Szélsőjobboldali terrorizmus veszélyére figyelmeztet Németország

Németországban szélsőjobboldali terrorizmushoz vezethet a menekültválság a rendőrszakszervezet (DPolG) vezetője szerint.

Rainer Wendt vasárnapi nyilatkozata szerint a válság kezeléséről “elképzelésekkel sem rendelkező politika és a menekültáradat elegye ideális táptalaj a szélsőjobb megerősödéséhez Németországban”.

A politika stratégiai tervezés helyett “gyámoltalanul botladozik”, aminek az eredménye “erőszak és szélsőjobboldali terror” – mondta a szakszervezeti vezető, utalva a Drezda melletti Heidenauban kitört zavargásokra.

Rainer Wendt szerint a politikának vissza kell szereznie a folyamatok irányítását, ezért Németországnak és az összes többi uniós tagállamnak is ellenőrző pontokat kell felállítania a határokon, hogy azonnal visszafordíthassák mindazokat, akik biztonságos országból érkeznek. Az EU-nak pedig segítenie kell a határaik védelmére képtelen államoknak, mint például Macedónia – fejtette ki a szakszervezet (DPolG) elnöke a Bild című lap online kiadásában idézett nyilatkozatában.

A szászországi Heidenauban szélsőjobboldali tüntetők péntek és szombat éjjel is összecsaptak rohamrendőrökkel egy menedékkérőket befogadó állomásnál. A szászországi belügyminisztérium vasárnap közölte, hogy az állomás környékén biztonsági övezetet jelölnek ki, amelyben a rendőrség mindenkit külön indok nélkül igazoltathat és bárkit kitilthat.

A tartomány vezetői és a szövetségi kormány több tagja is elítélte az erőszakot. A menedékkérők elleni gyűlölet és erőszak “nem méltó országunkhoz”, és a hatóságok “a jogállam teljes szigorával” lépnek fel az ilyen cselekmények, jelenségek ellen – hangsúlyozta Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter.

Megjegyezte: a gyűlölködőknek nem ártana “akár csak egy pillanatra is beleképzelniük magukat a menekültek helyzetébe”.

A kormány előrejelzése alapján az idén 800 ezer menedékkérő érkezhet Németországba, a tavalyi 202 ezer után.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Békülőben Dél-Korea és Japán

Dél-Korea pénteken, hat órával a hírszerzési információk kölcsönös cseréjéről szóló, Japánnal kötött egyezmény (GSOMIA) hatályának lejárta előtt úgy döntött, hogy mégsem hátrál ki a megállapodásból, mert a japán fél érdeklődést mutatott a vitát rendezni hivatott párbeszéd folytatása iránt.

Read More »

Teljes politikai bénultság Libanonban

Michel Aun libanoni államfő csütörtökön ismételten "párbeszédet" sürgetett az utcai tiltakozókkal anélkül, hogy bármiféle konkrét javaslatot tett volna ennek mikéntjére. A korábbi miniszterelnök-jelölt Hariri ismételt visszatérésében bízik, pedig ő októberben már másodszor mondott le.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás