A tőzsde nem örül a görög kormány bátorságának


A rovat támogatója az XTB

Jelentős mínuszba kerültek az athéni tőzsde részvényei péntek délelőtt arra az előző napi bejelentése, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége dolgavégezetlenül elutazott Brüsszelből, ahol a görög delegációval az adósságválság rendezéséről egyeztetett.

Gerry Rice IMF-szóvivő azt mondta, hogy “jelentős nézeteltérések vannak köztünk a legtöbb kulcsfontosságú területet illetően, és nem közeledtek egymáshoz az álláspontok az utóbbi időben”. Ugyanakkor hozzátette, hogy az IMF “nem áll fel az asztaltól”, továbbra is elkötelezett a görög adósságválság rendezése mellett.

Az IMF-szakértők visszautazását Washingtonba már az athéni tőzsde csütörtöki zárása után jelentették be, így a hír már nem tudott hatni a részvényárakra.

Pénteken azonban már nyitáskor mínuszba került az athéni börze irányadó mutatatója és a kereskedés első három órájának a végén – 11 órakor – 4 százalékos mínuszban állt az index a csütörtöki közel 8 százalékos emelkedés után.

Péntek délelőtt a legnagyobb veszteségen a banki részvények álltak, így például a National Bank of Greece és az Alpha Bank vesztesége egyaránt meghaladt a 7 százalékot.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Akadozik Michael Bloomberg választási kampánya

A milliárdos óriási összegeket költ internetes reklámokra, a különböző platformokon történő megjelenésekre, de mindeddig felemás eredménnyel. A százalékos támogatottsága elegendő a továbblépéshez, de két hete rasszizmussal vádolták meg, most pedig a Twitter törölt 70 fiókot egy olyan összevágott videó miatt, mely az elnökjelöltet népszerűsítette.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás