Fegyverkezési verseny indul Európában?

Oroszország növeli katonai jelenlétét az ország nyugati területein, ha megvalósul az amerikai védelmi minisztérium javaslata arról, hogy az Egyesült Államok állomásoztasson nehézfegyverzetet a Baltikumban és más kelet-, illetve közép-európai országokban – közölte az orosz védelmi minisztérium egyik tisztségviselője hétfőn.

Jurij Jakubov tábornok úgy vélte, hogy amennyiben az amerikai nehézfegyverek állomásoztatására valóban sor kerülne az említett térségben, az “a Pentagon és a NATO legagresszívabb lépése” lenne a hidegháború befejeződése óta.

“Oroszországnak nem maradna más lehetősége, mint hogy növelje katonai jelenlétét az ország nyugati térségében” – tette hozzá.

Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője ezzel párhuzamosan azt közölte, hogy Moszkva addig nem kommentálja a Pentagon felvetését, amíg Washingtonban nem adnak ki hivatalos közleményt.

A The New York Times című amerikai napilap vasárnap amerikai és NATO-illetékesekre hivatkozva azt írta, hogy a Pentagonban felmerült elképzelés szerint tankokat, tüzérségi harci járműveket és összesen akár ötezer katona felfegyverzésére elegendő más nehézfegyverzetet helyeznének el ideiglenesen Lettországban, Litvániában, Észtországban, valamint Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában és esetleg Magyarországon.

Tomasz Siemoniak lengyel miniszterelnök-helyettes, a védelmi tárca vezetője közölte, hogy Lengyelország és az Egyesült Államok között már folynak is a tárgyalások a nehézfegyverek állomásoztatásáról. Juozas Olekas litván nemzetvédelmi miniszter is azt mondta, hogy hazája felkészül az amerikai nehézfegyverek – elsősorban Abrams és Bradley harckocsik – fogadására, és folyik a szükséges infrastruktúra megteremtése is a litván hadseregben.

Az amerikai lap ugyanakkor megjegyezte, hogy az elképzelést az Egyesült Államokban még a védelmi miniszternek és a Fehér Háznak is jóvá kell hagynia, és egyet kell értenie azzal a többi NATO-tagállamnak is.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megalakult az új parlament Észak-Macedóniában

Kedden Szkopjéban megalakult az új észak-macedón parlament, a képviselők megbízatását hitelesítették, az ülést azonban ezt követően megszakították, és csak akkor folytatódik a házelnök és helyettesei megválasztásával, amikor már tudni lehet, ki képes megszerezni a képviselők többségének a támogatását.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás