A franciáknak valamiért kevesebbe kerül Disneyland

Ugyanazért a prémium csomagért sokkal többet kell fizetniük a briteknek és a németeknek, mint a franciáknak a párizsi Disbneyland-ben. Az Európai Bizottság most rászólt Franciaországra, hogy nézzen utána a panaszoknak.

Brüsszel vásárlói panaszokra elővette a párizsi Disneyland-et, mert erős a gyanú, hogy több pénzt számolt fel ugyanazért a szolgáltatásért, jellemzően egy napos bérletért a brit és német vásárlóknak azon az alapon, hogy hol van a lakhelyük.

Lucia Caudet, a belső piacért felelős biztos szóvivője szerdán megerősítette azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a Bizottsághoz és az európai fogyasztóvédelmi központhoz számos panasz érkezett az élménypark árazási gyakorlata miatt. “Nagyon alaposan utánanézünk a panaszoknak és meghallgatjuk a párizsi Disneyland-et is” – közölte a szóvivő, aki sajnálatát fejezte ki, hogy a fogyasztók még mindig gyakran akadályokba ütköznek, amikor egy másik tagállamban akarnak vásárolni árukat vagy szolgáltatásokat.

A Financial Times értesülései szerint a Bizottság arra kérte a francia hatóságokat, hogy sürgősen nézzenek utána az ügynek. A testület előzetes tájékozódása során megállapította, hogy ugyanazért a prémium csomagért a francia fogyasztók csak 1346 eurót, míg a britek 1870, a németek pedig 2447 eurót fizetnek.

Az FT emlékeztet rá, hogy a szolgáltatási irányelv csak szigorú feltételek mellett ad lehetőséget arra, hogy a fogyasztóknak állampolgárságuk vagy lakóhelyük alapján ugyanazért a szolgáltatásért többet számlázzanak. Nemzetiség szerinti különbségtételt a direktíva értelmében csak objektív okok indokolhatnak, olyanok mint az eltérő piaci feltételek, a kereslet évszakoktól függő hullámzása, vagy az iskolai szünetekben és szabadságolásoknál meglévő időbeli eltérések.

A Disneyland Párizs ugyanakkor védelmébe vette árazási politikáját. A cég közleményében hangsúlyozta, hogy az alapcsomagok valamennyi piacon ugyanannyiba kerülnek, ha közvetlenül az élménypark internetes honlapján történik a vásárlás. Hozzátették, hogy a helyi piacokon a foglalási szokásokhoz és az iskolai szünidőkhöz igazítják kedvezményez ajánlataikat.

A vásárlók ugyanakkor azt róják fel a szórakoztató parknak, hogy illegálisan blokkolja hozzáférésüket az interneten a francia és belga lakhellyel rendelkezők számára elérhető olcsó ajánlatokhoz. Ez gyakran úgy történik, hogy a vásárlókat a saját nemzeti honlapjukon drágább árajánlatokhoz navigálják, vagy lakhely szerinti fizetést kínálnak fel.

A Bizottság előzetes tájékozódása szerint a brit fogyasztók 15 százalékkal többet fizetnek az egy napra szóló belépőjegyért Disneylandbe. A francia látogatók emellett még családi kedvezményekből, speciális árakból, éves csomagokból és egyéb kedvezményekből is választhatnak.

Az FT arra is rámutat, hogy Disneyland nem elszigetelt eset, és egy nagyobb európai kampány része, amely a földrajzi korlátozás jelenségével összefüggő árdiszkrimináció ellen folyik. A Bizottság ennek jegyében többek között az Amazon, spanyol szállodák, osztrák sífelvonó szolgáltatók, de a Financial Times szerint még a velencei közillemhely megkülönböztető árazási gyakorlata miatt is eljár panaszos ügyekben.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint tesztelgetett Észak-Korea

Dél-Korea vezérkari főnöksége szerint két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki közel negyedórás eltéréssel a Japán-tengerbe az ország keleti részén fekvő Szondok város környékéről. Mindkét rakéta 380 kilométert tett meg, maximális repülési magassága 97 kilométer volt, és sebessége mintegy 6,5-szer haladta meg a hangsebességet.

Read More »

Trump már nem elégszik meg a vámtarifák emelésével

Trump felszólította az amerikai cégeket, hogy kezdjék el felkutatni a kínai piac alternatíváját, hozzák haza a Kínába kiszervezett termelést, a szállítással foglalkozó vállalatok pedig állítsák le a Kínából érkező fentanyl Amerikába szállítását. Elemzők és egyes republikánus politikusok szerint sem világos, hogy az amerikai elnök milyen felhatalmazás alapján utasíthatná országa magánvállalatait piaci tevékenységük megváltoztatására.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás