újabb kemény szankciós időszak követi. Most azért annyiban más a helyzet, hogy a 2010-es választásokhoz képest Lukasenko hatalmát semmi nem fenyegeti. A lakosság aggódva figyelte a szomszédban zajló háborút, és az agresszív Oroszország és háborús Ukrajna között elhelyezkedő, Lukasenko által vezetett Belarusz valóban egyfajta béke szigeteként hat. Ezt minden bizonnyal értékelik majd a szavazófülkékben is, és ennek tudatában Lukasenkónak nincs rá oka, hogy manipuláljon a választásokkal.

Alekszandr Lukasenko elnöki kampányára is az ukrán konfliktus nyomta rá a bélyegét: a korábbi évek stabilitásról és fejlődésről szóló lózungjai után az elnökválasztás idei szlogenje: „A független Belarusz jövőjéért”. Most kivételesen biztosak is lehetünk abban, hogy a belarusz elnök komolyan gondolja ezt: a hivatalos orosz narratíva Krím elcsatolása és Kelet-Ukrajnai beavatkozás során éppenséggel az orosz nyelvű lakosság védelme volt. Orosz- vagy orosz nyelvű lakosságból pedig Belaruszban Ukrajnához hasonlóan sok van: az etnikai hovatartozást tekintve 83,7% belarusz és 8,3% orosz, de a nyelvi helyzet sokkal megosztottabb képet mutat.

A 2009-es népességszámlálás adatai szerint a belarusz nyelvet anyanyelvként a lakosság valamivel több, mint a fele tekinti (53,22%), miközben orosz nyelvet a népesség 41,5%-a vallja anyanyelveként. A belarusz nyelv visszaszorulása egy tudatos kormányzati politika eredménye volt – a szovjet korszak erőszakos oroszosítása után Belaruszban átmenetileg a nemzeti nyelv és nemzeti kultúra évei következtek, amelyek véget értek Alekszandr Lukasenko hatalomra kerülésével. 1995-től emelkedett állami nyelvi státuszra az orosz nyelv. A tendenciát statisztikai adatok is igazolják: az 1999-es népességszámlálás szerint még a lakosság 73,6%-ának volt anyanyelve a belarusz nyelv, és csupán 24,1%-ának az orosz nyelv.

Ilyen helyzetben pedig különösen aggasztó lehet a belarusz vezetés számára az orosz politika. Belarusz is – hasonlóan Kazahsztánhoz – az úgy nevezett orosz világ része lehet a Kreml interpretációja szerint, ahol bármikor – ha a szükség vagy a politikai helyzet úgy kívánja – érvényesíthető az orosz érdek és akarat. Ezen a jelek szerint elgondolkozhatott Lukasenko is, mert az elmúlt két évben egyre nagyobb mértékben kerül előtérbe újra a belarusz kultúra és a nyelv, a politikai életben pedig nemzeti érzelmű politikusok. Már nem bűn a hagyományos fehér-piros-fehér trikolor használata (amiért korábban öt év börtönt kapott egy belarusz aktivista, aki meglobogtatta a fehér-piros-fehér zászlót az egyik városi hivatal tetején) és a belarusz nyelv is egyre inkább előtérbe kerül. Azt lehet mondani, hogy az elmúlt két évben Belaruszban az erősen orosz-párti politikusok leváltásával és a nemzeti értékek kiemelésével egy „soft belaruszosítás” megy végbe.

Lukasenko taktikázó, békefenntartói politikájának a csúcspontja volt a szeptemberi ENSZ csúcs, ahol a belarusz államfő felszabadultan csevegett a világ vezetőivel, és a 11 éves házasságon kívül született gyereke, Koljával az oldalán az Obama házaspárral is lefényképezkedett. Magán az ENSZ közgyűlésen is hozta az elmúlt egy év retorikáját: figyelmeztette a világ hatalmait, hogy a fegyveres konfliktusok nem vezetnek sehová, és csak még nagyobb pusztítás, vagy egy esetleges harmadik világháború kirobbantásához vezethetnek. Mind ezekért dicséretet kapott az ENSZ főtitkárától, Ban Ki-moon-tól is, aki köszönetet mondott a belarusz elnöknek a konstruktív hozzáállásáért az ukrán válság rendezésében, és aki Minszket a béke szimbólumaként emlegette.

Ilyen előzmények után került szóba Brüsszelben a Reuters értesülései szerint a Belarusz elleni szankciók lehetséges felfüggesztése. A jelenleg érvényben lévő szankciók 2015. október 31-én járnak le. A megoldás a következő lehet: a szankciókat formálisan meghosszabbíthatják ugyan, de egy éves időtartalomra fel is függesztik azokat. Így a legmagasabb szintű belarusz vezetők és maga Lukasenko újra utazhat Nyugat-Európába. E mellett a szankciók alatt lévő, 25 belarusz állami cég elleni szankciókat is felfüggeszthetik, ami ismét európai hitelekhez juttathatja őket. A brüsszeli lépésnek nyilvánvaló politikai üzenete van: meglebegtették a szankciók eltörlését, és most a belarusz térfélen pattog a labda. Október 11 után kiderül, hogy ösztönzőleg hatott-e ez a Lukasenko rezsimjére. 

Anton Bendarzsevszkij

Felkapott hírek

Friss hírek

Még rosszabb munkanélküliségi adatot hozhat a jövő hét az USA-ban

A tegnap közzétett heti munkanélküliségi adat az Egyesült Államokban közel ötszöröse volt a korábban valaha regisztrált legmagasabb értéknek, de egyes vélemények szerint jövő héten még rosszabbra fordulhat helyzet. Egyes államokban annyira leterhelődtek a hivatali rendszerek, hogy a múlt héten leadott adatok még nem tartalmazzák az összes beadott kérelmet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás