Ukrajna egy helyi szemével

Ukrajna, az “Euro-Majdan” után egy helyi szemével. A nemzeti öntudat feltámadt, de az élet az országban egyre nehezebb. Az egyszerű emberek nem optimisták a helyzetet illetően.

Első találkozásom az ukrán fővárossal 2013-ban történt, mikor az Európa-párti tüntetések kezdtek megsokszorozódni és a fellépés a tömeg ellen kezdett eldurvulni. Akkor, indulás előtt sokan itthon tartottak volna, de úgy gondoltam, belevágok. Egy nagyon kedves ukrán fiatal nőnél foglaltam szállást, aki megérkezésemet követően megnyugtatott, hogy a város egyébként éli megszokott életét, teljesen biztonságos, de azért ha tehetem, kerüljem el a Majdant. Nem „katasztrófaturistáskodni” mentem, nem az volt a célom az utazásom előtt, hogy az események sűrűjébe vessem magam, a sors mégis így hozta. Akkor, 2013-ban, a kezdetekkor láttam tüntető egyetemistákat, időseket, külső megítélés alapján a társadalom minden osztályából voltak „képviselők”. Beszéltem fiatalokkal, akik reményekkel voltak tele, hogy „a változás most kezdődik, most megyünk Európába”, és beszéltem kiábrándult idősebbekkel, akik szerint Brüsszel sem lenne jobb mint Moszkva, Ukrajnának a saját útját kell megtalálnia.

Másfél év elteltével nem sikerült elfeledkeznem Kijevről, így 2015 áprilisában visszatértem. Megérkezésemet követően a reptérről a város központja felé utazva egy, a troli mellett elhajtó, katonákkal teli csapatszállító jármű emlékeztetett arra, hogy az országban háború van. A központ felé közeledve a klasszikus háborús propaganda elemeit lehetett megfigyelni: az ukrán hadsereget propagáló plakátok, képek, melyek Ukrajna egységét hirdetik, valamint gyakran lehetett látni egy-egy lerobbant épület falán Putyin-ellenes falfirkát. A metróra átszállva egy csapat kiskatonába botlottam, ukrán zászlós szalaggal díszített hátizsákokkal megpakolva siettek valahova, mind nagyon izgatottak voltak és hihetetlenül fiatalok.

Ugyanott szálltam meg mint 2013-ban, az ajtón belépve szállásadóm rögtön megismert, a táskáim lepakolása után betelepedtünk a konyhába és beszélgetni kezdtünk. Elmesélte, hogy az elmúlt másfél évben milyen utat járt be Ukrajna, mesélt az akkori városban dúló harcokról, a reményről, amivel sokan viseltettek Porosenko iránt, a kiábrándulásról, a Krímről és a jelenlegi helyzetről.

Azzal kezdte, mennyire örül, hogy visszatérő vendéget lát, főleg ilyen időkben. Elmesélte, hogy a hostel fennmaradása nagyon bizonytalan volt. Ukrajnát még nem árasztotta el a nyugati turista had – és a jelen állás szerint a közeljövőben nem is fogja -, meghatározó volt a belföldi turizmus, valamint az Oroszországból érkező vendégek. „Most, az ukránoknak pont arra van pénzük, hogy az országot járják… Aki csak teheti, és van pénze elhagyja az országot. Ha az egész család számára ez nem is lehetséges, a fiatalokat mindenképpen külföldre küldik, legyen az nyugatabbra vagy keletebbre” – meséli szomorú mosollyal. Az orosz turisták az elmondása szerint nem mernek jönni, aki kevés jönne, azokat a meghívó levél ellenére visszafordítják a határon.

„A felső vezetésben az emberek azt hiszik, ha valaki orosz, az automatikusan szakadár harcos. A lányokkal nincs gond, őket beengedik, de a fiúk, férfiak esetében sajnos előfordult már, hogy nem jutottak el Kijevig.”

Ezek után félve kérdezem, mire számíthatok mégis, amennyiben oroszul szólalok meg. Elmondja, hogy nekik nincs bajuk az oroszokkal, szeretik őket. Nem az orosz háziasszony döntött úgy, hogy Oroszország elcsatolja a Krímet, nem az orosz fiatal akarta, hogy a katona apját küldjék Kelet-Ukrajnába meghalni.

„A gond a politikusokkal van” – mondja. „Mikor Porosenko az ország élére került, mindenki nagyon boldog volt. Porosenko már amúgy is gazdag, nem lesz korrupt, majd ő rendbe teszi az országot és bevezeti Európába. E helyett mit csinál? Semmit, egy nyugati báb, de abban sem lehet biztos az ember, hogy keletre vagy nyugatra játszik. Hadd legyenek az emberek elfoglalva azzal, hogy a fiaikat féltik, mikor jön a behívó, hadd fújjanak csak az oroszokra, addig sem tűnik fel nekik, hogy az ország pontosan ott folytatja, ahol eddig volt.”

Elmondása szerint az országban a korrupció kicsit sem enyhült, valamint sokan hibáztatják az EU politikusait, hogy miért nem látják, hogy az ideküldött temérdek pénz elveszik valahol útközben.

A beszélgetés előrehaladtával megkockáztattam egy kérdést a Krím elcsatolása kapcsán. Vártam, hogy ebben a fiatal nőben felizzanak az indulatok a témával kapcsolatosan, de ismételten meg kellett lepődnöm.

„Tudod, az a helyzet – kezdi magyarázni -, hogy az elmúlt években Kijev mindig azt hajtogatta, hogy a Krím csak nyeli el a pénzt, és mégsem fejlődik sehová. Az embereknek sem volt ott túl jó, mert az lehet, hogy a pénzek mentek volna oda, de az már más kérdés, hogy mennyi is érte el a célját. Tudod, mi nagyon reméljük, hogy a krími embereknek így jobb lesz, és tiszta szívből kívánjuk nekik, hogy Oroszország élhető körülményeket és lehetőségeket biztosítson a számukra.” A témája kifejtése közben ismét csak a politikusokra terelődik a szó: „Ez is a politika hülyesége volt, még anno a Szovjetunióban…mi az, hogy egy területet, a rajta lakó emberekkel odaajándékozok egy másik országnak… Mint amikor valaki egyeztetés nélkül kiskutyát ad ajándékba és nem gondol arra, hogy a jövőben az a másik számára milyen költségekkel, bonyodalmakkal járhat.”

A beszélgetés a kelet-ukrajnai eseményekre terelődött, és a szállásadóm is megerősítette azokat a híreket, melyeket a sajtóban olvasni lehet: a katonákat megfelelő kiképzés, és felszerelés nélkül küldik ki a frontra. Aki visszajön, kap egy elismervényt, hogy harcolt Kelet-Ukrajnában, és ezzel a papírral bizonyos dolgokat olcsóbban tud megvenni. Kérdésemre, hogy mégis mit gondol, mikor lesz vége, illetve mi lesz a vége az ottani helyzetnek, csak a fejét ingatja.

„Nem lesz ennek már vége soha…hány olyan konfliktus van a világban, ami évek vagy akár évtizedek óta folyik…Kelet-Ukrajnával is ez lesz, mert ugyan nekünk, egyszerű embereknek ez nem jó, és semmi érdekünk nem fűződik hozzá, de magasabb körökben biztos megvan ennek is az előnye.”

Ugyan elég borúsra sikeredett a „zárás”, mégis azzal búcsúzott, mint másfél éve: „az idő szép, az emberek kedvesek, Kijev még mindig gyönyörű, élvezzem ki!”

A várost járva természetesen mindenhol találkoztam „háborús” plakátokkal, a legmegdöbbentőbb élmény azonban – szintén – az első nap esett meg, mikor is az iménti beszélgetést követően kimérve a Szent Szófia térre két emeletes busz volt látható, mellette, körülötte katonák, akik a családtagoktól búcsúztak. Rögtön az első napon Kijev a fejembe döngölte és a képembe vágta, hogy bármennyire is szép az idő, bármennyire is idilli a péntek délutáni hangulat, keleten háború dúl és ezek közül az emberek közül nem biztos, hogy mindenki visszajön a családjához.

A Majdanon a mécsesekből kirakott ukrán címer, valamint fényképek, plakátok sora emlékeztet mindenkit a másfél évvel ezelőtt kezdődött eseményekre.  Egy szervezet tagjai – civilek? – adományt gyűjtenek a katonák számára, akihez csak odamentek, mindenki adakozott valamennyit. A különféle templomokban szintén lehetett találni kihelyezett, átlátszó adománygyűjtő dobozt az ukrán hadsereg számára, a tartalmát elnézve ez mindenkinek a szívügye.

2013-ban a Szent András templom előtti utcában amolyan „kacatos” kirakodóvásár volt. Minden stand tele volt vörös csillagos usankával, pólóval, kitűzővel, a szovjet időket idéző lenines plakettekkel, sőt, még hatalmas Lenin arcképpel ellátott törülközőt vagy takarót is lehetett találni. Most, 2015-ben minden vörös csillag helyett a kék hátterű ukrán címer díszeleg, valamint a várost járva a táskákon még mindig feltűzve látom a kék-sárga szalagot, legyen az egy metróban alvó hajléktalan, vagy egy lesötétített, városi terepjáróból kiszálló „businessman”.

Kijevben megtalálható egy második világháborús emlékpark, melyben több haditechnikai eszköz (lánctalpasok, harckocsik, helikopterek, repülők, hajók, stb.) volt kiállítva. Viccesen megfordult a fejemben, hogy vajon teljes-e még a létszám, vagy minden mozdítható eszközt elszállítottak keletre.

Csalódnom kellett, nemhogy minden a helyén volt, a haditechnikai park kiegészült pár „friss példánnyal”, amit az ukrán hadsereg a keleti harcmezőkről szállíttatott haza. Az eszközök előtti tábla három nyelven, ukránul, oroszul és angolul – hozzáteszem ez elég ritka – hirdeti, hogy az eszköz az ukrán hadseregben nincs rendszeresítve, valamint bizonyítékokat sorol fel amellett, hogy ezek az eszközök az orosz hadseregben megtalálhatóak.

A fentebb említett kirakodós „kacatosoknál” egyébként a városban több helyen is megtalálhatóan, észrevehetően nagy slágernek számít a pirossal áthúzott Putyin-fejes póló, a „put-nyih” feliratú rendszámtábla, de akinek még ez sem elég lényegében bármelyik utcai asztalnál vásárolhat otthonra a családnak is egy pár guriga wc papírt, amit szintén Putyin feje díszít.

A Krím elcsatolását követően, illetve az orosz-ukrán viszony kapcsán sokszor olvasni/ hallani azt a populista kifogást, hogy „soha nem is volt Ukrajna”, vagy „nincs ukrán nemzeti tudat, mert azok úgyis oroszok”. Még ha ez így is volt, minden megváltozott. Természetesen nem másfél év alatt alakul ki egy nemzet tudata, de látva az embereket az ukrán szalagokkal, a sétálókat, megemlékezőket a Majdanon bátran ki lehet jelenteni, hogy az ukrán emberekben, az egyszerű, civil emberekben, akik a társadalmat alkotják, megmozdult valami az átélt események következtében és ez az egész városban érzékelhető.

A fentebb leírt ad hoc „interjú” nem minősül természetesen reprezentatívnak, nem egy hivatalos kormányzati ember politikai állásfoglalása az eseményekről, hanem egy szimpla ukrán fiatal véleménye, amely ezzel együtt talán kicsit közelebbi és hihetőbb bármely politikai tájékoztatónál. 

Fügedi Zita

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás