Önállóságot kaphatnak a kelet-ukrajnai szakadár területek

Az ukrán alkotmánybíróság jóváhagyta a decentralizációra vonatkozó alkotmánymódosító javaslatot, amelyet Porosenko elnök kezdeményezett. Az alkotmánymódosítás után, az ország keleti, szakadár régiója bizonyos területeken önállóságot kaphat – közli a Euronews.

A javaslatról korábban a parlament is szavazott. Heves vitát követően a 450 tagú törvényhozás jelen lévő képviselői közül 288-an támogatták Porosenko ukrán elnök indítványát azzal, hogy véleményezésre továbbküldik az Alkotmánybíróságnak.

Az Alkotmánybíróság pénteken jóváhagyta a javaslatot.

Porosenko korábban azzal érvelt, hogy Ukrajna történetében először fordul elő, hogy az államfő és a kormány egyszerre támogat egy olyan tervezetet, amely az eddig az elnök és a kormány hatáskörébe tartozó végrehajtó hatalmi jogkörök egy részéről önként lemond.

A helyi hatalmi funkciókat Ukrajnában a jelenlegi megyei állami közigazgatási hivatalok helyett prefektusok gyakorolják majd. Őket, akárcsak jelenleg a közigazgatási hivatalok elnökeit az elnök nevezi ki és váltja le a kormány előterjesztésére. A jogszabálytervezet felhatalmazza az elnököt a választott helyi hatalmi szervek leváltására, ha azok szeparatista jellegű határozatot hoznak, döntésükkel veszélyeztetik Ukrajna szuverenitását, területi integritását és nemzetbiztonságát.

Kitekintő / Kárpátinfo.net

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás