_

Horvát Facebook-oldal a migránsok szolgálatában

A szórólapok macedóniai és a magyar-szerb határhoz közeli osztogatása mellett Horvátország igyekszik kihasználni a különféle közösségi oldalak által alkotott globális hálózatot is a történelemben mindeddig csaknem példátlan emberáradat tájékoztatására, koordinációjára – számol be a BalkanInsight.com hírportál. Ennek egyik legékesebb bizonyítéka az indulása óta immáron több mint hatezer kedvelőt soraiban tudó „Dear refugees: Welcome to Croatia” oldal is, amely útbaigazítás, továbbá az országon való átutazáshoz nélkülözhetetlen információk biztosítása mellett igyekszik felhívni az úton lévők figyelmét a különösen az ország keleti felén elterülő, még a délszláv háborúból hátramaradt aknamezők által jelentett veszélyekre is.

A tippek, ötletek megosztása mellett a portál működtetői kiemelt feladatuknak tekintik a minél hatékonyabb, személyre szabottabb segítségnyújtást is, amelynek érdekében közvetlen, bárki által hívható telefonszám várja a nap 24 órájában a rászorulók hívásait. Mindemellett személyes üzenetek elhelyezésére is van lehetőség akár az üzenőfalon, akár látogatói bejegyzés formájában mindazok számára, akik pár bátorító sort, avagy véleményüket szeretnék megírni az adott kérdésben.

A horvát hatóságok jelentései szerint eddig a fő nyomás alá került államokhoz képest az ország területére lépett menekültek száma elenyésző ugyan, Magyarország déli zöldhatárának lezárásával azonban ez az arány már az elkövetkezendő napokban sokszorosára nőhet, mivel a Belgrádból induló, folyamatos telt házzal közlekedő közvetlen tranzitjáratok Magyarkanizsa és Horgos helyett immáron a nyugati határ felé veszik az irányt. Mindeddig túlnyomó részben Zágrábnak csak a nem a hagyományos balkáni „ösvényen” (Görögország-Macedónia-Szerbia), hanem kerülő utakon (leginkább Bosznia-Hercegovina felől) érkezők ellátását kellett megszerveznie, a horvát határőri szervek ugyanakkor kiadott közleményük szerint felkészültek a várható hatalmas rohamra, további hatezer rendőrrel megerősítve a keleti határsáv védelmét.

Mind a civil segítők, mind pedig a hivatalos hatóságok ugyanakkor nem győzik elégszer felhívni a figyelmet az átkelés után a migránsokra leselkedő egyik legfőbb veszélyre, a délszláv háború szomorú mementójaként Horvátországra maradt, mindeddig rengeteg felderítetlen, óvatos becslések szerint is legalább 505 négyzetkilométert behálózó aknamezőkre. Éppen ezért fokozottan és különösen kérik az érkezőket minden kommunikációs csatornán, hogy jól látható, forgalom által is használt (közutak, autópályák, vasúti vágányok) útvonalon haladjanak céljuk felé, amely a legtöbb esetben a bajor főváros, München. Külön, több másik oldal által is átvett térkép segíti az oldalra látogatókat abban is, hogyan jussanak el Németországba Horvátországon, Szlovénián és Ausztrián keresztül, akár vasúttal, akár autóval, akár repülővel tegyék is meg azt, jelezve a várható menetidőt, továbbá a felmerülő útiköltségeket is.

Zágrábnak az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker által még a múlt héten bejelentett új kvótarendszer szerint 1064 embert kellene átvállalnia, holott már egy korábbi, júniusi javaslatra 550 migráns befogadására már rábólintott. Az eddig hivatalosan beérkezett kérelmek közül azonban egész idáig mindösszesen negyvenet bíráltak el pozitívan.

Kaszás Gábor

Felkapott hírek

Friss hírek

Eredménytelenül zárult az ENSZ madridi klímacsúcsa

A legfőbb célkitűzés elérése nélkül ért véget az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 25. (COP25) ülése Madridban vasárnap, az elhúzódó viták miatt a tervezetthez képest két nappal később. A klímacsúcson részt vevő országoknak nem sikerült megállapodásra jutniuk az új szén-dioxid kibocsátás-kereskedelmi rendszer létrehozásáról, amely így a jövő évi, Glasgowban tartandó COP26 ülés feladata lesz.

Read More »

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás